Csáp Géza

Converge – No Heroes

A kaotikus poszt-hardcore mesterei, a Converge, a 2001-es, meghatározó jelentőségű Jane Doe után erős visszaesést produkált az azt követő You Fail Me-vel. A lemez turnéján azért kiderült, hogy van még kraft a brigádban; a magyarországi koncerten egészen konkrétan felszántották és sóval vetették be a Kultiplex színpadát. A No Heroes sokkal erősebb anyag, mint a You Fail Me, bár a Jane Doe monumentális világvége-feelingjét így sem sikerült überelniük, de ez a lemez még így magasan a legjobb azok között, amelyeket a műfajban az elmúlt években készítettek.

Év végefelé az ember óhatatlan késztetést érez arra, hogy mindenféle listákat generáljon, majd ezeket közzétegye, a csépgéza metál szekciója sem maradhat ki ebből az össznépi baromságból, lássuk hát, hogy melyik 5 album került be az év metálja lista első részébe!

Stone Sour - Come What(ever) May

A tökéletes lemezek közé is beférkőzött az iowai ötösfogat dühös metálba öltött melankólikus dallamos rockja, bármilyen szarul is hangozzék ez így elsőre. Corey végre énekelhet kedvére, és kiírhatja magából azt, amit a Slipknotos kollégák még az öltözőben sem képesek tőle végighallgatni, és milyen jól teszi. Naccerű riffek, modern hangzás, kiváló dallamvilág - nekünk nagyon tetszett a dolog. Kiemelkedő dalok: a hülye című 30/30-150, az ugrálós-koncertkezdős Come What(ever) May, a slágeres Through Glass és a zseniálisan megtekert Socio.

Két album, három év méla kuss, egy frissiben importált énekes, és egy izzasztó visszatérés, vagyis Neck Sprain biográfia egy mondatban. Ezzel tekintsük is letudottnak a bevezetőt, aminél tudvalevőleg csak frappáns befejezést nehezebb írni.

A lemezcím tökéletes. Amikor a Machine Headtól (Burn My Eyes lemez, 1994), elcsent dobtéma után elkezd zakatolni az első, középtempónál kicsit gyorsabb szaggatott gitárriff, alatta azzal a kellemesen betorzított basszusgitárral, nyugodtan hátra lehet dőlni; ha az első két Neck Sprain lemez lefektette a magyar balhorog-metál alapjait, a Heavyweight egy olyan jobbegyenes, amiben simán benne van a kiütés esélye.

Ezúttal váratlan (na jó, nem váratlan, csak szokatlan) műfajú txt-t küldött nekünk Madafaka, lemezkritikát. Olvassák szeretettel.

Schlekman Dániel, a Yellow Spots dobosa egy átmulatott éjszaka alkalmával nekem szegezte a kérdést: "Lemezkritikát nem szoktál írni?" Mire én azt feleltem, hogy "Egyet már írtam nagyon rég, de annak már vagy négy éve." (Igazából csak három. Itt van.) "Mi lenne, ha írnál az új Spotsról?" Ekkor hirtelen átsuhant az agyamon, hogy ez az ajánlat bizony ingyen cédét takar, erre meg aztán ki mondana nemet, nem igaz? Hát én semmiképp.

„Beleolvastam az elejébe; olyan, mintha a srác a Galaxis Útikalauz folytatását akarta volna megírni. Neked biztos tetszeni fog” - szólt a könyvet kezembe nyomó mozdulatot kísérő mondás. A Douglas Adams-párhuzam még talán az első néhány tucat oldalon stimmel is, és ennek illusztrálásaképp majdnem be is másoltam a címlapon található, kilencven fokban elforgatott részletet, ami pont az aktuális világvégének zanzásítása. Nagy sárga böhömök nélkül, mert ez nem az a könyv.

Aztán hagytam a fenébe. Egyrészt gépelgessen, akinek két anyja van, másrészt meg óriási köcsögség egy olyan könyvből spoilerezni, amit aztán úgyis megvesztek. Borítékolható persze, hogy a szerző olvasta a Galaxis-sorozatot, (Douglas Adams dolgait illetően hajlamos vagyok fasisztoidba átmenni egyébként, és séróból leköcsögözni azt, aki nem), mert talán azonos tőről fakad ez a szinte szerény, visszahúzódó humor, ami mindkettejük sajátja, de az Adams hatására százszámra születő, színvonalban viszont inkább Sass József felé konvergáló fantasy- és sci-fi-paródiáktól ez az iromány annyira messze van, mint ide Verpelét.

Észrevették, hogy így év vége felé egyre különösebb dolgok történnek? Most nemcsak a Szűz Komodói Sárkányra gondolunk, persze arra is, de Madafaka, a húszfős underground koncertek elszánt látogatója legutóbb Király Linda produkcióját tekintette meg. Furcsa.

Elöljáróban annyit, hogy a szombati filteres bulink, amit a Masszívval toltunk le, nagyszerűen sikeredett. Rengeteg ember volt, és a főzenekarnak tetszett a produktumunk, így lehetőségünk nyílt rá, hogy a későbbiekben is közös koncertet adjunk. A csapos meghívott piára, és én eladtam egy csomó DVD-t, persze számla nélkül, mert az anarchia erről szól. Üröm az örömben, hogy az, amelyik az elképesztően magas, 10 eurós árért kelt el, elakadt a felénél, dehát ez a DIY átka. Majd alkalomadtán kicserélem.

A Floyd, az más, mint a többi szakácskönyv. A Lajos Maritól, Frank Júliától és más polgári háziasszony-eligazítóktól eltérően például nem adja meg pontosan a mennyiségi egységeket: a kajákat nem a receptek klónjainak tekinti, melyeket mindenki igyekszik a lehető legazonosabbra elkészíteni, inkább meséknek, legendáknak, melyeknek van egy központi gondolatuk és pár főszereplőjük, de azokon kívül gyakorlatilag bármit átírhatunk a szájunk íze szerint. Tökéletes karácsonyi ajándék, nemcsak hasznos de szórakoztató is, szolgálja a testi-lelki épülést. A kedvesen alkesz TV-szakács több könyve is kapható nálunk, most kettő került a kezembe: Floyd mediterrán kalandozásai, és Floyd indiai receptjei.

"A zenekar nevében szereplő liberal szó szabadelvűséget jelent, nem utal semmilyen aktuális politikai csoport iránti elkötelezettségre. Egyetlen elvet követünk csak, a humanizmust" - figyelmeztet a booklet előrelátóan. Jól is teszi, mert aki nem mozog otthonosan a műfajban, minimum körberöhögné szegény szombathelyieket a név, vagy a lemez- és dalcímek miatt, amelyek más stílusban teljességgel vállalhatatlanok lennének, ilyesfajta old school hardcore döngetéséhez viszont pont tökéletesek.

Lélekben ugye már mindenki szabadságra ment, ehhez ajánlanánk az alábbi kellemes soundtracket. Egyúttal versenyt hirdetnénk, hogy a szerzemény melyik magyar számra hasonlít leginkább, ezzel is alátámasztva a japán-magyar rokonság egyébként eléggé evidens tézisét.

Nemcsak nagyalakú, színes képektől hemzsegő keménytáblás könyveket lehet venni karácsonyi ajándékba. A gyors kis puhafedelű novelláskötet, mint pl. a Mesélő alkalomadtán sokkal jobb ajándék lehet: fiatalabbaknak, fiatalosabb idősebbeknek, irodalomra rá nem érő, ám nyitottnak tartott személyiségeknek. Pláne, hogy a tervező merész ötlettől vezérelve csupa világhírű író nevét rakta ki a borítóra, egymáshoz illeszkedő kirakós-játék darabokra felírva, ami ugyan nem túl esztétikus, viszont tagadhatatlanul azt sugallja, mintha ezek a világnagyok összefogtak volna és közös erőfeszítéssel írtak volna egy történetet, novelláikkal egymásba kapaszkodva, akár egy puzzle.