Mondhatnánk, hogy klasszikus hiba, amikor a dalszerzőnek vagy a rajongónak az a víziója támad, hogy a szöveg, amit hallgat, az tulajdonképpen költészet. Merthogy van olyan jó, mint amit a jó költők írnak. Ez esetben azonban úgy tűnik, inkább fordítva történt: a költészet érezte úgy, hogy kell neki a Kiss Tibi meg a Quimby-szövegek, merthogy vannak olyan jók, mint más elsőkötetesek művei. Konkrétan a JAK-füzetek szerkesztősége – mondjuk a főszerkesztő, K. Kabai Lóránt, aki maga is többször kommentelt nálunk – gondolta úgy, hogy kell, hiszen ha ezt Kiss Tibor ambicionálta volna, biztos korábban is közreadhatta volna dalszövegeit. De nem – ellentétben a Csáp Gézán többé ki nem mondható nevű, szintipopper tini-bálványból lett szánalmas, tüsihajú giccshuszárral –, Kiss Tibi jól tudja, mi a különbség vers és dalszöveg közt, de nyilván meggyőzték, hogy jó lesz ez így. Költő lettem, sajnos, mondhatná rezignáltan.

Pedig neki volt igaza. A dalszöveg az csak dalszöveg, bármennyire használja is a költészet eszközeit, úgymint metafora, hasonlat, rím, satöbbi, az azért nem vers. Ez pedig azért baj, mert ha valaki nem ismeri a Quimby-t, azaz nem hallja ott a sorok mögött Kiss rekedtes, gúnyos, búslakodó baritonját (?), az a Ventilátor Blues című verseskötetet nem igazán fogja élvezni. Onnan tudom, hogy teszteltem valakivel, aki megismeri a jó verset, és nemigen hallott még Quimbyt. Ha valaki odahallja a szövegek mögé a Quimby-t, akkor tetszeni fog, ezzel nincs is semmi baj. De akkor meg bennfentes közönségre számítunk, és a látszattal ellentétben nem lépünk ki az irodalom szélesebb nyilvánossága elé. Attól még, hogy egy verseskötet elejére odaírjuk, hogy „válogatott dalszövegek”, attól az még verseskötet marad, hiszen nincs hozzá zene, se énekhang, melyekkel együtt az említett műfaj élveződni szándékoztatott. De hát bocsánat: ezt lehetett előre tudni.

Kiss Tibor: Ventilátor blues
JAK-L'Harmattan, Budapest, 2006
1200 Ft