Kisorsoltuk a kultikus Fatboy Slim-pólókat, a férfi felsőruházati terméket Fülöp László nyerte Törökbálintról, a nőit a budapesti Zebegnyei Gábor (offenzív kérdésünkre elárulta: nem neki lesz, hanem a barátnőjének, esetleg a húgának). A pólókat postáztuk, gratulálunk, viseljék egészséggel.
A megoldás egyébként 812 liter vodka, a legtöbben tudták is, de kedvencünk azért az a két kedves megfejtő volt, aki 5000 üvegre, illetve 20 867 literre tippelt.
A magyar nyomtatott kulturális sajtóból fájón hiányzik a radikalitás. Nincsenek már fénymásolt, beszólogatós punkmagazinok, se röplapok, egy vacak manifesztó nem terem mostanában. Nyilvánvaló, hogy ezt a hiányt kívánja pótolni a ROHAM agresszív fantasztikus magazin. Ám, míg az imént hiányolt kultúrgyomnak semmiféle érzéke nem volt az irodalmi minőségre, a ROHAMban meglepően olvasható, érdekes írások vannak. Én elsőre képregényújságnak néztem, már a borító is igen erős képileg, lesír róla, hogy nem egy ráérő bölcsész tervezte két HÖK-pályázat között. És amellett, hogy többek között valóban képregényrajzolók szerkesztik, van is benne képregény, de inkább csak illusztrációképpen – hogy dinamizálja az olvasáshoz nem szokott, ám az agresszivitásban annál érdekeltebb célközönséget.
Nem akarom ezt bő lére ereszteni most, amit David Eugene Edwardsról gondolok, azt megírtam már itten, a lényeg, hogy megvolt kedden este a Woven Hand-koncert az A38-on. Tavaly a Szigeten basszusgitáros nélkül játszottak, most azzal – történetesen a 16 Horsepower-tag Pascal Humbert-rel –, aminek meg is lett az eredménye, teljesebb, extatikusabb hangzás formájában. Az új lemezről, a Mosaicról korábban azt mondtam, nem kemény ez, hanem széles és sűrű, ám a koncerten kőkeményen szóltak a dalok. A lemezt kifinomultabbra hangszerelték, vonósokkal, zongorával, egyebekkel, ilyenek élőben nincsenek, de van helyettük megdöbbentő energia meg sodrás.
Cukorbetegségével kapcsolatos komplikációktól hatvanéves korában elhunyt Syd Barrett, a legendás Pink Floyd alapító tagja, aki annak ellenére, hogy harminc éve teljesen visszavonultan élt, mai napig a rockzene egyik legismertebb figurája volt. A Pink Floyd 1967-ben megjelent, The Piper at the Gates of Dawn című debütáló nagylemezét nagyrészt Barrett dalai töltötték meg.
Syd Barrettnek kontrollálhatatlan droghasználata miatt kellett 1968-ban kiszállnia a zenekarból: a pszichedelikus szerektől kiszámíthatatlan lett, mígnem a többiek egy koncertre menve egyszerűen nem vették föl, és később sem mentek érte soha. "Döntésünk tökéletesen érzéketlen volt" - kommentálta az esetet visszaemlékezéseiben Nick Mason dobos, aki könyvében csak egy képaláírásban beszélt bővebben a dologról: "Syd sorsa kicsit a James Dean-jelenségre emlékeztet. Nem hiszem, hogy nélküle valaha is megalakult volna a Pink Floyd: az indulásban hatalmas szerepe volt, innen fejlődhettünk tovább. Szomorú, hogy egy ilyen tehetséges és termékeny dalszerző nem tudta vagy akarta folytatni a munkát."
Kezdődhet az összeesküvéselmélet-gyártás: nagyjából egy hónapja keringett mindenfelé, hogy a Dani California című RHCP-szám verzéjének mennyire hasonlít az akkordmenete a Mary Jane's Last Dance-ére, Tom Pettytől, és milyen érdekes, hogy mindkét szám producere Rick Rubin, a nagyszakállú sztárcsináló volt. Tom Petty pert fontolgat ésatöbbi.
Erre most kapunk egy sajtóközleményt arról, hogy Tom Petty exkluzív szerződést írt alá Rick Rubin kiadójával, a Warner kötelékébe tartozó American Recordingsszal, új lemeze, a Highway Companion már itt is fog megjelenni július 25-én. Nos, lehet kombinálni, mi csak azt jegyeznénk meg csöndben és mellékesen, hogy Tom Petty-reneszánszra lehet számítani, ugyanis többek között az egykori sztárok újradukkózása Rubin egyik specialitása.
És eljött ez a pillanat is, ugyan számítottunk rá, de olyan más, amikor valóban megtörténik. Megérkezett az első küldemény Csáp Géza nevére, ráadásul a futár személyesen őt kereste. Elképzeljük, mennyire jól mulathatott, meg az is, aki címezte, hogy micsoda hülye nevű emberek vannak. Köszönjük, Sors!
Egy ősi, szörnyű bűnünket kell törlesztenünk: a blog indulása körüli kavarodásban elmulasztottunk megemlékezni az utóbbi idők egyik legremekebb magyar könyvéről, a maga nemében hiánypótló Legendavadászatról.
A téma klasszikusan hálás: városi legendák, összeesküvés-elméletek, tévhitek, történelmi anekdoták, átverések és kamuk, rendesen feltárva, körüljárva, leleplezve. A szerzők jó ideje csinálják már ezt az Urbanlegends.hu-n, igazi elhivatottsággal, ennek a munkának, mondjuk úgy, kivonata ez a könyv.
Állandó, mi több, rendszeres levelezőnk, akit csak Madafaka néven ismer az ország, újabb beszámolóval lepett meg minket, ezúttal egy balatoni minifesztiválról. Olvassák el az írást, amiben zenekarokról is esik szó, de sokat megtudunk a magyar borászat helyzetéről, a 66-os útról, gatyába szórt kavicsokról, illetve a horgászat és a vízimentés alapvető szabályairól:
Táxival tettem meg a Budapest-Balatonföldvár utat. A sofőr a korábban már bemutatott Ervin volt, akinek nem tetszik a Taxis Pityu becenév, annak ellenére, hogy második keresztneve tényleg István, mint kiderült.
Mi errefele nagyon szeretjük Updike-ot, amit valaha írt, azt nálunk kiadták. És eladták, aztán újranyomták. Akárcsak most ezt az ősrégi novelláskötetet, ami először 1959-ben jelent meg, még az összes híres nagy regényfolyama előtt, mint a Bech-sorozat, illetve a Nyúl-könyvek. Csak éppen Updike akkor is regényt ír, ha novellát ír, csak akkor nem fejezi be, és akkor lehet novellának hívni. Ha az ember nem figyel eléggé, még a harmadik novellát is regény-fejezetként olvassa, az új novella kezdete pont olyan, mintha egy új szálat indítana a sztoriban. Az „Ugyanaz az ajtó” tehát valójában egy összefüggéstelen fejezetekből álló regény.
Szkeptikus voltam a városban tapasztalható meleg ellenére: azt gondoltam, hogy a kempingben még biztos így is bokáig ér a sár. Kellemes, kicsit szeles alföldi kánikula van, mozdulni alig van kedvem, ezért nem is sietek a feljutással.
Odafenn a Gyurcsán-konvoj látványa fogad, passzosan leparkolva egymás mellé egy új típusú rendőrautó kíséretében. Mint megtudtam, nagyjából 20 perce érkezett. A rádió teraszán tart fórumot, melege van, fáradt és minisztelnökhöz (meg a tavalyihoz) képest még lezser is. Azért tőle telhetően válaszol a kérdésekre, a közönség meg figyel rá. Szóba kerül a gazdaság helyzete - "dübörögjön vagy ne dübörögjön" -, a menekülő külföldi befektetők, a fenntartható fejlődés elve (itt valaki szóba hozza a napkollektorokat) és természetesen a fizetőssé váló felsőoktatás (itt a legjobban és a legrosszabbul tanuló 15 százalék, valamint a középosztály van sűrűn emlegetve). Nagyjából ennyi is a látogatás, innen a kapuig háttal megyünk, a testőrök pedig finoman terelgetnek.
