Képzeljék el Rudolf Pétert amint énekel. Aztán a fejét, amint néha feltűnik a szemüveges és a vörös-szakállú metropolita közt, ahogy ott ugrál mögöttük. Jó móka lesz: Rudolf Péter a Szent Efrém bizánci férfizenekarral lép fel a Rózsák terén péntek este. Részletek.
.jpg)
Lássuk be, hiába vezetik az eladási listákat, a legtöbb mixlemez szar. Az bennük a szar, hogy összepakolják az elmúlt fél év slágereit, amiket amúgy is már mindenki ezerszer hallott, ezért semmi olyat nem képesek adni, ami maradandó élményt nyújthat. Különben is, a netről ömlik ránk a többezer letölthető mix, podcast és netrádió hegyek, igazából nem is értem, miért adna ki ezért bárki pénzt. Én már csak olyan CD-be próbálok fektetni, ami várhatóan hosszabb távon is megéri.
Sej, Magyarország! Eh, be szép. Micsoda filmet lehetne itt forgatni. Képzeljék csak el, hogy az elegáns, dauerolt szőke ügyvédnő kifordul a zalaegerszegi zsinagóga pompás tégla–kapuzatán, fekete Ford Mondeóból napszemüveges, öltönyös alakok figyelik a hevesvezekényi kúriában berendezett idősek otthonának ablakait, miközben egy lompos ballonkabátba öltözött fiatalember lélekszakadva viharzik le a tarnamérai volt Almássy-kastély - ma rendőrmúzeum - főlépcsőjén, mappájából a szél tépi ki a lapokat, és aki az egészet a háttérből irányítja – egy kék-lila susogóba burkolt hatalmas hát, felette zsíros tarkó és kopasz fej –, lassan lépkedve beszél maroktelefonjába, majd eltűnik a hajdúszoboszlói görög katolikus templom vidéki posztmodern stílusban épült boltíves kapujának árnyékában.
8-án, csütörtökön este a Király utcai Inda Galériában most minden jött-ment, talán még TE is felolvashatod saját készítésű költeményedet, a Nyitott Versesten, valódi költők jelenlétében. Hát ki ne vágyna arra, hogy egyszer szakértő fikázást hallgasson saját verseiről. Vagy visszafojtott röhögést a közönség soraiból. De sebaj. Érdemes kipróbálni. Hozza el, és ossza meg másokkal is fiókban lapuló szövegeit!
Az, hogy Amerika magányos szuperhatalmi, világ-rendőre/megmentője szerepével valami gáz van, azt ma már mindenki érzi. Politikai magyarázatok, összeesküvés-elméletek egész szövevénye próbálja megfejteni, pontosan mi teszi olyan vérfagyasztóvá Uncle Sam férfias ábrázatát. E gondolatkísérletek fő szereplői az olaj, a pénz, a tőzsde, az Internet, az űrprogram, a Bush-család, mit tudom én, mondjuk Castro, a koka levél, náci rakétatudósok, és így tovább. John Perkins könyve új karakterrel gazdagítja az Amerika-kritikai folklórt, amennyiben bemutatja nekünk az Ecomoic Hit Man (magyarul elég trén hangzik: gazdasági bérgyilkos) fogalmát: az EHM olyan közgazdász tanácsadó, aki az USA kormányával szerződéses viszonyban álló tanácsadó cégek alkalmazásában építi az amerikai világbirodalmat.
Való igaz, hogy a koktélok leginkább Amerikából származnak, ezért egy sima koktél-recept gyűjteményt nyugodt szívvel le lehet fordítani amerikaiból, maximum a kísérletezgető kedvű mixernek meggyűlik a baja némelyik egzotikusabb hozzávaló beszerzésével. De, hogy ha egy olyan koktélkalauzt választunk, melyhez a puszta recepteken túl több száz oldalnyi életmód- és parti-tanácsadó, poénparádé, és más jófejkedés tartozik, á la Hugh Hefner, akkor bizony már nem árt az óvatosság. Végül is maga a magyar Playboy magazin sem az amerikai Playboy fordítása, hanem egy magyar szerkesztőbizottság által összeállított magyar újság – nem mintha ez segítene rajta. A Playboy Koktélkalauzt azonban, ahelyett, hogy a magyar Playboy szerkesztőségét hívták volna segítségül, simán lefordították, így a könyv buta maradt, az olvasó meg folyton úgy érzi, hogy amerikainak nézik.
Sok a ráérő ember, ennek ékes bizonyítéke a youtube, ahol minden baromságot meg lehet találni, hát még ha fel is hívják rá az enber figyelmét. A machomedia.hu egyik fórumozója lelt rá erre a vicces kis videóra, mi pedig be is linkeljük legott, röhögjenek velünk! Az elkövetők további produkciói a tovább után láthatók.
Sosem hittem az olyan könyvekben, melyek a műveltségszilánkokat statikus rendben pakolgatják egymás mellé, mintegy segítő kezet nyújtva a későn művelődőknek, vagy a gyűjtőszenvedély kínozta intelligens érdeklődőknek. Mint például a közmondás, vagy bölcsesség-gyűjteményekben, a legjobb gitárszólók válogatásban, a legszebb szerelmes versek antológiában. A XX. Század nagy beszédei című kötet, ha ilyennek tűnik is, nem ilyen. Nem tudom pontosan, mi menti meg attól, hogy a fenti példákhoz hasonló hiábavaló gyűjteménnyé váljon, de az biztos, hogy ezek a beszédek nem statikus, befejezett, érdektelen vagy hatástalan szövegek, hiszen az orátorok nagy részét ismerjük, de nem is annyira a személyüket, mint inkább érveiket, hanghordozásukat, és nem utolsósorban beszédeik következményeit, vagy épp azok hiányát.
Milyen a jó techno album? Én utoljára Leftfieldet meg Prodigyt hallgattam album formában, meg persze Plastikmant, de az kicsit más. Egy ilyen arc esetében, mint Jeff Samuel, aki korábban egy csomó sikeres maxit volt képes kipréselni, már inkább az a kérdés, hogy vajon sikerülhet-e egyáltalán valamiennyire albumszerűt készítenie, vagy az egész olyan lesz, mint egy Tiefschwarz lemez, ahol minden szám ugyanannyira próbál erőlködni. 
Mondhatnánk, hogy klasszikus hiba, amikor a dalszerzőnek vagy a rajongónak az a víziója támad, hogy a szöveg, amit hallgat, az tulajdonképpen költészet. Merthogy van olyan jó, mint amit a jó költők írnak. Ez esetben azonban úgy tűnik, inkább fordítva történt: a költészet érezte úgy, hogy kell neki a Kiss Tibi meg a Quimby-szövegek, merthogy vannak olyan jók, mint más elsőkötetesek művei. Konkrétan a JAK-füzetek szerkesztősége – mondjuk a főszerkesztő, K. Kabai Lóránt, aki maga is többször kommentelt nálunk – gondolta úgy, hogy kell, hiszen ha ezt Kiss Tibor ambicionálta volna, biztos korábban is közreadhatta volna dalszövegeit. De nem – ellentétben a Csáp Gézán többé ki nem mondható nevű, szintipopper tini-bálványból lett szánalmas, tüsihajú giccshuszárral –, Kiss Tibi jól tudja, mi a különbség vers és dalszöveg közt, de nyilván meggyőzték, hogy jó lesz ez így. Költő lettem, sajnos, mondhatná rezignáltan.
