
Nekem sikerült megszeretnem a Bartók Rádió délutáni holtidejét kitöltő rádiójátékokat. Pár éve egy hosszú délutánokkal súlyosbított nyáron annyira túlnyomtam magam Brahmsszal és Kodállyal, hogy szinte felüdülés volt, amikor elhallgattak a hegedűk, és egy rezes/nyivákoló/behízelgő hangú narrátor valami eldugott osztrák/svéd regény rádióváltozatát kezdte felvezetni (Az 1991. október 8-i adás ismétlése – még ezt is mindig bemondták). Úgyhogy van némi tapasztalatom abban, hogy milyen nehéz egy testetlenül mesélő hangra koncentrálni, és még követni is a sztorit, amit előad, és közben nem elaludni. Az audio-könyv műfaja ennek ellenére világszerte hódít, egyrészt mert egyre hosszabbak az autópályák, és vezetés közben olvasni nem lehet, tehát hallgatni kell, másrészt nyilván egyre több az érdeklődő és intelligens, sőt: művelt analfabéta, aki vágyik az irodalmi élményre.