Az Index belelapozott a világ legnépszerűbb útikönyve, a Lonely Planet legfrissebb budapesti kötetébe, melyből kiderül, hogy a magyar busongó népség, amellett kínosan udvarias, és szereti az állatokat, viszont Budapestre látogatni érdemes:
Tegyük fel, hogy Ön külföldi, aki annyit látta mostanában Budapestet a hírekben, hogy kedve támadt meglátogatni ezt a barátságos kis kelet-közép-európai metropoliszt. Mit tesz tehát Ön? Természetesen beszerzi a vonatkozó Lonely Planet legfrissebb kiadását, bagóért vásárol valami repülőjegyet, és egy taxishiénával beszállíttatja magát a városba. Tovább>>



A Múzeum körút egyik legszebb házának romantikusan lepusztult belsőudvarából nyíló könyvesboltba azért mentem be, hogy felderítsem a könyvkereskedelem egyik legmélyebb bugyrának, a diszkont-könyvesboltoknak a lelkét, de híresen kifinomult ösztöneim ismét lukra futtattak. Az ízléstelen fűzöld-citromsárga leszállítás zászlók, utcára kihelyezett karton megállító-táblák láttán biztosra vettem, hogy itt is olyasmiket árulnak, amit már a Könyvklub sem tudott elsózni, végzetesen elavult, eleve olcsó krimiket, illetve saját nejlonzacskójukban rohadásnak indult képeskönyveket, áporodott albumokat szuper-olcsón. Szart ingyen. Na, a Könyvudvarban egyáltalán nem ez van. Majd legközelebb találok egy olyat is.
Ha valaki lovakról akar könyvet írni, két kézenfekvő megközelítési mód kínálkozik számára: vagy érzelmes, kislánykönnyekre hajtó összefoglalót ír az ember leghűségesebb bajtársáról, a nemes lelkű lóról, vagy végigtekint a történelmen, és elmagyarázza, milyen szerepet játszott a ló az emberi civilizáció történetében. A kanadai Chamberlin professzor könyve már címében is – Hogyan alakította a ló civiláziónkat? - a történészi felfogás mellett tör lándzsát, mégis folyamatosan meg-megbicsaklik a hangja az érzelemtől, vagy ha nem, akkor érződik az ember és a ló évezredes barátsága láttán érzett csodálat, és elfogódottság okozta gombóc a torkában.
Nem mintha nem lenne nélkülünk is elég szó az ötven évvel ezelőtti utolsó magyar forradalomról, mégis úgy tűnt van értelme röviden összefoglalni, milyen könyvek jelentek meg a témában. Összefoglalni mégis szinte lehetetlen, mert száznál is több kiadvány jelent meg idén 56-ról, úgyhogy akkor csak egy párat említenék.
Az Alexandra kiadó nem régóta foglalkozik kortárs magyar irodalom kiadásával, de azóta komolyan veszik a feladatot, és akkora keménytáblás kötetben hozták ki például Orbán János Dénes összes írásait - verset, prózát vegyesen -, amekkora azelőtt csak a Petri Györgynek járt. Én rajongok a költészetért, de az egész napot tonettszékek nádazásával töltöttem, és Eleket kértem meg, dolgozzon inkább ő. Elek posztja.
Beismerem, kicsit el voltam telve magamtól, amikor ezt a könyvet kiválasztottam, iszonyú jó fejnek éreztem magam, hogy én olyan könyveket olvasok el, amit másnak eszébe se jutna, ami másnak fel se tűnne. És persze megtalálom a kulcsot hozzá, szétfeszítem, mint egy kagylót, és benne találok valami csillogót, ami egy kis biztatással igazgyönggyé válhat. Mert hát elég kevesen vannak, akiknek Nedjelko Fabrio nevének említésére gyorsabban kezd verni a szívük, és ez érthető is, mert a horvát irodalomnak nálunk nincs igazán ázsiója, én is csak a kihívást láttam benne, kéjvágy, isten látja lelkem, nem volt bennem.