Az én hangulatomat ilyenkor alapvetően meghatározza, hogy mikor, mennyi és milyen eső esik, úgyhogy most majd kicsit időjárás-jelentek.
Nem, nem úsztuk meg a zuhét idén sem, és igen, csak én csinálok ebből ekkora ügyet.
A feljutás megint relatíve későre ütemeződött, mivel barátomat fel kellett raknom a hazafelé tartó vonatra. Ebből az is következik, hogy egész tegnap délutántól már one man show volt, és semminek sem kellett volna akadályoznia a munkában. Hehe.
Szóval hét előtt nem sokkal megérkeztem, megint ismeretlenekkel (akiknek ezúton köszönök egy doboz borsodit!), taxizva. Ugye a hétórás koncertekre negyed órával legalább később érdemes menni, úgyhogy mászkáltam még kicsit, ismerkedtem, fotózgattam. Beraktam például a meleg ruhámat a sátorba, csak oda a szélére, hogy ne legyen útban.
(Erről még később lesz szó.)
A Ghymes az én ízlésemnek nagyon hangosan szaxizta a nagyszínpad mikrofonjába, hogy égő szárnyas lovak, de azért kicsit próbáltam közelebb merészkedni. Erős közepes érdeklődés, édesanyák-édesapák, kicsik meg már majdnem nagyok voltak a sorok közt a legtöbben.
(Mostantól mindig értsük oda azt a pár eltévedt rokkert, akik nélkül nem lennének a fesztiválok azok, amik.) Nem tudom mire fogjam, de a Caféba két napja folyamatos a bejutás, nem kell kínos sorokban arra a kínos pillanatra várni, mikor az egyik leszel a húsz ember közül, aki bejuthat.
Már szinte fél nyolc után járunk, mikor a Deep Dis még mindig csak pakol, a kuponos hennafestés meg annyira nem köt le. Nem most fogom megtudni, milyen zenét játszanak.
Odakinn kicsit nézem, hogy csinálja a műsort a királyi tévé. Ez az a hely a fesztiválon, ahol egyfolytában 5200 K-s a fény, és többnyire józan emberek vannak egy bizonyos tízéteres körön belül. (A műsorvezető, a producer, meg az operatőrök egész pontosan, a lámpáknak meg majdnem mindegy.) Azt hiszem egyébként a Kultúrház jelentkezik innen esténként, de Supermant nem láttam.
Mikor megpróbálok bungee-t fotózni, akkor esik le, hogy bizony, be fog jönni első napi jóslatom. Mert nem kell meteorológusnak lennem hogy lássam, a felhők a lemenő Nap felé igyekeznek. Innen mondhatni felgyorsulnak az események.
Biztos ami biztos alapon elindulok a rádióhoz sörért, útközben pedig összefutok egy videós sráccal, aki fotókat gyűjt új produkciókhoz.
Számot cserélünk, majd bemenekülünk a meggymag méretű esőcseppek elől a kocsmába.
Pillanatok alatt megtelik az egész terasz, a műanyag tetőn úgy szól az eső, hogy nem lehet a másik hangját érteni. Húsz perc-fél óra alatt egyszer majdnem eláll, aztán már komolyan. Szerintem felhőszakadás és jég is volt, de sokan (ilyen szervezői izékkel a
nyakukban) nyári záporként akarják eladni a dolgot. És rájöttem, mi a baj a Volttal esőben: ilyenkor a fellépőket kocsival meg kisbusszal viszik a tömeg közepén az aktuális sátorhoz.
Kicsit később nevezem el a nagyszínpadot – sajnos a Cultról lemondva – megközelíthetetlennek. A Café végülis járható, és úgy határozok, hogy éjféltől bármi megfelel, ami fedett. Éjjel kezdett a Scam, ami nagyon érdekelt volna, de tudtam, hogy nem fogok tudni ébren maradni. Így nagyjából fél órát hallgattam az Ablak a Dubra performanceból, ami még az alapozásnál tartott, mikor eljöttem aludni. Közben bizonyos Mr. Ex Kraftwerk robothangjai szóltak.
Ma háromra mindenki meg van hívva a Caféba a Quimby közönségtalálkozóra. Ha ez nem lenne elég, később még nagyszínpadosok is. Aztán Belgával meg Pet Shop Boysszal lehet elköszönni Soprontól egy évre.
