Csáp Géza

Nekem sikerült megszeretnem a Bartók Rádió délutáni holtidejét kitöltő rádiójátékokat. Pár éve egy hosszú délutánokkal súlyosbított nyáron annyira túlnyomtam magam Brahmsszal és Kodállyal, hogy szinte felüdülés volt, amikor elhallgattak a hegedűk, és egy rezes/nyivákoló/behízelgő hangú narrátor valami eldugott osztrák/svéd regény rádióváltozatát kezdte felvezetni (Az 1991. október 8-i adás ismétlése – még ezt is mindig bemondták). Úgyhogy van némi tapasztalatom abban, hogy milyen nehéz egy testetlenül mesélő hangra koncentrálni, és még követni is a sztorit, amit előad, és közben nem elaludni. Az audio-könyv műfaja ennek ellenére világszerte hódít, egyrészt mert egyre hosszabbak az autópályák, és vezetés közben olvasni nem lehet, tehát hallgatni kell, másrészt nyilván egyre több az érdeklődő és intelligens, sőt: művelt analfabéta, aki vágyik az irodalmi élményre.

A retrohullám tényleg csodás dolgokat szippant fel a nyolcvanas évek zsebpiszkából. A tipikus általános iskolás legkeményebb drogja, a képregény is feltámadt, de most nem az elegáns, filozofikus és művészi francia vonalról beszélünk, ahol egész oldalas revelációkban halad a cselekmény, és nem is a superhero-centrikus, színes, szagos amerikairól, hanem a hatvanas években kifejlődött hazairól, ami főképp irodalmi alkotások adaptálására szorítkozott. Nyilván nem önszántából, azonban itt a kényszer értéket szült, és a Zórád Ernőhöz és Korcsmáros Pálhoz hasonló invenciózus grafikusok olyan zsánert teremtettek, ami fekete-fehérben is nagyot szólt. Most erre a legendára építve indították be az Eduárd fapados képregényújságot.

Ez a lemez most különösen aktuális, mert ők lesznek Robbie Williams előzenekara szerdán a Népstadionban. A zenekar különben a látszat ellenére amerikai, mi több hollywoodi (ilyen minőségükben ki másról is nevezhették volna el magukat, ugye, mint magáról Orson Wellesről), a zenekarfotó alapján igéretes társaság, csuklóig tetovált figurák, van egy tarajos punk, meg két Madness-imitátor, kicsit ugyan megcsináltnak tűnik, de nem vészes. Ráadásul olyanokat nyilatkoznak egyúttal power-popnak becézett zenéjükről, hogy az csak rock and roll, amire a lányok táncolhatnak. Ez jó duma.

Winkler Róbert kollégánknak, a társállatok és nagyvárosi élővilág jó ismerőjének köszönhetjük a következő posztot, erről az ígéretes című könyvről:

Gyermekkorom egyik kedvenc olvasmánya a 21 rémes történetben megjelent Sredni Vashtar című H.H. Munro-novella volt. A kicsit magába zárkózott fiút gyökér nagynénik szivatják, egyetlen barátja egy vadászgörény, akit illegálisan tart a pajtában. Idővel valóságos pogány rítusokkal áldoz neki, verseket ír hozzá, Jézusom, még emlékszem is, „Sredni Vashtar ment előre/ a gondolatai vörösek voltak/ a fogai fehérek voltak / ellenségei kegyelemért könyörögtek / de ő megölte mind/ Sredni Vashtar, a gyönyörű.” És szerecsendiót adott neki ilyenkor, mert a görény azt szerette. A gyerek mindig a lebukástól rettegett, és egyszer gyanút is fogott a szörnyeteg néni, kiment a pajtába, megtalálta a görényt, de ekkor hirtelen egy sikoltás, tompa puffanás, és hát a görény kinyírta a mammert. Imádtam, és betegesen vágytam görényre.

És ha már így belejöttünk, olvassák el a Hegyalja utolsó napjáról szóló kis memoárt, melyben Madafaka a vécékről filozofál. (Első beszámoló itt, a második meg itt.)

Nagyon nehezen akart elérkezni a délután két órás Club Tequila-koncertkezdés. Órákon át járkáltam fel-alá mind a fesztivál, mind a város területén céltalanul. Így volt szerencsém egy kocsmai verekedést végignézni, aminek egy nagy kopasz és egy cingár rocker volt a két főszerepelője. Mindketten meglehetősen ittasan. A rocker volt az agresszívebb. Vesztett.

"De hová tűnt Madafaka?" - kérdezték egy emberként az olvasók, jó hírünk van, megkerült, így újabb tanulságos beszámolóval gazdagodhattunk a Hegyalja Fesztiválról. Por, pogó, krisnás kaja és életmentés. (Első rész itt.)

Csütörtök. Második nap. Azaz nem is a második, hanem az első. Már jól összekavartalak az elején, mi? Ska- és reggaenap lévén (márhogy nekem), nem csináltam mást, mint időm nagy részét a Pepsi színpadánál töltöttem. Reggel még megnéztem egy gólya békavadászatát a fesztivál egy kis elkerített mocsaras részénél.

Lemmy a koncert előtt a saját, Turbo feliratú pénznyerő automatájával játszott hosszasan, senki nem mehetett be hozzá a még nála is idősebb roadján, meg a legközelebbi munkatársain kívül, asztalán egyre fogyatkozó whisky, mellette egy kóla. Lemmy már nem tudja tisztán inni a whiskyt, nem is csoda, amennyi lefolyt már a torkán. Mikor szóltak neki, hogy öt perc múlva koncert, méltóságteljesen leült az asztalához, és olvasni kezdett. Nyilván a második világháború elcseszéséről olvasott valamit, hogy ezzel felhergelje magát a koncertre. - Az Index a Motörhead-backstage-ből.

Az eheti könyvtermést egyértelműen az őrült címek kavalkádja jellemzi. Ha versesköteteket Csáp Géza nem is fogyaszt túlzott mennyiségben, akkor sem lehet elmenni szó nélkül a Koponyalaptantárgy szócska mellett, ami már majdnem olyan, mint a fantáziapanaszlakat, csak egy hajszálnyival több értelme van, sajnos. Ez a címe például Durst Grünberg – „a város, a metropolis, a hússá csupaszított ember” fiatal német költője most megjelent verseskötetének.

A Csáp Gézára is lehet szavazni Magyarország legrangosabb (és egyúttal egyetlen) blogversenyén, a Hvg.hu Golden Blog-ján szórakozás kategóriában. Köszönjük a megtisztelő bizalmat, innentől az Önök makulátlan lelkiismeretére van bízva a dolog, mi gratulálunk az összes résztvevőnek, sok sikert, ilyesmi.

Madafaka megállíthatatlan, ezúttal egy hirtelen ötlettől vezérelve levonatozott a Hegyalja fesztiválra, és most onnan küldözgeti kárjelentéseit. Mai számunkban: miért nem lehet bárhol aludni? Lesz-e balhé a vécében? Egy lány úgymond hazamegy, illetve feltűnik egy balek napszemüvegtolvaj.

Minden kezdet nehéz. Az előző este folyamán egy születésnapi partiban vettem részt, ami odáig fajult, hogy hajnali kettőtől hatig én voltam Zidán és Rák volt Mazeratti. Ennélfogva nem elképzelhetetlen, hogy enyhe agyrázkódást kaptam. Reggeli kelésemkor a fürdőszobáig háromszor kellett elindulnom mire oda is értem. Ekkor már elterveztem, hogy az egyes vonattal célba veszem a fesztivált.