Mi annyira 2.0-sok vagyunk, hogy amikor Atom nevű kedves olvasónk bekommentezte valamelyik korábbi posztba, hogy ő járt az RHCP prágai koncertjén június 14-én, egyből lecsaptunk rá, hogy nem lenne-e kedve megírni az élményeit. Íme: 

Miután néhány barátomat szinte megette a sárga irigység, hogy véletlenül tudomásomra jutott a prágai koncert, és jegyet is szereztem rá, rá kellett jönnöm, hogy nemcsak itthon nem kapott nagy publlicitást, de Prágában sem láttam egy posztert sem. Ennek ellenére, amikor a stadionhoz közeledtünk, akkor már látható volt, hogy a hírverés hiányának ellenére szép számmal gyülekeznek az emberek. Meg kell említenem, hogy a parkolás szervezése teljesen professzinális volt, itthon ilyet még nem láttam. Üvöltözés, anyázás és dudálás nélkül töltötték fel csurig, gyorsan és hatékonyan a parkolókat. Úgy tűnt, ez nem egy punk-funkyzenekar koncertje…

Az „előzenekar” (DJ+2 rapper) kicsi hangulatot csinált, és az egyébként kitűnő állapotban lévő, majdnem új Sazka aréna lassan megtelt emberekkel. Előttem egy feltűnően jó hangulatban lévő magyar csapat már a csendes várakozásban is teljes révületbe került… „mi lesz még itt…?” - gondoltam. Háromnegyed 9 környékén cseh barátaim a Guns’n’Roses alias Axl Rose prágai koncertjét fikázták, Axl barátunk őket sem tüntette ki valami pontos koncert kezdéssel… A meghirdetett időpont előtt fél órával állítólag még Londonban volt.

Este 9 körül végre kihunytak a fények a közönség felett, és besétált három hangszeres (Michael Balzary, alias Flea – basszusgitár, John Frusciante – gitár, Chad Smith – dobok). Rövid instrumentális bevezető után (miközben Anthony Kiedis szerényen beszivárgott a színpadra) szinte az őrületbe hajló néhány ütemes fokozás következett, és mikor felcsendültek a Can’t Stop akkordjai a gitáron, az aréna felrobbant. Az emberek felugráltak az ülőhelyükről, a küzdőtéren semmit nem lehetett látni a csápoló kezek tömegétől. Elég erős kezdés… Kicsit veszített az erejéből a lendület, amikor kiderült, hogy az éneket nem nagyon lehet hallani, de ami hallatszik az is torz… A zenekar nagyon rendben volt, szépen együtt és nagyon húzósan játszottak. A dobos atomstabil, dinamikus, ugyanakkor kellően mögötte volt a beatnek – ahogy kell. Persze basszusgitáros tanulmányútnak is beillett a dolog… A gitáralap beállásánál arra gondoltam, ez további erősítés nélkül is elég lenne, és (basszusgitáros lévén) kicsit sajnáltam, hogy a gitár végig nagyon ki volt emelve, de gondolom, a gitárrajongóknak meg így tetszett. Kiedis nagyon visszafogottan kezdett, nyakig felöltözve, alig mozgott – ez utólag a jól felépített koreográfia részének tekinthető.

Sok dalt játszottak az új lemezről, és előkerült néhány igazi klasszikus (By the Way, Under the Bridge, Give It Away…). Az igazi RHCP-s őrületeknél (pl. Right On Time eleje, By the Way középrésze, stb.) újra és újra önkívületbe kerültek a rajongók. A CD-ken nekem ezek a részek már „kicsit sok” kategóriába kerülnek, de élőben csak azt éreztem, hogy egyre magasabbra kell ugranom, és artikulálatlan üvöltések hagyják el a torkomat. Jó volt, na!

A közepe felé végre kicserélték az énekes mikrofonját, és érezhetően jobban szólt utána. Lassan lekerültek a ruhadarabok is a láthatóan erősen dolgozó tagokról. Kiedis önfeledt rángatózása, a gitáros headbanging-je, a basszeros rázása fokozták a hangulatot. A számok között Kiedis és Flea humoros, rövid párbeszédei tarkították a zenefolyamot. Megtudhattuk, hogy Flea nagypapája Magyarországról jött, így magyar vér folyik az ereiben, amit egy Budapest feliratú transzparenshez kapcsolódva mesélt el, illetve hogy fél Lengyelország valószínűleg úton volt ma délután… Alázatosan begyűjtötték a zászlókat és felaggatták a basszusládákra. A végére Flea egy szál alsónadárgra vetkőzött, és jellegzetes csípőmozgásával színesítette a basszusjátokot – nem mondhatnám, hogy nekem ez szexuálisan vonzónak tűnt, inkább végtelenül aranyos-mókás volt, ahogy a végén már a gitárját félretéve, egyedül a színpadon maradva, meghatódottan és hosszan köszöni meg a rajongást, egy szál gatyában, a csurig megtelt stadion csápoló közönsége előtt…

Atom