Csáp Géza

Beismerem, kicsit el voltam telve magamtól, amikor ezt a könyvet kiválasztottam, iszonyú jó fejnek éreztem magam, hogy én olyan könyveket olvasok el, amit másnak eszébe se jutna, ami másnak fel se tűnne. És persze megtalálom a kulcsot hozzá, szétfeszítem, mint egy kagylót, és benne találok valami csillogót, ami egy kis biztatással igazgyönggyé válhat. Mert hát elég kevesen vannak, akiknek Nedjelko Fabrio nevének említésére gyorsabban kezd verni a szívük, és ez érthető is, mert a horvát irodalomnak nálunk nincs igazán ázsiója, én is csak a kihívást láttam benne, kéjvágy, isten látja lelkem, nem volt bennem.

Végül egy csomót elolvastam belőle, de az igazgyöngy reménye egyre távolabb került, ezt a regényt ugyanis megfojtja a nagy közép-európai költőiség. Mintha a történet egyetlen szegélye sem lenne rendesen bevarrva, mindenhol átfúj a szél, libegnek a cérnamaradékok, szélfútta, halványan érthetetlen, visszaemlékezésekkel súlyosbított írás. Mindezt persze egy csomó jó könyvről is el lehetne mondani, és azon sem csodálkoznék, ha a Triemeront sokan – akik mások, mint én – jó könyvnek tartanák.

Lehet, hogy bennem van a hiba – például nem olvastam a trilógia első két kötetét, a Város az Adriánt és a Bereniké Fürtjeit. A Triemeron a görög-keleti vallásban azt hiszem, azt jelenti, hogy három napos böjt. Az egész trilógia a horvát és balkáni történelem utolsó kétszáz évéről szól, és a nemzetiségek felemelkedéséről, a nacionalizmus térhódításáról (különösen kedvesek az őszinte magyargyűlölet fellángolásai). Költőien petyhüdt, önmarcangoló vagy éppen történelmi fontosságuk tudatától lángoló főhőseink mind csak „uszadékfák az élet tengerén”, játékszerei a történelemnek, ami Nedjelko Fabrio szerint „nem más, mint hívság, téboly és halál”.

Az igazgyöngyöt keresve mondhatnám, hogy Fabrio írásmódja Nádas Péter érzékenységére emlékeztet, de miközben tényleg sok benne az analízis, a mélázás és az érzékiség, sehol sincs az a kérlelhetetlen tekintet, aminek a legmikroszkopikusabb részlet sem kerüli el a figyelmét. Nyögvenyelős, de N.P.-vel ellenétében fájdalmat nem tud okozni. Megpróbálhatnám még García-Marquezhez és a Száz év magányhoz hasonlítani, de annak már tényleg semmi értelme.

Nedjelko Fabrio: Triemeron
Fordította: Csordás Gábor
Jelenkor, Pécs, 2006
2800 Ft