Nekem sikerült megszeretnem a Bartók Rádió délutáni holtidejét kitöltő rádiójátékokat. Pár éve egy hosszú délutánokkal súlyosbított nyáron annyira túlnyomtam magam Brahmsszal és Kodállyal, hogy szinte felüdülés volt, amikor elhallgattak a hegedűk, és egy…
Végre valaki nem fél lopni a Queentől, itt van például ez a Feeling nevű zenekar (micsoda szörnyű név, így magunk közt szólva), akiknek sikerült beilleszteniük egy Bohemian Rhapsody ihlette refrént egy számukba (Never Be Lonely), de refrénben egyébként is erősek, talán bátran…
A brit popsajtó azon aggódott nem is olyan régen, hogy most akkor folytatja-e a Keane, az új reménység, akiknek a bemutatkozó albumát az év lemezének választotta 2004-ben a Q magazin, avagy nem. Nem bírták a hirtelen jött sikert tudniillik. Aztán csak összeszerelték a…
Részesítené-e egy dedikált pengetőért cserébe erotikus örömökben az idősödő, ám korát meghazudtolóan élveteg szambaművészt? Részt venne-e feketemisén, csak hogy valami emléktárgyra tegyen szert kedvenc blackmetálosától, még akkor is, ha várhatóan valami viszonylag…
Mike Skinner és a The Streets nekem mindig a barkácszenélést juttatja az eszembe. Azokat a szemüveges, pattanásos srácokat, akik egy beépített hangszórós Casio szintivel és egy Atarival arról álmodnak, hogy egy nap majd olyan zenéket csinálnak, amik a polcon álldogáló műanyag…
Nick Hornby írói munkásságát a kezdetek óta követem. A 90-es évek közepén jelent meg a Focilázra fordított Fever Pitch magyarul, és mindig öröm, ha az olvasó olyan szerzőbe botlik, aki hozzá hasonlóan halálosan bele van habarodva valamibe. (Akkoriban lelkesen foglalkoztam…
A Subways szintén az új britrock egyik friss reménysége, a legjobb benne, hogy családi vállalkozás: az énekes-gitáros Billy Lunn-nak a csaja a basszusgitáros Charlotte Cooper, és az öccse a dobos Josh Lunn. A legidősebb Billy a maga 21 évével, a többiek 19 évesek. A legkevésbé…
Nem tudjuk, ki kezdte el, de a brit zenei sajtó előszeretettel hívja "diskának" a zenéjüket, ami a diszkónak és a skának lenne a keveréke, ami ugyan jól hangzik, de elég nagy hülyeség. Ők is a brit újrockot nyomják, bár igaz, hogy néhol felütéses gitárral, nagy…