Év végefelé az ember óhatatlan késztetést érez arra, hogy mindenféle listákat generáljon, majd ezeket közzétegye, a csépgéza metál szekciója sem maradhat ki ebből az össznépi baromságból, lássuk hát, hogy melyik 5 album került be az év metálja lista első részébe!

Stone Sour - Come What(ever) May

A tökéletes lemezek közé is beférkőzött az iowai ötösfogat dühös metálba öltött melankólikus dallamos rockja, bármilyen szarul is hangozzék ez így elsőre. Corey végre énekelhet kedvére, és kiírhatja magából azt, amit a Slipknotos kollégák még az öltözőben sem képesek tőle végighallgatni, és milyen jól teszi. Naccerű riffek, modern hangzás, kiváló dallamvilág - nekünk nagyon tetszett a dolog. Kiemelkedő dalok: a hülye című 30/30-150, az ugrálós-koncertkezdős Come What(ever) May, a slágeres Through Glass és a zseniálisan megtekert Socio.

Iron Maiden - A Matter of Life and Death

A lassan harmicéves zenekar vett egy nagy kollektív levegőt, és úgy döntött, hogy csak csinál egy olyan lemezt, amit egyhamar nem lehet megunni. Jó, a Piece of Mind vagy a Powerslave színvonalát max. alulról ütögeti a dolog, de slágergyanús szerzemény azért csak akad rajta, és végre látjuk értelmét a három gitárosnak is - eddig Gers amolyan díszítőelem szerepét töltötte be a szögállásban nyomuló Smith-Murray páros mellett. Nagyívű dallamok, Steve Harris jellegzetes, himnikus dallamvilága és elsőre végtelen hosszúnak tűnő nóták jellemzik az albumot, no meg az utóbbi 10 év legszarabb metál borítója, Eddie ide vagy oda.

Slayer - Christ Illusion

Így szólni anyag 2006-ban nemigen fog, hiába van még vagy 10 nap hátra az évből, csak nem fog megjelenni már semmi lényeges. Az ember, már ha Slayert hallgat, akkor két dolgot mindenképpen elvár a korongtól: szakadjon le a feje tőből a hangzástól, és Araya sikoltozzon neki a fülébe. A Christ Illusion esetében ezt simán ki lehet pipálni, Lombardo minden végtagját aranyba kelle önteni, mert a szart is kidobolja az ember agyából. Persze a szokásos Slayer mentalitás miatt megint ledobta az ékszíjat a kereszténység kollektív agya, betépett és csonkított Jézus miatt üvöltöttek naphosszat, borítót cenzúráztak, stb. Nem baj, nekünk így is tetszett.

Tankcsapda - Mindenki vár valamit

Kikerülhetetlen a magyar rockzenei élet egyetlen igazi sztárzenekara, a 2006-ban ismét megújulni képes debreceni zenekar, akik tulajdonképpen szarnak arra, hogy a kritikusok mit mondanak a lemezeikről. Lukács, Cseresznye és Fejes azt csinálja ezen az albumon is, amihez értenek: rockenét játszanak jó húzós riffekkel és kibaszott jó szövegekkel, a mai napig képesek az embert ledarálni koncerten, és nem úgy tűnik, mintha unnák az egészet - pedig a kritikusok már temették őket emiatt tavaly is. Nem túl bonyolult zene ez persze, de pont ez benne a lényeg, mert aki a Rock a nevem vagy a Füst és lábdob taktusaira nem kezd el bólogatni, az be van oltva rockzene ellen.

Mötley Crüe - Carnival of Sins Live

A nyolcvanas évek hajmetál forradalmának egyik élharcosa ezzel a koncertlemezzel (és a korábban megjelent szenzációs DVD-vel) jelezte, hogy csak van még erő bennük, arra legalábbis mindenképpen, hogy egy rakás pénzért nyomjanak egy ótvaros nagy turnét, bohócokkal, táncosnőkkel, motorokkal, tüzijátékkal, satöbbi. A Crüe mindig is nagy figyelmet szentelt a látványnak (mondjuk Vince Neil énekhangját is képezhették volna ezzel az erővel), és ezen a turnén sem tettek másképp. A CD-n persze csak a hanganyag van rajta, egy rohadt jó besztof, basszus és dobszólókkal, mindennel.