Csáp Géza

Van ez a kedves nyugati irodalmi hagyomány, amely színtiszta egzotikumként kezeli Kelet-Európát; az idetartozó regények gyakorta szólnak egy-egy képzeletbeli közép- vagy kelet-európai városról. (Anthony Hope több regényt is írt egy környékbeli Ruritania nevű országról). Általában úttalan utakon lehet odajutni, bozontos román vajdák ejtik fogságba a hamvas szüzeket, stb, stb. Stasiuk, az egyik legnépszerűbb kortárs lengyel író könyve pont az ellenkezőjét teszi. Minden kínálkozó egzotikumot és fikcionalizálást félresöpörve beutazza a valóságos Közép-Európát. A képzeletbelinek ható Babadag város ráadásul valóban létezik Romániában, Tulcea megyében. Stasiuk kora fiatalsága óta rója Kelet-Európa útjait, igazi csavargó volt, hippi és szolgálatmegtagadó. Nincsenek tehát illúziói a kelet-európai országokról, és a bennük élő emberekről.

A műholdas Sirius rádió egyik műsorvezetője, Frank DeCaro olcsó módszerrel került a hírekbe: szombaton van ugye a meleg büszkeség napja, úgyhogy összeállította a tíz legmelegebb dal listáját: az első helyen a Mame című musical 1974-es filmváltozatának egy betétdala áll, ezt sajnos nem ismerjük, de a többi helyen örök befutók vannak, mint az It's Raining Men vagy a Dancing Queen, illetve olyasmik, mint a Smiths Handsome Devilje vagy Bowie Boys Keep Swinging című száma. Ilyen lista volt már ezer, viszont adódik a nagy kérdés: van-e magyar meleghimnusz?

Ahogy régen a magyar film, meg a magyar foci, egykoron a magyar ponyva is világhírű volt. 1936-ban, a londoni Pinker irodalmi ügynökség nemzetközi regénypályázatán első díjat nyert a Halászó Macska Uccája. Könnyen lehet, hogy ez a legolvasottabb magyar regény, ha hihetünk az információknak, miszerint 18 nyelvre fordították le, és vagy egymillió példányt adtak el belőle – a harmincas években még nem volt ennyi ember, nem is olvastak ennyien, tehát ez az olvasószám nagyjából felérhet a da Vinci kód mai sikerével.

Nem szeretnénk bő lére ereszteni: legalább ennyi Ramonesnak kéne lennie minden magyar háztartásban, már csak az Amerikába szakadt hazánkfia, Erdélyi Tamás miatt is, aki az egyetlen még élő alapító tagja a zenekarnak. (Sőt még jobb, ha a 2001-es, kétlemezes Anthology van meg mint szükséges minimum, de ne legyünk telhetetlenek.) A cédén húsz szám van, bár ennél jóval többet is rá lehetne pakolni egy greatest hitsre, de ezen most tényleg csak a legismertebb slágerek vannak. Azon ma már kevés vita van, hogy a Ramones a könnyűzene egyik legfontosabb és legnagyobb hatású zenekara, például nélkülük nem lett volna, vagy nem akkor, nem ott és nem úgy lett volna punk, hogy mást ne mondjunk.

Ramones: Greatest Hits
Warner
2006

Ez a legborzongatóbban érzéki borító, ami mostanában szembejött a könyvespolcon. Egy felvilágosult barokk szultán fürdőszobájának arannyal futtatott bőrtapétája keretezi – elegáns kódextükör aránnyal – a szerzőt és a címet magába foglaló négyszöget. Meg amit még a négyszög magába foglal – mondhatnánk a borító témáját – valami rózsaszín térképszerű fátylat, amin egy vörös patak csorog. Egy napig nézegettem, míg rájöttem, hogy egy tenyér az, vércsíkkal. Drága marcipán elegáns csomagolásban. A pamlagon gusztálgatjuk a Nobel-díjesélyes, világhírű török író regényét, akit a hazájában perbe fogtak, mert megemlítette a hivatalosan nem megtörtént örménymészárlást, de elolvasni ebben a hőségben képtelenek vagyunk. Ha valaki képes rá, vagy már túl is van rajta, várjuk a megfejtést. Mi van belül?

Orhan Pamuk: Hó
Ulpius-Ház Kiadó, Budapest, 2006
angolból fordította: Ladányi Katalin
1-2. kötet: 3980 Ft

Olvasónk dicséretre méltó módon belépőt váltott a hétfői Deftones-koncertre, a jegy azonban váratlanul hosszú eszmefuttatásra ragadta, messzemenő következtetéseket von le például egy kóbor T betűből, és érfelvágással fenyegetőzik. Íme:  

Történt az, hogy megtudtam: legendás élő produkcióiról és sajátos stílusáról elhíresült kedvenc modernmetál-formációm, a Deftones végre valahára tiszteletét teszi nálunk. Ott a helyem! Irány a legközelebbi jegyiroda, ahol megszerzem a hőn áhított jegyeket. Az amúgy ízléses, eltevésre érdemes fekete jegyen aztán öles, vastag szedésű fehér betűkre leszek először figyelmes, amik emlékeztetnek arra, hogy el ne tévesszem a házszámot: a koncert a „Petőfi Csartnokban” lesz.

Miért kellett 2006-ig várni, hogy egy drum and bassben / jungle-ben íródott futballhimnusz szülessen? Most, amikor már nem is menő a d'n'b? Mire utalhat ez, az elektronikus tánczene esetleg véglegesen a lelátók szintjére süllyedt?

Azt írja a BBC, hogy a nyolcvanas évek meghatározó popformációja, a Culture Club újra összeáll, bár a "gender-bending" frontember, Boy George nélkül, lemez, turné, esetleg valóságshow várható (utóbbi az INXS-nek is bejött, bár ők az új énekesüket keresték így, a Culture Clubot meg az újjáalakulás után követnék a kamerák).

Ennek a könyvnek nem tudtam ellenállni. Maga az indusztriális költészet már a címlap is. A mindenféle drámaiságtól mentes fotográfián egy gyár látható – a kép, így ránézésre, 1983 februárjában készült, délelőtt. Akkor én szerintem a nagyszünetben fogócskáztam. A gyár homlokzata előtt sréhen eltolt betűk lebegnek: TUNGSRAM. Tehát ez itt a Tungsram gyár épülete.

És a cím nemcsak A szegény gyufaáruslány-ból kölcsönvett - és a mesterséges világításra értve enyhén érzelgős - „pislákoló” jelző szerepeltetésével lesz valódi amatőr remekmű. Mert ha már itt tartunk, amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a címlapon a „hold” szó nagy kezdőbetűvel szerepel, mintha a rég bezárt Hold nevű mulatóra, vagy bármely más, ezzel megegyező tulajdonnevű dologra utalna.

Érdekes következménye a legutóbbi választásoknak, hogy a vesztes Fideszen belül állítólag többen is kijátszották a faji kártyát a Főnök ellen. Kezdődött a sor azzal, hogy a Magyar Nemzet leleplezte, Pokorni zsidóbérencnek állt, hogy a budai hegyekből támadva, kampósorrú légióival leigázza az Orbánhoz hű árja hadakat. Most pedig arról kaptunk megrázó videofelvételt, hogy Rogán Antal a kokszos négerek szekerét tolja és viszont.