Az Aphex Twin, az Autechre vagy a Nightmares on Wax kiadója, a Warp Records új filmére hívta fel a figyelmet a Mashkulture trendblog; a This Is England című mozi a nyolcvanas évek elejének Angliájáról fest állítólag überhiteles képet egy 11 éves kissrác történetén keresztül, aki elveszíti az apját a falklandi háborúban, aztán szkinhed lesz, majd behülyíti a Nemzeti Front. A filmet novemberben mutatják be Nagy-Britanniában, nálunk meg fogalmunk sincs, mikor.
Múlt hét csütörtökön, szeptember 14-én agyvérzést kapott a Soulfly basszusgitárosa, Bobby Burns. A zenész állapota állítólag stabil, szerencsére az agyvérzés csak egy kisebb területet érintett, így jó esélyek vannak minél hamarabbi felépülésére. Jelenleg még nem tudni, hogy a hétfőn kezdődő amerikai Soulfly-turnén ki fogja a basszusgitárost helyettesíteni, a zenekar honlapján sincs erről még semmi információ. Az orvosok véleménye szerint, ha minden jól alakul, Bobby Burns október végén ismét csatlakozhat zenekarához, így az ausztrál turnén már együtt zenélhetnek.
A turistakönyvektől eleve nem vár sokat el az ember: egy csomó dilettáns azt hiszi, hogy ha jól bejárt egy várost/tájat, akkor képes lesz róla egy könyvet is összehozni - ráadásképpen a dolog még kifizetődő is. Az emberek ugyanis nem látszanak megfogadni Pozsonyi Bucó Ádám tanításait, egyre többet utaznak, és azt hiszik, hogy ezekből a könyvekből meg lehet tudni bármit is. Hát nem.
Berlinben már jártam párszor kutyafuttában, de a mostani utam előtt gondoltam egyet, vizsgáljuk át a hivatalos információkat, ilyennel még úgysem próbálkoztunk. A könyvplázában kettő darab, témába vágó útikönyv fogadott: a magyar szerző által írottal meg sem próbálkoztam, végigpörgetve a lapokat már a tipográfián látszott, miféle igényességgel készült, úgyhogy beválasztottam az angol szerző könyvét, több pénzért. Bár ne tettem volna.
Madafaka, KOC zenekar énekese arcátlan önreklámra és ellenfélpocskondiázásra használja a beszámolót, amit a csütörtöki Flash-fesztiválról írt, de mi őszintén kedveljük az ilyesmit, úgyhogy szemernyit sem nyúlunk hozzá, parancsoljanak elolvasni:
Kezdjük a feketelevessel. Tudom, hogy ezt illő lenne a végére hagyni, és előbb a mézesmadzag, majd csak később a korbács, de ezt egész egyszerűen nem tehetem meg. A Flash nem érett még meg az A38-ra. Mondjuk ezt már előtte is sejtettem, szóval nem vagyok meglepve. Tudvalevő ugyanis, hogy még a Süss Fel Napot is csak-csak tölti meg, szóval speciel én célszerűnek tartottam volna az első Flash-fesztivált oda helyezni és hogyha azt már kinövi, akkor bizony lehet továbblépni. De így.. Namindegy. Ez van.
Csonkítás nélkül közöljük a Magyar Távirati Iroda hírét, mert mindig örülünk, amikor jó dolgok történnek a világban:
Elton John befejezte az ellenségeskedést popsztártársával, a szintén brit George Michaellel, és ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy "rendben vagyunk". A viszály két évvel ezelőtt robbant ki közöttük, amikor John azt mondta, hogy Michael "furcsa helyen" van, otthonüléssel és a rivaldafény kerülésével vesztegeti a tehetségét. Később Michael arra panaszkodott, hogy John bíráló megjegyzéseit követően a média vad kampányt indított ellene magánélete kapcsán.
Lángoló kenderültetvény, perverz holland gengszterek és mélymagyar trianonturisták a bewebkamerázott székely faluban - népieskedő bikkfanyelven elővezetve. Haklik ponyvaregénye látványosan szakít az eufemizált székelykapus-szalmakalapos erdélyábrázolással, de amit helyette kitalált, attól még az echte székelyek is kiakadtak.
Pedig a sztori szerintem nem rossz: a Hollandiából hazatérő kikupálódott székelyszolyvai informatikusféle előbb kendert termesztene a világvégi faluban, majd amikor a projekt tűzvészbe fullad, átnyergel a valóságshow-bizniszre, és a bewebkamerázott porfészek mindennapjaival szórakoztatja a fizetőképes onlájn közönséget. A székely valóságshow csakhamar kultikussá válik bizonyos körökben, anyaországi mélymagyarok tódulnak a portálra és a regény vége felé a faluba is, hogy ott megütközzenek az elfuserált kenderügyből kifolyólag hősünk felkutatására érkezett perverz holland gengszterekkel, míg mindez szirupos-pálinkás hepiendbe nem fullad.
Engem minden együttesben más fog meg először. Nem is feltétlenül a zenéjük. Három-öt formás férfiseggre például sokkal szívesebben rávetném magam, mint Freddy Fresh „The Last True Family Man” című albumára, pedig szerintem az a modern tánczene csúcsa. Hallottak már olyat, hogy valaki elélvezett volna egy bravúros hangnemváltástól? Bezzeg a Putyi bácsi, a szomszéd vájár, akinek olyan cerkája volt, hogy mindig az ő csilléjében ülésezett a Nőtanács elnöksége.
Elmouse nevű kedves olvasónktól időközben megkaptuk a Danger Mouse-féle Paris Hilton-remixeket, amik persze igazából nem is remixek, D.M. előszedett néhány elektro- és breakalapot a fiókból, és rányomott pár hangmintát a lemezről, egyébként nem is rossz. De emlékezzünk meg az eredetiről is, ha már.
Az egy valós és komoly probléma, hogy amikor ilyen-olyan hírességek a fejükbe veszik, hogy énekelni fognak, arra is van pénzük, hogy megfelelően jó szakembereket fizessenek, akik lemezt esztergálnak nekik, így a végeredmény sose lesz annyira rossz, hogy egyértelműen a sárba lehessen döngölni.
A Boozoo Bajou eddigi tevékenységét hunyorogva hallgatva arra a következtetésre jutottam, hogy a Juke Joint II egy tökéletes lemez lesz, olyan mint a Leftfield 95-ös Leftismje, vagy a Kruderéktől a K&D Sessions, vagy teszem azt Moby 99-es Play-je. Hogy olyan lesz, amihez már nem lesz mit hozzátenni, egyszerre egyéni és általános, érett és kiforrott. Az az igazság, hogy tévedtem, pedig ezt olyan szépen elgondoltam. A BB második remixlemeze a Juke Joint II elsőre viszonylag sokrétű, széttartó hangzású, és ahelyett, hogy összegezné az eddigi Boozoo Bajou erényeket, inkább új irányokba kacsintgat.
