Két album, három év méla kuss, egy frissiben importált énekes, és egy izzasztó visszatérés, vagyis Neck Sprain biográfia egy mondatban. Ezzel tekintsük is letudottnak a bevezetőt, aminél tudvalevőleg csak frappáns befejezést nehezebb írni.

A lemezcím tökéletes. Amikor a Machine Headtól (Burn My Eyes lemez, 1994), elcsent dobtéma után elkezd zakatolni az első, középtempónál kicsit gyorsabb szaggatott gitárriff, alatta azzal a kellemesen betorzított basszusgitárral, nyugodtan hátra lehet dőlni; ha az első két Neck Sprain lemez lefektette a magyar balhorog-metál alapjait, a Heavyweight egy olyan jobbegyenes, amiben simán benne van a kiütés esélye.

A K.O aztán pontozásos győzelemmé szelídül. Ugyan a csapat rögtön bevisz két tiszta találatot a nyitó WAR és az előzetesen megszellőztetett Your Lyric képében, ez a lemez még mindig nem az a világbajnoki teljesítmény, amit a Neck Sprain érzésem szerint ki tudna hozni magából. Az erőnlét a helyén van, és a támadások is profin követik egymást, de emlékezetesebb dallamok és merészebb dinamikai váltások híján a hallgatónak sokszor elzúgnak a füle mellett az újabb és újabb, csonttörőnek indított ütések. A korábban a FreshFabrik és a Sun Workshop színeiben versenyző, egyébként klasszis énekes, Horváth Pityesz is jobbára csak mélyen rekesztve üvöltözik a húsos témákra, ami az ő kvalitásait tekintve egyértelműen taktikai hiba, hiszen amikor egyszer-egyszer megvillan, még a belassított Machine Head témával, (Old, szintén 1994-ből) induló, majd a kiállásban egy Crowbar riffet lízingelő Prayból is képes tiszta találatot faragni, nem is beszélve a lemez csúcspontjának számító Your Lyricről, ami vitán felül az utóbbi évek egyik legjobb hazai metálnótája. Az albumzáró Dime viszont feleslegesen hosszú, ráadásul a patakyattilás szöveg miatt hajszál híján az ellenfél javára ítélnek a bírák. A végén aztán a Neck Sprain zenészeinek keze emelkedik a magasba, de bármennyire ígéretes a teljesítményük, a világbajnoki övhöz sajnos ez még mindig nem elég.