Csáp Géza

"A bor története az emberiség története" tartja a mondás, s valóban, a "palackba zárt napfény"-t költők százai dicsőítették évszázadokon át.” – vicces lehet így nyitni egy írást, de ellenállok, mert tudom, hogy közhelyek olyan elcsépeltek, a klisék meg passzék. Meg aztán nem hiszem, hogy a borról méltató szavakat kellene ejtenem. A bor jó. A bor az olyan, hogyismondjam… És a bor története is hogyismondjam, az emberiség története.
A bor mindenesetre tökéletes ajándék. Kicsit talán formális. Van, akinek már nem vehetünk egy vagy két üveg bort, mert túl közel áll hozzánk.  Nekik kell ajándékba venni a Bor Történetét. És mondjuk egy üveg bort. Szigorúan 2000 Ft feletti árban.

Örvendezhetnek a magányosok és a rászorulók, mert íme, kiderült, hogy Krisztuson kívül még Alexandra is szereti őket. Kiadtak egy könyvet Egy csésze vigasz címmel, és 23-án meg 24-én bármelyik Alexandra könyvesboltban ajándékba adják a vigaszra szorulóknak. Akár egy Jarmush filmben: 24-én éjszaka, a kegyetlen neonfényben fürdő üres üzletben a magányos eladó és a magányos vásárló rásírnak az ajándékkönyvre, amiben ”felemelő, igaz történeteket olvashatnak, melyekben hétköznapi emberek írták meg életük néhány különös, varázslatos pillanatát.”

Nincs mese, most már a karácsony kitölti a látóteret, a könyvet is már csak úgy nézzük, kinek lehetne megvenni ajándékba, sőt a kiadók is úgy nézik, minél inkább ajándékba való könyveket mutassanak, hogy legyen kedvünk megvenni, a legtöbb kiadó ilyenkor keresi meg az egész éves jövedelme háromnegyedét, úgyhogy az ő kedvükért mostantól karácsonyi könyvek következnek. Itt van mindjárt az egyik legkövérebb falat, az Amerikai Autók, tökéletes ajándék a gépkocsik rajongóinak csakúgy, mint esztétikai/formatervezési érdeklődésű rokonnak, de annak is, aki semmi iránt nem érdeklődik, viszont úgy gondolja, hogy a dohányzóasztalon heverő színes könyvek lapozgatása az unatkozás stílusos módja.

Nem tudom: szerintem ízléstelen dolog fiatalon azon spekulálni, mennyi ideig fog élni az ember, betölti-e a kilencvenet, a százat. Az ember legyen nagyvonalú, amíg lehet, úgysem fogja senki számon kérni rajta. Amikor meg már a vég közelít, valószínűleg nem lesz energiája self-help könyveket olvasni, ha még tud olvasni. Ezt a fajta hozzáállást a könyv a Százévesen Egészségben című könyv a „ma oly divatos cinizmus” kategóriájában tartaná számon. Sebaj, én meg ezt a könyvet a beteges segíteni akarás vezérelte olvasó-untatás kategóriájában tartom számon.

Felkerült a Rolling Stone weboldalára 2006. legjobb számainak listája. Első helyezett a Gnarls Barkley-név alatt futó Cee-Lo és Danger Mouse Crazy című kislemeze, amit tényleg nehéz utálni, de emiatt nagyon szeretni sem könnyű. Második lett Jack White új zenekara, a Raconteurs Steady As She Goes című, szintén iszonyúan fülbemászó száma. A listán rengeteg a számomra ismeretlen amerikai zenész, de az egyértelmű popzenészek mellett van egy csomó indie zenekar is: Yeah Yeah Yeahs, Panic! At the Disco, Tapes N’ Tapes, CSS. Az angolok közül is vannak páran a listán, Lady Sovereign az ötvenhetedik, Hot Chip a harmincadik, az Arctic Monkeys huszonötödik, és a női Streets, Lily Allen pedig a hetedik.

Madafaka csak úgy falja a koncerteket, ezúttal a Süss Fel Napba látogatott el, ahol szembesült a hardcore visszásságaival, de aztán jó lett.

Este nyolcra volt írva a kezdés és én hittem is ebben, így kicsit el voltam keseredve, mikor a Combino csak nem jött a Nyugatinál. Így 8 után pár perccel érkeztem meg a Süss fel Napba, ahol az est folyamán három fellépőt nézhettem meg ezer forintért. Persze ekkor még nem volt itt semmi. Ahogy telt az idő, azon kezdtem gondolkozni, hogy mivel a dob még sehol se tart összeszerelésileg, így akár nyugodtan át is dzsanolhatok a sréhen lévő Underworldbe egy sörre. Eképp is tettem.

Amikor Csáp elindult, arra gondoltunk, képtelenség lesz elolvasni ennyi könyvet, azért egy jó csomó könyvbe csak beleolvasunk, és ez lesz a „beleolvastunk” kategória. A beleolvasás mértékét hatvan oldalban állapítottuk meg, de mostanra világossá vált, hogy egy jó könyv esetében bűn megállni hatvan oldalnál. Másrészről meg vannak olyan könyvek, melyekből hatvan oldalt olvasni valóságos kínszenvedés – és egyszerűen nem várható el tőlünk, ezért leszállítottuk a kötelező adagot húsz oldalra. Itt van például ez a könyvformájú vénygyűjtemény – ki bírna ebből hatvan oldalt?

Bodó Tamás barátunk küldte nekünk az alábbi képet, aminek láttán az Esélyegyenlőségi Minisztérium boldogan dörzsölgetheti virtuális mancsait, hiszen áttörtünk egy határt, halláskárosult (saját bevallása szerint töksüket) DJ munkálkodik lelkesen valahol kis hazánkban. Miért is ne, a tv2 az rtl egyik sorozatában például vak rendőr nyomoz pisztollyal a kézben, ahhoz képest ez mégiscsak smafu. A már-már rejtői magasságokba emelkedő kiegészítő megjegyzéshez csak annyit fűznénk hozzá, hogy itt nem kérnénk Tökéletes lemezeket, mert kibasznának minket, mint a proverbiális macskát szarni, ugye.

Nem nagy öröm kézbe venni a könyvet, Marcel Duchamp harákolva köp egyet a sírjában, ő már 1919-ben lehúzta az utolsó bőrt a szerencsétlen hölgyről, ezt már nem kellett volna. A cím a borító és a fülszöveg is arra utal, hogy ez olyan típusú regény lesz, melyben az író egy bizonyos szakma berkeibe vezeti el az olvasót, ezúttal a műkereskedelem, a galériák és aukciók világába. Ez amúgy nem igaz, van benne szó a szakmáról, de néha igencsak belesimul a háttérbe, a konfliktus, a cselekmény semmiképp nem ebben van. De kit érdekel ez, ha a regény rendben van. Márpedig furcsa mód rendben van. Őszintén meglepődtem.

Utolsó becenevű olvasónk ismét a múltba réved, de nem talál mást, mint vért, varjat, és kihűlt szívű asszonyokat.

A Vad írek, a szerző immár negyedik történelmi regénye az elnyűhetetlen I. Erzsébettel a főszerepben. A Boleyn Anna titkos naplója, A szűz, A fattyú mind Böske királynő egy-egy korszakát mutatják be, de külön-külön is élvezhetőek. Amint az a címből sejthető, a királynőnek ezúttal az örökösen lázongó, nyughatatlan ír felkelőkkel gyűlik meg a baja. Robin Maxwell szokása szerint kedvére szemezget a történészek által elszórt információmorzsákból, saját fantáziája szálán fűzve össze a tetszőleges fekete gyöngyszemeket. A regény érdekessége, hogy a 16. század két legkiemelkedőbb női stratégája méri össze benne erejét: I. Erzsébet, Anglia királynője, és Grace O’Malley, a történelem szempontjából méltatlanul elhanyagolt ír kalóznő.