Micsoda egy figura volt ez a Robert Capa! Egy pesti zsidó srác – Friedmann Endre - éppen időben dobbant a harmincas évek nyomasztó Magyarországáról ahhoz, hogy a nácikat elkerülje: a Madáchban letett érettségi után habozás nélkül lelép: Bécs, Prága, Berlin után 33-ban Párizsban köt ki. Itt mélyet húz a nagyvilági bohém élet pezsgősvödréből, majd 34-ben felveszi a Robert Capa (Cápa volt ugyanis a beceneve Magyarországon) nevet, remélve, hogy ezzel a vagány, amerikai hangzású névvel több megbízást kap: neki volt igaza. 36-ban már a spanyol polgárháborúról tudósít, 38-ban pedig Kína japán inváziójáról.
Valóban különleges karakter, dögletesen jóképű, mégis kicsit suta, ügyetlen, viszont mindent túlél, egyszerre vakmerő, és cinikus, mégis szerény, megértő, sőt nagy szíve van.

Érthetetlen, hogy miért nem készült az életéből film, vagy legalább tv-sorozat. Amúgy ezt maga Capa is biztosan támogatta volna – ha Indokínában nem lép rá negyvenegyévesen egy taposóaknára -, hisz Hollywoodban is dolgozott egy rövid ideig, mint forgatókönyvíró - itt ismerkedett meg Ingrid Bergmannal, akit azonban mégsem akart feleségül venni, ezért szakítottak - sőt az 1947-ben megjelent Slightly out of Focus-t is eredetileg forgatókönyvnek szánta.

A haditudósító ugyanis legalább olyan jó karakter, mint a titkosügynök. Egy jó képért beveti magát az első sorokba – Capa szállóigévé vált mondása: "Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel" – de, ha az megvolt, mondjuk sikerül egy bajtársa látványos halálát megörökítenie azonnal megy hátra a sajtósátorba, vagy egyenesen Londonba, a Savoyba, hogy fotós kollegáival, vagy tábornok haverjaival, esetleg színésznő szeretőivel konyakozzon, whiskyzzen, pezsgőzzön, a negatívokat pedig odadobja a sötétkamra-asszisztensnek, hogy hívja elő és küldje tovább az épp aktuális megrendelőnek.

A Kissé elmosódva című önéletrajz Capa Második Világháborús kalandjaira összpontosít. Ebbe a háborúba furcsamód csak 43-ban szállt be, az Észak-afrikai fronton, majd a szicíliai invázióról tudósított, aztán Nápolyból, de a könyv és a háború csúcspontját egyértelműen a normandiai partraszállás jelenti, ahová mindössze két fotóriporter kísérte el az inváziós csapatokat. Az egyikük az anyahajóból fényképezett kilométerekre a parttól, a másikuk, Capa, az első hullámmal szállt partra, karjára vetett drága esőkabátjával, amit persze menten elvesztett. Órákig sínylődik az emelkedő dagályban, a német géppuskatűzben képtelen kijutni a partra, de vissza se tud menni, szóval eléggé megviselik az események, de közben elkészíti az egyetlen képsorozatot, ami a világtörténelem e fontos eseményéről készült. Túl is éli, haza is viszi, és a negatívokat a jól ismert mozdulattal odadobja a kamaszkorú sötétkamra-asszisztensnek, aki annyira izgul, hogy a szárítót túl forróra kapcsolja, amitől 150 képből 142 teljesen tönkremegy, és a megmaradt nyolc pedig életlen, remegős lesz. Az anyagot a LIFE magazin „Kissé elmosódva” címmel közli, azt sugallva, hogy a fotóriporternek remegett a keze. Ezen Capa annyira begurult, hogy ezt a címet adta önéletrajzának. A címlapon az egyik elmosódott partraszállási kép látható.

Annyit azért hozzá kell tennünk, hogy Capa nagy dumás, és maga is figyelmeztet, hogy nem csak a színtiszta igazságot írja le, de erről gyorsan elfeledkezünk, mert gond nélkül megzabáljuk ezt a szélesvásznú önéletrajzot – Capa ugyanis értett hozzá, hogyan adja el magát, és valószínűleg ebben állt a fotózáson túl a legnagyobb tehetsége. Ezt a mai olvasó is készséggel tanúsíthatja; a szerző fényképeivel gazdagon illusztrált olvasmányos, könnyed szerelmi szállal ellátott valóságalapú kalandregényen ragyogóan átsüt Capa személyisége, ami lenyűgöző és közben tök ismerős. A gimi legnagyobb arca, tele lovéval, cigivel, csajokkal, és amikor kijut a való világba, kiderül, hogy nem csak a gimiben, hanem gyakorlatilag egész Európában ő a legnagyobb arc.