Alighogy szóba került MC Hammer, a Tv2 máris leadja a róla szóló életrajzi játékfilmet, csütörtök este 22:50-kor, tényleg mintha megrendeltük volna. Hogyan lesz a hercig bajszos fiatalemberből rapsztár? Sikerül-e szembeszállnia a gonosz gengszterrepperekkel? Sikersztori, dráma, szerelem! (A film amúgy 2001-es, egész hihetetlen.)
Kenderesi Gabi ott ül a hegy csúcsán, gesztenyebarna haját cibálja a szél, a távolban a Fogarasok kéklenek, odalent a smaragdzöld szurdokban pedig népünnepély, táncházfesztivál, és ezüst szelek. Kenderesi Gabi szerint minden annyira jó, oly szép a világ, fény is van és árnyék is van, oly rendben van, és oly boldog, hogy most akár már le is vetheti magát a szirtről, és akkor nem zuhanna, hanem repülne könnyedén, simán, és végül a túlvilágon esne a talpára. Ezt az interpretációt amúgy még a Tudnék bár repülni című szám szövege is alátámasztja, ha valaki elég erősen figyel és megérti. Kenderesi Gabi azelőtt a Bivaly hátán lovagolt a dzsungelmajmok közé, még korábban meg beleszeretett valakinek a szárnyaiba, és ezeket az elnyomott korai szexualitást sugározó pajkos álmokból vett hangulatokat most is szépen hozza az új album – a Földanya Égapa.
.jpg)
Tíz éve még azt mondtam volna, Vonnegut egy szégyentelen közhelyvadász, frázispuffogtató, felületes, félművelt, nagypofájú, érzelgős marha. Ma már inkább nem mondok semmit. Elek posztja.
A minap valaki megkérdezte Kurt Vonneguttól, hogy ha tíz éve azt mondta, nem ír több könyvet (mert hetvenöt éves kora után az ember már satöbbi), akkor miért szegte meg a szavát nyolcvanöt éves fejjel. Vonnegut erre azt felelte, akart ám könyvet írni a nyavalya, a kiadója ragaszkodott hozzá. Az a benyomásom, hogy határozottabbnak kellett volna lennie, és azt mondania annak a nyomulós kiadónak, hogy nem, és kész. Hogy nincs kedvem. Kösz, de inkább cigizek.
Idén 25 éves a Kontroll Csoport és 50 éves Bárdos Deák Ágnes, ennek örömére rendeztek/rendeznek néhány jubileumi koncertet, és az A38 újra kiadta a zenekar egyetlen stúdiófelvételét, az Ezerkilencszáznyolcvanhármat. A felvételek '83-ban készültek, ez a kiadvány a Bahia '93-as dupla cédéjének az újranyomása.
Függetlenül attól, hogy egyébként szeretjük-e a nyolcvanas évekbeli magyar alternatívot, el kell ismerni, hogy a Kontroll meghatározó volt, és a hatása tulajdonképpen máig érezhető. Nyilván egyre kevésbé értjük az egészet, ahogy kihúzták alóla a rendszert (és én ezt személy szerint nem is sajnálom), de mindenképpen érdemes betárazni a gyűjteménybe, ha még nem lenne meg, kordokumentumnak.
Egészen haszontalan könyv landolt az asztalunkon, mégse tudtuk kidobni. Sőt benyálaztuk, szivogattuk, ropogtattuk, khmmm. Elek posztja következik.
A Hozzávalók, vagyis a Főzési alapanyagok nagykönyve amilyen mutatós, éppolyan talányos tárgy. Hogy megfejtsük, mire való, kövessük talán a cím útbaigazítását. Szóval könyv. Vagyis vannak benne lapok, és nekünk az a dolgunk, hogy a lapokon kirajzolódó ábrákat – ez esetben képeket – a szemünk segítségével felfogjuk és értelmezzük. Ezt a módszert azonban – mivelhogy tárgyunk nagy könyv – semmiképpen sem ajánlott tömegközlekedési eszközön utazva, kiránduláson vagy egyéb helyváltoztatással járó tevékenység közepette alkalmazni. Inkább csak otthon javallott kísérletezni vele, és ott sem mindegy, hogy hol: ágyban vagy kanapén nem, mert nehéz, és nyomja a hasat, ablakpárkányon ülve sem, mert nehéz és billeg és csúszik is, így veszedelmesen hirtelen mozdulatokra csábítja az embert.
.jpg)
A haragos napsütésben csattognak a pavilonok ponyvái, mindenhol készenlétben a műanyagfólia eső esetére. A hegedűs cigányt egy fiatalos tubaegyüttes váltja, de ők sem tudják elnyomni Helyei László olajozott baritonját, melyen egy új antológiából, magyar írók 56-tal kapcsolatos novelláiból olvas fel. Mindenfele bajuszos, kalapos urak, nagy részük dedikál, de van az a réteg is, amelyik szóval tartja a dedikálót, amíg a dedikáltatók meg nem érkeznek. Ők általában az íróhoz életkorban és stílusban hasonló figurák.
Így szombat délután ez itt már inkább dedikálófesztiválnak tűnik, ez az olvasók és a kiadó kedvenc közös programja, abban már nem vagyok annyira biztos, hogy a szerzők is szeretik-e. A rengeteg soha nem hallott nevű, réteg-irodalmi, ezoterikus stb. dedikálón kívül ott vannak a komoly költők, a friss csillagok, persze annyian sehol sem állnak, mint a Debreczeni József—Gyurcsány Ferenc-asztal előtt, amiben a legviccesebb az, hogy GyF dedikálja DJ könyvét, ami róla szól, az igaz, de a dedikálás jogát eddig kifejezetten a szerzőnek tartották fenn, ezt a mai dedikálási lázat azonban nem lehet megállítani: a főhös is dedikálhat. Most pedig rohanni kell a PIM-be, az erdélyi Látó című folyóirat amerikai számának bemutatójára.
Joana Amendoeira azt mondta, hatodszor jött el hozzánk énekelni, én azonban most hallottam először őt. Mindenekelőtt, mert addig nem hoztak különösebben lázba a portugálok, amíg tavaly decemberben borügyekből kifolyólag - három nap alatt - végig nem rohantam az országon, Lisszabontól Portóig. Akkor viszont beléjük zúgtam üstöllést. És nemcsak a Taylors portóija meg Luis Pato vörösbora miatt. Ha már így alakult, meg jegy is került, ott volt a helyem péntek este a Jövő Házában.
A fado mint műfaj kétszáz éves, vannak arab, brazil meg egyéb gyökerei, elnevezése pedig a lexikonok szerint a fátum, avagy sors kifejezésre utal, úgy formailag, mint tartalmilag. A portugálok azt tartják, ez a zene fejezi ki a legplasztikusabban az ő szentimentális lelki világukat, legalábbis ezt fejtegette egy ember - talán a nagykövet; ezt nem tudni biztosan, mert nem mutatták be -, ünnepélyes, ugyanakkor dicséretesen rövid bevezetőjében.
Gondolták volna, hogy Chris Isaaknak még sose volt best of-lemeze? Pedig nem volt, ez az első. Sokat talán nem is kell róla írnunk, Chris Isaak mindenki kedvence, legfeljebb erről még nem tud mindenki. (Tényleg, láttak már Chris Isaak-showt? Valamelyik kereskedelmi tévé adja/adta jó későn, vicces-érzelmes szitkomféleség, elég jó.)
A best ofon olyan számok vannak, mint például a Wicked Game (még jó hogy), a Blue Hotel, a San Francisco Days, a Baby Did A Bad, Bad Thing, ami a Tágra zárt szemekben is szerepelt, egy koncertkedvenc Roy Orbinson-feldolgozás, ami még sose került lemezre: az Only the Lonely, illetve két új szerzemény King Without a Castle és Let's Have a Party címmel. Összesen 18 rock and roll/country/popdal a hajsziluettjéről is bármikor felismerhető énekestől. Ajánljuk.
