Kár, hogy idén nem volt magyar indulója az Eurovíziós Dalfesztiválnak, ami az "olyan rossz, hogy az már jó" kategória egyik legerősebbje a világon, és emiatt egyben igen szórakoztató össznépi hülyüléssé tud válni, amire most remek példát láthattunk: elsöprő többséggel nyerte a versenyt egy lappföldi szörnymetálzenekar. Index anyánk itt emlékezik meg az esetről, különös tekintettel a szörnyek keltetővárosa, Rovaniemi földrajzi és közigazgatási adottságaira.
Aki nem látta a produkciót, itt pótolhat:
.jpg)
Elhisszük azt az evidencia-számba menő állítást, hogy a térkép ábrázolja a világunkat? Mert ha igen, akkor ideje, hogy fellapozzuk A Térképek világtörténete című könyvet, és árnyaljuk meggyőződésünket, illetve belássuk, hogy a térkép nem más, mint világértelmezés, és a világ alakításának egyik legfontosabb eszköze. A térkép hatalom, a térkép költészet, a térkép kommunikáció. A pazar képanyaggal ellátott kiadvány a legősibb mentális-szakrális térképektől követi a térábrázolás hagyományát egészen a modern navigációs rendszerekig, és számtalan izgalmas példával, anekdotával és gyönyörű illusztrációval támasztja alá az előbbi állításokat. Mellesleg azt is megtudjuk, hogy a ragyogó színű papagájok Brazíliát jelzik, meg hogy merre volt János pap országa, meddig volt sziget Kalifornia, és hová tűnt Ausztráliából a Nagy Belső Tó. 
Ottavio Cappellani a kortárs olasz maffiaregény Guy Ritchie-je. Ennek nem sok értelme van, de ha Ön úgy akar tenni, mintha olvasta volna a könyvet – ehhez csak a kilátásba helyezett szex lehet elég erős indok – akkor mondja ezt és formáljon taratinósan kifordított pisztolyt a mutató- és hüvelykujja segítségével. Ha gátlástalan, pumpáló mozdulatokat is tehet a kezével. 
A Subways szintén az új britrock egyik friss reménysége, a legjobb benne, hogy családi vállalkozás: az énekes-gitáros Billy Lunn-nak a csaja a basszusgitáros Charlotte Cooper, és az öccse a dobos Josh Lunn. A legidősebb Billy a maga 21 évével, a többiek 19 évesek. A legkevésbé brit zenét egyébként ők játsszák az összes közül, például egyértelmű a Nirvana-hatás, bár furcsa belegondolni, hogy alsósok voltak, amikor Kurt Cobain szétdurrantotta a fejét. 
A szimpatikus énekes-dalszerzőnek a Curious George című, kismajmos rajzfilmhez készült zenéje némi meglepetésre a megjelenés után nem sokkal felkúszott a Billboard-lista első helyére, mi meg csak elismerően bólogatunk, hogy igen, így is lehet gyereklemezt csinálni, nem muszáj a gyereket csak azért hülyének nézni, mert kicsi. Ráadásul sikerült eltalálni, hogy felnőtteknek is teljesen élvezhető legyen az album: az amerikai gitáros dalszerzői hagyományba maximálisan illeszkedő számokról van szó tudniillik, és Johnson nem fél melankolikusabb dalokat sem rátenni a lemezre (meg két funkysabb ritmusképletű darabot, gyerek-üvöltőkórussal). 