A múltkor pár fórumozó kiakadt, hogy Richie Hawtinról írunk a Csápban, pedig Hawtin mostanra olyan háztartási eszköz lett, mint a botmixer, vagy a gyúródeszka. Már az újságosnál is Ricardo Villalobos szól a háttérben, a fagyisnál a sorban két kislány az új Marc Houle maxiról beszél, a szülői értekezleten pedig több anyuka Ibiza 2006 pólóban jelenik meg. Ha ez talán túlzásnak tűnik, akkor is kár lenne az underground illúziójába ringatni magunkat csak azért, mert már nem a breakbeat a kedvenc zenénk, vagy mert gyakrabban járunk a Monóba, mint a Kultiplexbe. Lássuk be: mindenkinek a kishúga is minimáltechnót hallgat, erre ma már tényleg nem lehet identitást alapozni csajozáskor.

Manapság olyan erővel kutatjuk az undergroundot, hogy az öt percen belül válik popzenévé, és mi csalódott undorral fordulunk az ellenkező irányba, ha már kettőnél többen hallgatnak egy zenekart, miközben a legnagyobb cégek közösségépítő marketingfogásként egyre elvadultabb szubkultúrákat szponzorálnak. A jövőben talán valami holland sör fogja adni a pénzt a kisebb swinger-bulikhoz, esetleg mocsári trance-partykat támogat majd egy komolyabb bankhálózat. Itt ugyan még nem tartunk, de Németországban a T-Mobil alatt futó Electronic Beats által kiadott Slices magazin valahogy mindig a legújabb berlini cuccokat mutatja be. A Slices egy ingyenes DVD, és tényleg a legmelegebb DJ-kkel és producerekkel készítenek interjúkat teljesen laza stílusban, vagyis egyáltalán nem érzékelhető a szponzoráló anyacég zakósainak a hatása. Feltételezem, ők csak vödör pénzeket szórják a projektbe: - Csinálj, amit akarsz Klaus, te tudod, mi kell a srácoknak!

Mivel ilyen jól megalapozta magát a Slices, mint hiteles forrása a zenei újdonságoknak, elindított egy új, nem ingyenes sorozatot, melyben az elektronikus zene úttörőivel fogunk megismerkedni, és ki is lehetne alkalmasabb egy ilyen sorozat indításához, mint a már korábban említett, és rendkívül divatos Richie Hawtin. A dokumentumfilmben megismerkedhetünk az ifjú csodagyerek fiatalkorával, a háttérben puttyogó minimáltechno közben családi fotókat nézegethetünk az ifjú Richie-ről, majd sejtelmes szövegfoszlányokból megtudhatjuk, hogy Hawtin egy vezéralak és kultikus úttörő.

Kapunk egy kis bevezetést a Detroit-mítoszba is: megszólal sok öreg techno-producer, és közben bevillanó éjszakai felvételeket láthatunk a városról. Detroit akkoriban veszélyes gettónak tűnt a kanadai Windsor jómódú, fehér lakosainak, ezért oda csak az olyan alternatív kölykök jártak át bulizni, mint a kis Hawtin. Mint sok zseni esetében itt is rendezett a családi háttér, boldog a gyermekkor, támogatók a szülők. Apu nagy Kraftwerk rajongó és lelkes rádióamatőr, az ifjú Richie mamája pedig gyakran szedte a bulikon a jegyet. A film végigvezet minket egy töretlenül felfele ívelő karrier történetén, a kezdeti, raktárépületekben szervezett illegálbuliktól a világsikerig. Az a jó az ilyen életrajzi filmekben, hogy egy zseni sikertörténetét egy kényelmes fotelből végigkövetve olyan elégedett érzés keríthet minket hatalmába, mintha csináltunk volna valami fontosat.

Persze nem is ez a lényeg, hiszen az alapvető dilemma Hawtinnal kapcsolatban az, hogy ugye a zárkózott Plastikman milyen zseniális volt, és csak a jó arcok szerették, most viszont itt ünnepelteti magát ez az elkurvult szőke, ez a berlini drogos, és erre az elpopposodott Hawtinra már rákaptak a kevésbé jófejek is. Hiszen őrület, hogy már lányok is vannak a bulin, és teljesen hiszti, ha egy ilyen komoly karrier után valaki élvezni meri annak gyümölcseit: hogy mer az illető felvenni egy színesebb pólót, hogy egyáltalán van neki haja, és hogy mer egyáltalán mosolyogni szett közben? Szerintem naivság elvárni bármelyik művésztől, hogy csak azért, mert egyszer nagyot alkotott, élete végéig aszkéta módjára éljen, leborotvált fejjel, nyers kaját zabálva, mint valami visszavonult Grabovszky. Nem kell mindjárt elkeserednünk, ha már nem csak mi ismerünk valamit, ha hirtelen szélesebb rétegeknek is bejön egy zene, vagy ha egy zárkózott zseni kicsit megtanulja elengedni magát. A zseni is csak ember, őt is megilleti a pihenés, nekünk többieknek meg marad a DVD, vagy ha valaki többre vágyik, elmehet pénteken megnézni Magdát, aki már majdnem Hawtin.