Csáp Géza

Najmányi László, a XX. század elején megalkotott első komolyabb elektronikus hangszer, a Theremin evangelistája könyvheti újdonságot produkált a kreátor, az orosz Tyermen nevű feltaláló életéről. A nemesi származású bolsevik életének fordulataival egyetlen fikciós krimi sem ér fel: hangszere pillanatokon belül Lenin kedvence lesz, a mestert pedig bizalmába fogadja a tömeggyilkos. Tyermen a világszenzációval körbehaknizhatja Európát, majd Amerikát, mindenhol a legelőkelőbb szalonok dédelgetett vendége - és közben mindenhonnan szorgalmasan jelent haza, a proletárhatalomnak.

 

Mi annyira 2.0-sok vagyunk, hogy amikor Atom nevű kedves olvasónk bekommentezte valamelyik korábbi posztba, hogy ő járt az RHCP prágai koncertjén június 14-én, egyből lecsaptunk rá, hogy nem lenne-e kedve megírni az élményeit. Íme: 

Amikor meghallottam, hogy képregényre adaptálták Paul Auster New York-trilógiájának első darabját, arra gondoltam, jé, tényleg, milyen fura, hogy csak most. Időközben persze kiderült, hogy noha a Tükörváros magyarul csak az idén jelent meg, az eredeti kiadás az Art Spiegelman szerkesztette Neon Lit sorozat nyitódarabjaként látott napvilágot 1994-ben. Spiegelman – olvashatjuk a magyar kiadás utószavában – „abból indult ki, hogy saját, nagy elismerésnek örvendő Maus című képregénye akkor kerülhet megfelelő társaságba a könyvesboltokban, ha nem csak fantasy és szerepjátékos köteteket tudnak felsorakoztatni mellé.” Spiegelman jól választott.

Ötvenöt éves korában, kórházban hunyt el néhány napja Szulovszky István, azaz Joni, a Bizottság együttes gitárosa - nevéhez barátai, ismerősei és a rajongók sosem mulasztották el hozzátenni: a Dunakanyar legjobb gitárosa. Filmszerepelt a zenekar legendás moziműsorában (Jégkrémbalett), a zenekar feloszlás után pedig az Ef Zámbó Happy Dead Bandben játszott mint alapember. Az analog.hu-n a hozzá talán legközelebb álló zenésztárs, Ef Zámbó István emlékezik róla.

Mike Skinner és a The Streets nekem mindig a barkácszenélést juttatja az eszembe. Azokat a szemüveges, pattanásos srácokat, akik egy beépített hangszórós Casio szintivel és egy Atarival arról álmodnak, hogy egy nap majd olyan zenéket csinálnak, amik a polcon álldogáló műanyag Darth Vaderen kívül másokat is érdekelnek majd.

Az ilyen srácoknak ez általában nem jön össze, és frusztrációjukban gonosz benzinkutasok vagy matektanárok lesznek felnőttkorukban.

Csak gyorsan szaladjunk végig a héten: hétfőn este 50 Cent az Arénában, kedden Sting ugyanitt, azoknak, akik esetleg nem tudnak mit kezdeni az utca őszinte hangjával. Szerdán indul a Vekeri-tavi fesztivál, olyan sok fellépővel, hogy inkább nem soroljuk fel, kattintsák a linket. Ugyancsak szerdán van a Zene Ünnepe, szintén egymillió fellépéssel, ebből a Babylon Circust emelnénk ki, ők a Jövő Házánál játszanak majd (plusz itt lesz Perfect Name és PASO is). Pénteken Sisters of Mercy a Pecsában, hogy vidáman induljon a hétvége. Hirtelen ennyi, a további tippeket kommentezzék be szeretettel!

A legkörülményesebb című Dick-regény egyben talán a legismertebb is, mivel a nyolcvanas években Ridley Scott ennek alapján rendezte a Szárnyas fejvadászt, a filozofikus poszt-punk film-noir egyik legszebb darabját, Harrison Forddal a főszerepben. Olvasás közben az első vicces élmény, hogy Deckard írott képe mögé az ember automatikusan a híres színész flegma ábrázatát képzeli oda, ami - egy-két olyan pillanattól eltekintve, amelyre Harrison Fordot semmi módon nem lehetett volna alkalmazni - kifejezetten jót tesz az olvasmányélménynek.

Az "Álmodnak-e…" tulajdonképpen önmagánál is jobb könyv, és ezt nem is csak filmes utóéletének köszönheti. Dicknek ez esetben sikerült szépirodalmi módszerekkel behatolnia egy olyan filozófiai darázsfészekbe, amely egyrészt kristálytisztán érthető mindenki számára - vagyis: mi különbözteti meg az embert az androidtól? - másrészt arról szól, ami Dicket a leginkább érdekli, vagyis hogy "honnan tudom, hogy én nem vagyok robot?"

Kevés olyan hely van, mint a lángoktól övezett kompország, ahol egy őrült tudósművész trombitaszavára kezdik meg az információs társadalom építését - igen, drMáriásról van szó, aki volt olyan kedves, hogy fúvós hangszerei segítségével teremtsen forradalmi hangulatot az Index.hu alapító sajtótájékoztatóján, 1999-ben.

A Doktor már megint új lemezt komponált, ezt, ami itt látható a képen; igényes borítója bármelyik hipermarket polcain eladná a zenei produktumot a három- és ötszáz forint közé eső tartományban, a tartalom pedig egészen frenetikus. Tulajdonképpen mást sem kéne tennem, csak ideidézni a tracklistát, de az internet, a linkek korában mindez sokkal egyszerűbben is megy, tessék, kattintsanak ide - prűd újságunkba úgysem férnének bele olyan számcímek, mint például a Basszál 2. És kattintsanak annál is inkább, mert ott újabb infótársadalmi featuréval fognak szembesülni, mégpedig az ingyen, jogszerűen letölthető zenével, drMáriás ugyanis az egész lemezt úgy, ahogy van, odaadja a kedves látogatónak, és megígéri, hogy utána nem fogja ráküldeni a rendőrséget, amint az a multikulturált nyugati kultúrállamokban szokásos.

Van egy olyan érzésünk, hogy kisebb nemzetgazdaságot lehetne építeni a Da Vinci-kód sikerét meglovagló, annak hátán felkapaszkodó, a DVK által gerjesztett zavaros ezoterikus-történelmi-kódfejtős érdeklődésből hasznot húzó kiadványokból, könyvekből, filmekből, társasjátékokból, leleplező írásokból, ilyesmikből. Oliver Mittelbach könyve is ebbe a sorba illeszkedik, Dan Brown-útikönyvről van ugyanis szó, ami Róma, London és Sevilla nevezetességeit járja végig három DB-regény szereplőinek nyomában.

Amilyen szörnyen hangzik ez, olyan szórakoztató a könyv, Herr Mittelbach ugyanis csak annyira vette komolyan a feladatot, hogy végigköveti a regények helyszíneit, terjedelmes ismeretterjesztő anyagokat közöl a látnivalókról, de nem állja meg, hogy meg ne jegyezze, ha Dan Brown hülyeséget ír, és hát elég sokszor ír hülyeséget.

Micsoda vicceket csinál a tudattalan, például előköp rég hallott dalokat, mintha saját ötletünk lenne, aztán lemezre vesszük, eladjuk többmillió példányban, videóklipet készítünk, slágerlistát vezetünk, és a végén elhűlve fedezzük fel, hogy ugyanezt a számot már megírta valaki más. Ilyesmi történhetett a Red Hot Chilivel, mert azt ugye fel se tételezzük, hogy szándékosan nyúltak volna le egy Tom Petty-számot (pont azt!), már csak a zenészegó és a feltételezhető jogi bonyodalmak miatt sem. Az új lemez első klipes számáról, a Dani Californiáról van szó.