Az én hangulatomat ilyenkor alapvetően meghatározza, hogy mikor, mennyi és milyen eső esik, úgyhogy most majd kicsit időjárás-jelentek.
Nem, nem úsztuk meg a zuhét idén sem, és igen, csak én csinálok ebből ekkora ügyet.
A feljutás megint relatíve későre ütemeződött, mivel barátomat fel kellett raknom a hazafelé tartó vonatra. Ebből az is következik, hogy egész tegnap délutántól már one man show volt, és semminek sem kellett volna akadályoznia a munkában. Hehe.
Szóval hét előtt nem sokkal megérkeztem, megint ismeretlenekkel (akiknek ezúton köszönök egy doboz borsodit!), taxizva. Ugye a hétórás koncertekre negyed órával legalább később érdemes menni, úgyhogy mászkáltam még kicsit, ismerkedtem, fotózgattam. Beraktam például a meleg ruhámat a sátorba, csak oda a szélére, hogy ne legyen útban.
(Erről még később lesz szó.)
A Ghymes az én ízlésemnek nagyon hangosan szaxizta a nagyszínpad mikrofonjába, hogy égő szárnyas lovak, de azért kicsit próbáltam közelebb merészkedni. Erős közepes érdeklődés, édesanyák-édesapák, kicsik meg már majdnem nagyok voltak a sorok közt a legtöbben.