Rendhagyú formátumú albumban adták ki Pump Károly Németországban élő fotóművész Budapest-képeit, a német Edition Panorama sorozat ugyanis - nevéből sejthetően - panorámaképekre szakosodott, így a könyv széles és lapos, emellett felfelé lapozódik, sőt egy keménypapír tokba csúsztatható.
Ez igen, ez egy korrekt sci-fi borító, halványan misztikus, mégis realista az előtérben surranó mopeddel. Továbbá benne van a szokásos arányok megkeverése, ami minden sci-fi hatásmechanizmusának fontos része, a nő, arca alapján behatárolhatatlan rasszhoz tartozik – a kék szemfesték persze rasszfüggetlenül hülyén néz ki - , a kezében a misztikus tárgy, lendület is van benne, elmosódó csíkok, de amiért a legjobban tetszik, az mégis az üresség, ami szintén bele van fogalmazva, az űrhideg éjszaka, a fantázia csendje. Ezek alapján derűsen csomagoltam ki a friss szerzeményt, és fejben már a naptáramban matattam, és fontos üzleti tárgyalásokat kezdtem lemondani, hogy egy ülésre végigolvashassam.
Vajon mi értelme van egy szamuráj nyuszinak, pláne hogy a nagy lafka fülei a feje tetejére vannak kötve, idétlen csokorba, mint valami idegesítő felső tagozatos csajnak? A legfurább, hogy, ha jól emlékszem, 1986-ban, hatodikos koromban is pont ugyanezen gondolkodtam. Azóta sem jöttem rá. Viszont azóta egy csomó hasonlóan nehéz kérdés megoldódott, így ezen sem rágtam magam túl sokáig, el is felejtettem a szamuráj nyuszit, azzal a sok hülyeséggel együtt, amivel a felső tagozatos fiúk egymást etetik, amíg még nem lehet csajozni. Egészen mostanáig, merthogy az Usagi Yojimbót idén magyarul is kiadták könyv formájában, és így újra együtt csodálkozhatunk azon, hogy mivel vette le a lábáról a közönséget ez a korántsem aranyos szamurájnyúl.
Hát igen, megjelent a Hooligans legújabb albuma, Bohémélet címmel, mit is várhatnánk a bohém srácoktól, mint röpke betekintést bohém életükbe, már aki képes ezt az anyagot egyben végighallgatni. Nekem nem sikerült, csak úgy, hogy 2 nóta után elszívtam egy cigit, és az iPodon Motörheadet hallgattam, olyan ez, mint amikor a csajának vesz az ember parfümöt, ott is meg kell pihentetni a célszervet két anyag tesztelése között.
Szóval 10 éves a zenekar, ennek biztos nagyon kell örülni, csak valahogy nem megy akkor, amikor megint ugyanazt a nyállal nyakonöntött szart kapja az ember a képébe, mint amit eddig, de persze én vagyok a fasz, hogy mást vártam a műrockerektől, akiken annyi tetoválás van, mint nagy példaképeiken, csak éppen a jó zene, az hiányzik valahogy.
Mindig úgy voltam a Basement Jaxx-szel, hogy nem rossz, de annyira sok dolog történik, hogy inkább elpirulva hazamegyek. Olyan, mint az az arc, aki a bulin már az elején részeg, és kicsit kellemetlen, hogy folyton ölelget, de mégsem utasíthatod vissza, mert meghívott egy sörre. Tény, hogy a zenekar semmilyen szinten nem követi a trendi minimalizmust, sőt, mindig is ordítva lengette a zenei maximalizmus zászlóját.
A Battle Royale tagadhatatlanul a legszebb megjelenésű könyv, amit mostanában láttam, ráadásul jó kövér, ezért nehéz is. És a belső oldalak is nagyon meg vannak csinálva, dekoratívan tálalt térképek, adatok, fejezetelválasztó illusztrációk, és így tovább, szinte már túlzás, de hát maga az egész könyv is egy kicsit túlzásba viszi a játékszerűséget, maga a Battle Royal is valamiféle játék - a szabályai végtelenül egyszerűek: mindenki mindenki ellen, csak egy maradhat. De igazán játékossá tényleg attól válik a helyzet, hogy a szereplőknek a saját osztálytársaikat kell kinyírniuk – koedukált üzemmódban fiúk, lányok, 42 gyerek megy bele a vérszivattyúba, iszonyú szűk mozgásteret hagyva bármiféle happy endnek.
Madafaka alternatív koncertre tévedt, nagy ijedtségében ezért elsüt két olyan hasonlatot, amitől az érintett zenekarok vérig fognak sértődni:
Drogos zenét hallgattam a minap. Nem tudtam, hogy az lesz, de az lett. A Benczúr klubban esett meg az eset, és amelyik zenekar ezt a titulust kiérdemelte, az nem volt más, mint a Nulladik változat, bár a történet korántsem ilyen egyszerű, hisz a végén egy szám már átlendült az agresszív alter irányába, amire végre nem csak ugrálni, de pogózni is lehet. Egyszerűsége miatt azt feltételeztem, hogy ez bizonyára egy régi régi sikerszám, de nem. Az új album húzódala ez.
Tegnap jelent meg Esterházy Péter új könyve, három rövid drámát tartalmaz, és az a címe, hogy Rubens és a nemeuklideszi asszonyok. A fülszövegből csak annyit lehet megtudni, hogy az élet nagy kérdéseit érinti, de hogy konkrétan melyikeket, arról már nem szólnak a nyúlfarknyi kis copy-paste-ek. Szemtől szemben még nem láttam a könyvet, de képen jól fest, és értjük is, hogy kik lehetnek azok a nemeuklideszi asszonyok. A sok MTI-újraközlés mellett csak a Sunbooks oldalán találtam egy picivel többet: "A Rubens és a nemeuklideszi asszonyok Esterházy Péter talán 'legnagyratörőbb' könyve: Nem szöszöl, bármiről is legyen szó - napjainkról, a szerelemről, a művészetről, Istenről vagy a boldogságról - a világmindenséghez jut. Hogy azután a pin- es bin- kódokon, a pillanat végtelenségén és az euklideszi geometrián át a 'kozmikus seggekig' vezet az út - ez a szerző ajándéka olvasóinak.">
Utolsó becenevű olvasónk a dél-amerikai próza bozótjában próbál rendet vágni:
A francia hugenotta felmenőkkel büszkélkedő író csapdákkal és taposóaknákkal teletűzdelt dzsungel mélyére vezet minket, majd kínzókamrák sikító homályába veti az olvasót, végül pedig felvisz a hegyekbe a hóhatárra, ahol ötszáv éve álltukban megfagyott spanyol katonákkal találkozunk. Az 1954-ben Londonban született Louis De Bernières a nemzetközi hírnevet, illetve az első irodalmi díját a Corelli kapitány mandolinja című regényének köszönheti, amit több mint 30 nyelvre fordítottak le, és amiből 2001-ben filmet is készítettek.
Mindig is nagy híve voltam a történelem fikcionalizálásának, különös tekintettel a közelmúlt történelmére, ami még olyan közel van, hogy szinte bele lehet szólni. Bele lehet matatni az értékelésébe, mert nincs még megszilárdult interpretáció. Egyértelmű, hogy most az 56-os forradalom van terítéken, és, hát ezzel kapcsolatban, ha valami nincs, akkor az a megszilárdult interpretáció. Persze az ötlet nem eredeti, szerintem Andrássy Gábor Polgárháborúja is egyfajta 56-interpretáció. De képregény tudtommal eddig még nem született a témában, pedig ez ziccer. Fazekas Attila és Bán Mór (polgári nevén Bán János) bele is vágtak egy 56-os képregénybe – címe: Tűzvihar 1956 -, ha a történelmi interpretációkkal nem is jutottak túl messzire. Fazekas Attila megbízható fekete-fehér erős sziluettes rajzai mellé igen bágyadt kis sablon-történetecske társul, csavarok és izgalmak nélkül, a lehető legkiszámíthatóbb 56-os történetet adják elő. Fiú, fiú, lány, lány, disszidálás, haslövés, a bosszú könnyei.
