A Subways szintén az új britrock egyik friss reménysége, a legjobb benne, hogy családi vállalkozás: az énekes-gitáros Billy Lunn-nak a csaja a basszusgitáros Charlotte Cooper, és az öccse a dobos Josh Lunn. A legidősebb Billy a maga 21 évével, a többiek 19 évesek. A legkevésbé brit zenét egyébként ők játsszák az összes közül, például egyértelmű a Nirvana-hatás, bár furcsa belegondolni, hogy alsósok voltak, amikor Kurt Cobain szétdurrantotta a fejét.
Természetesen bőven táplálkoznak a punkból is, bár ezek a vastag háromakkordos riffek is mitha inkább az újabb amerikai punkból jönnének. A britpop-hatás is felismerhető, de tulajdonképpen elhanyagolható. A 36 perces lemezt rendben végigzúzzák, a felvétel is pont annyira koszos, amennyire a stílus megköveteli, előbb-utóbb valószínűleg úgy fogunk dönteni, hogy ez az aktuális britrockmezőny legerősebb lemeze. A legjobb, amikor a csaj énekel, na nem mintha tudna énekelni, de hát annál kevés vidámabb dolog van, mint amikor egy nyafka tizenkilenc éves üvölt a mikrofonba.
