Csáp Géza

Kedves demóversenyre nevezők, először is köszönjük a lelkesedést és a máris beküldött számokat, de talán nem voltunk egyértelműek: az mp3/videó mellé csatolni kell egy képet is a zenekarról (ha látszanak a videón, akkor nem muszáj), és válaszolni kell a kérdésekre, melyeket idemásolunk még egyszer, hogy ezzel is megkönnyítsük a dolgukat. És az se baj, ha csatolják a szám szövegét, mert megeshet, hogy nem fogjuk érteni.

Ha nem menne a lejátszó, akkor itt van Quicktime formátumban.

Van abban valami bizsergetően életigenlő, amikor három-öt fiatalember mosolyogva ugrándozik, folyik róluk az acetonos izzadság, és a zenetévékből jól ismert pózokba feszülve tépik a gitárt. Főleg, ha az énekes olyan tündéri, diákfiús kis vadóc, mint a KOC frontembere. Hmm, ha a járókeretem alá szoríthatnám egyszer a backstage-ben! Vinnyogna a kis pudli, mint Frenreisz Károly a hidraulikus prés alatt! No mindegy, ez a hajó talán már elment, Madafaka Béla – merthogy így hívják a szexmanót - a jelek szerint a punkéneklés könnyed, matrózos vonulatát képviseli, ami nagy karrierre jogosítja fel buzibárokban, előttem azonban nemigen áll meg. Nekem Wattie kell, ha már.

Olyan bejelentést szeretnénk tenni, ami még annál is örömtelibb, mint a magyar lengőteke-válogatott szereplése a szevasztopoli Universiadén. Ugyanis ezennel megnyitjuk a Csáp Géza Online Dalfesztivált, soha nem volt nyereményekkel.

A dolog lényege, hogy hang-, sőt esetleg videofelvételeket várunk fiatal zenekaroktól, meg persze szólistáktól, akik szeretnék, ha sok ezer ember megismerné a nevüket, ráadásul tök ingyen. A hírnév sok szopással és megaláztatással jár. Ezt az örök igazságot úgy próbájuk a wannabe Kurt Cobainek fejébe verni, hogy a műalkotásaikat az ezredelő legrettegettebb zenekritikusa, a mindig zsémbes és mélyen igazságtalan Büntető Béláné elé vetjük. Mondjuk ki: Büntetőné egy igazi paraszt, de mi ezért szeretjük.

Hülye egy meghatározás ez, mi sem tudtunk volna ennél szarabbat kitalálni, de megtetszett. Alastair Reynolds neve itthon legfeljebb az igazán hardcore sci-fi fanatikusoknak hangzik ismerősen, nem fordították le magyarra, és hevenyészett körkérdésem eredményeképpen nem is igen fogják, pedig lengyelül már megjelent. Azért foglalkozunk vele mégis, mert olvasni angolul is jó (meg úgy általában minden nyelven, ha már itt tartunk), különösen jó könyveket - és ez pont az volna.

A tudósból íróvá avanzsált Reynolds könyvei az ún. hard-sf, azaz a jövőben esetleg megvalósuló technikai vívmányok taglalása és aprólékos gondossággal logikus rendszerbe rendezése elv mentén íródott művek közé tartoznak, itt nincs "Csubi, kapcsold be a hiperhajtóművet!" hörgés a pilótafülke felől, mindent érthetően elmagyaráz, ha én fel tudtam fogni a dolgok lényegét, akkor mindenki képes rá.

Egy zenekar konfliktusba kerül a szervezőkkel a szponzorsörre tett negatív megjegyzések okán, szomorú lányt találnak egy fa alatt, ilyesmi. Madafaka a SZIN-ről. (Első rész itt.)

Épp, ahogy terveztem. Kimentem a városba, vettem le pénzt, és elmentem Széchényi (vagy Széchenyi) téri Matuzsálem nevű étterembe, ahol 980 forint értékben fogyasztottam egy két emberes halászlét erőspistával ízesítve. Határozottan jó volt, és a Carlsberghez még mogyorót is kaptam. Szóltam Márkéknak, hogy addig álljanak be, de nem tudtak, mert a nagyszínpadot kibérelte magának a Transglobal Underground, a bordóinges szemüveges köcsög (akit nevezzünk színpadmesternek) meg csak velünk volt képes bunkózni, de hogy a sztárokat lezavarja, mert "elnézést, de itt mások is fellépnek...", na azt már nem.

Az első konfliktusunk a szerzett Rúzsa Magdi plakát kapcsán volt, amit vissza akart vitetni, de rávilágítottunk, hogy ez színpadi kellék. Ekkor ugráltatott picit. Hát nem lopta be magát a szívünkbe, annyi szent. Míg várakoztunk a kezdésig, Aberrált megosztotta velem a tényt, miszerint nem bánta meg, hogy egykor az MDF-re szavazott, hisz kapott a sátruknál ingyen pálinkát. Apropó politika. Itt békésen megfért egymás mellett az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és az MDF, bár az kifejezetten jópofa volt, amikor még az első éjjel az István a királyból a hamis papoknál egy fideszes agitátor Gyurcsány képét lengette önfeledten.

A bölcsészkar holtnyelvek tanszékein kívül nem sok esélye adatik az embernek arra, hogy megtanuljon asszírul, etruszkul, vagy egyenesen egyiptomiul. Persze a Száz Hieroglifa sem ezt kínálja, inkább afféle ó-egyiptomi társalgási szótár. Hála istennek, kevés benne a nyelvtan, és csak száz szót tanít meg, ám ezeknek alapján már nagyjából elboldogulnánk, ha egy rosszul sikerült időutazás során gonosz testvéreink eladnának egy egyiptomi rabszolga-kereskedőnek. Akkor sem dermednénk meg a félelemtől, ha új gazdánk fogna egy karót, és egy szívet meg egy légcsövet rajzolna egymás fölé a homokba. Tudnánk ugyanis, hogy nem ezeket akarja kioperálni belőlünk, ez a két jel együtt csak annyit jelent, hogy jó. Vagyis talán elégedett eddigi munkánkkal. De a vászon finomságát, a jó bor ízét, a szép nő kellemességét is ugyanezzel a „nefer”-nek ejtett hieroglifával fejezik ki. Ezek szerint nőt is kérhetünk. Persze beugrik Tutankhamon anyósának, Nefertitinek a neve, ami Barry Kemp szerint azt jelenti, „földre szállt szépség”.

Már-már hagyományosan megrendezik a Budapest Parádé hétvégéjén az Antiparádét (melynek a neve is mutatja, stb. stb.), amin részt vett mérhetetlenül termékeny koncertre járós emberünk, na kicsoda?

Délután kettőkor szálltam le a Kökin a szegedi gyorsról, toltam két szelet pizzát, aztán jöttem is haza rendberakni magam, majd leragadtam a Szellemirtók 2-n, de erőt vettem magamon, és útra keltem. Namost az a hír járta, hogy a Vörös Yukat felújították. Ez a dolog nem sikerült valami látványosan, viszont valóban lehet kapni melegszendvicset, ami kifejezetten finom volt. Most vagy van hot dog is, vagy ez is egyike volt a vízióimnak, amit átéltem az este folyamán. De hagyjuk is ezt.

Egyeseknek örömöt okoz, ha többszázezer hasonszőrűvel összegyűlhet, és ezen alkalommal apokaliptikus lármát meg reklámot fogyaszthat. Ezt hívják tömegkultúrának meg Budapest Parádénak. A parádé a maga félmilliós résztvevőjével a harmadik az ilyen jellegű társadalmi megmozdulások sorában a berlinit és a párizsit követve, kis ország nagy rendezvénye. Ezen a napon sokan megfogadják az Andrássy környékén, hogy eladják a lakásukat és vidékre költöznek, ahol csiripelnek a madarak, nem viselnek az emberek zsebóra nagyságú pupillákat, valamint nem kell bokáig érő szerves meg szervetlen hulladékban tapicskolni.


Sajnos, az elhúzódó görkoris rajt miatt késve érkeztünk az Andrássyra, pedig a kamionos felvonulás előtt kulturális színezete is volt a rendezvénynek. Informátoraink szerint Toszkanából dobálták a zászlót, óriásbábok imbolyogtak, a golyalábas világtalálkozó résztvevői is végigbotladozták a távot, valamint zsonglőrök tömege, dobos attak (síppal, dobbal, söröshordóval, sörösrekesszel) vidámította a hallójáratokat az interaktív lármázás jegyében. Egy irdatlanul hosszú kínai papírsárkány is végigtekeregte a távot, valahol a Krétakörösök is felvonultak, sőt egyik ismerős arc ufót is látott, de ez utóbbit fenntartással kezeljük.

Georges Simenon, a belga író és életművész egyike volt azoknak, akik kitalálták a krimi műfaját. 1931-ben jelent meg az első Maigret-regény, és 1972-ig hetvenöt látott napvilágot. A párizsi nagyvilági művész- és filozófuskörökbe is bejáratos Simenon egy korai marketingakció keretében világraszóló partit rendezett Maigret 1931-es bemutatkozása alkalmából, melyre egy rendőrségi idézés volt a meghívó, és a bejáratnál mindenkitől ujjlenyomatot vettek. Simenont mindig is a megrettent emberi lélek vergődése érdekelte, ahogy ledobja magáról a társadalom ráaggatta göncöket, és végül ott áll az olvasó előtt pucéran, szánalmasan, de végre igazul.

A bringás kisebbség elvhű tagjaként a klotyóra is bringával közlekedünk, oszt a nyeregben egyensúlyozva próbálkozunk beletalálni a csészébe. De a görkorisokat is szívesen nézegetjük, szóval eltekertünk a Parádé leginkább elviselhető programjára, a délre meghirdetett görkorcsolyás felvonulásra. Az újpesti rakparton, félúton a Margit és az Árpád híd között kb. ezer felvonuló kavirnyolt a napsütésben.