Ez igen, ez egy korrekt sci-fi borító, halványan misztikus, mégis realista az előtérben surranó mopeddel. Továbbá benne van a szokásos arányok megkeverése, ami minden sci-fi hatásmechanizmusának fontos része, a nő, arca alapján behatárolhatatlan rasszhoz tartozik – a kék szemfesték persze rasszfüggetlenül hülyén néz ki - , a kezében a misztikus tárgy, lendület is van benne, elmosódó csíkok, de amiért a legjobban tetszik, az mégis az üresség, ami szintén bele van fogalmazva, az űrhideg éjszaka, a fantázia csendje. Ezek alapján derűsen csomagoltam ki a friss szerzeményt, és fejben már a naptáramban matattam, és fontos üzleti tárgyalásokat kezdtem lemondani, hogy egy ülésre végigolvashassam.

Valahol a hatvanadik oldal környékén azonban újra felvettem a telefont, és közöltem üzleti partnereimmel, hogy mégsem kell sürgős ügyben vidékre utaznom, és tulajdonképpen összefuthatunk az eredetileg megbeszélt időben. A nagy reményekkel beharangozott Utazó korántsem alakítja át a sci-firől, fantasyról, vagy a thrillerről alkotott elképzeléseimet, sőt kényelmesen beleillik a középszerű fikcióról szóló előítéleteimbe. Hatásvadász fantasynevekkel ellátott egy-két dimenziós karakterek élnek olyan életeket, amire az átlagember csak vágyhat, veszély, izgalom, üldöztetés, közben drága kocsik, motorok, elsötétített ablakú terepjárókban közeledő bűnbanda, mindez nyakon öntve valami homályos, ezotériaszagú, misztikus maszlaggal, ami kényelmetlenül emlékeztet a Hegylakó hitvilágára, és ezzel együtt arra a digófejű, nagyon rossz színészre, aki a tv-sorozatban játszotta Christopher Lambertet.

Mindez annak ellenére, hogy maga szerző saját bevallása szerint nem néz tévét, mert karaktereihez hasonlóan ő maga is „off the grid” él, azaz kívül a hálón, ami gyakorlatilag megint csak azt jelenti, hogy nem néz tévét. Elvont szinten ez egy önvédelmi filozófia, világunk tele van Orwell 1984-éhez méltó fejlett megfigyelő rendszerekkel, a kormány ház méretű winchesterei mindenkiről tudnak mindent, a valóságban azonban Tizenkét Sólymok Jánosnak is biztos van személyije, meg útleve – ha nem is ezen a néven -, mert az a televízióval ellentétben kötelező.

Na persze, fokozandó az izgalmakat, a szerző személye titkos, a kiadó vállvonogatva mentegetőzik, ők se látták még az illetőt, csak lenyomozhatatlan műholdas telefonnal hívja őket, és akkor is szintetikusan elváltoztatott hangon szól bele a kagylóba.

John Twelve Hawks: Az utazó
Fordította: Acsai Roland
Partvonal Kiadó, Budapest, 2006
3490 Ft