
A Mars Volta egy érdekes nevű zenekar, és először akkor tűnt fel nekem, amikor kijött a második albumuk, a Frances the Mute, és mindenhol belebotlottam ebbe a furcsa borítóba. Bármennyire is érdekelt, nem jutottam ennél beljebb, és meg is feledkeztem róluk, egészen mostanáig. Most itt van a harmadik lemezük, az Amputechture, szintén nem egy mindennapi borítóval. A Mars Volta olyan együttes, ami körül állandóan meghal valaki heroinban, és ez a zenéjükön is érződik. Az Omar Rodrigez-Lopez és Cedric Bixler-Zavala kreatív párosa köré szerveződő amerikai zenekar minden eddigi albumán vendégszerepelt a Red Hot Chili gitárosa, John Frusciante, és ez most sincs másként.
Ígéretesen indul a lemez, megidéződik a pszichedelia és a minimalista ambient szelleme, megjelenik szemem előtt a Greatful Dead és Sly and the Family Stone, Pink Floyd integet a hátsó ülésről, aztán hírtelen észbe kapok, hogy minden nagyon sok. Egy csendes délutáni merengéshez raktuk be a CD-t, zokniban akartunk intellektualizáni a süppedős szőnyegen, egyszer csak egy harsogó szélvihar elmarja a tányérunkról az előre felvágott almaszeleteket.
Helyenként annyira sűrű és idegesítő a zene, egy nagy disszonáns főzelékben kapkodunk a levegő után. Nehéz eldönteni, hogy én vagyok a paraszt vagy tényleg élvezhetetlen az egész. Ugyanakkor a zenei nívó kétségtelen, de a kitörő Emerson, Lake and Palmer-es Hammond-szólók, a huszonhatodik nyenyere-futam, meg a direkt hetvenes évek éneklés inkább a tökéletes utánérzés illúzióját biztosítják, viszont nem vezetnek sehova. Csak hömpölyög ez a barokkos tudatfolyam a fülhallgatóban, amíg az ember idegesen le nem veri a biztosítékot. A lemez közepén levő latinos betétszám is inkább okoskodásnak tűnik, főleg hogy ok nélkül facsaródik sistergő effektháborúvá. A zene néhol arra a fajta funkra emlékeztet, amikor hetven zenész egyszerre szólózik és hápogtat, gondolok itt a Tower of Power szerű dolgokra, és a hurrikánban megfáradt fülem hideg és kemény minimalizmusért kiált. Látom, ahogy a kezem egy Daft Punk CD után nyúl, és én nem tehetek már ellene semmit.
Mégsem lehet csak úgy leugatni a Mars Voltát, mert igen magas színvonalú, a fellegekben szárnyal koncepcionálisan, kiszámíthatatlanul megfoghatatlan, sokoldalú a hangszerelés, változatosan komplex a kompozíció, de minek, ha nem akar tőle az ember egy kicsit sem dugni, csak a feje fájdul meg. Lehet rá elgondolkodva szakállat vakarni, homlokot ráncolni, csettinteni a ravasz megoldásoknál, ez a lemez valószínűleg csak hallgatásra nem alkalmas.
hattyú 2006.10.13. 14:26:27
Sajnáljuk mindannyian, de legközelebb inkább a Metallicáról vagy Kozsóról vagy az Eddáról esetleg a Rammstájnról írj, azokat talán jobban megérti az agyacskád. :))
A Mars Volta utolsó albuma tényleg szar (kivéve két számot), de közel sem abban a kontextusban ahogyan írtad, de ezt inkább hagyjuk, túl sok időt szántam már ígyis erre a hülyeségre. Tsá tsáp gejza jó masztizást Koncz Zsuzsi örökzöldjeire...
bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2006.10.13. 15:03:15
www.somethingawful.com/index.php?a=2869
Sárvári János · http://szlovenszko.blog.hu/ 2006.10.13. 15:24:21
Zampano 2006.10.13. 17:10:11
jön át a zenéjükön tehát ezt is buktad.Ami viszont érződik hogy kibaszott felszínes vagy.Gratulálok,csak így tovább!
Sz.Cs. · http://garat.freeblog.hu/ 2006.10.13. 20:20:36
Meg kell hallgatni többször a Meccamputechture-t meg a Viscera Eyes-t, és az Asilos Magdalenának is több esélyt kell adni. Akkor talán változik a véleményed.
smalladam 2006.10.13. 22:05:13
Mellesleg a De-Loused In The Comatorium nekem megvolt, de én is azt a túlzott zsizsegést éreztem. Vállalom, hogy paraszt vagyok.
A wan2 magazinban írtak a voltáról, és ott is valami olyasmit írtak, hogy a herkától kidőlt haverok emléke átjön a volta cuccain, mivel többek között az egyikük emlékére biztos, hogy íródott album. nem állítom, hogy üldözési mániás vagyok, de akkor most ők is parasztok?
Zampano 2006.10.14. 12:31:04
a kritikusuk azt írja a Nirvana első albumáról hogy stúdióhulladék(súlyos hiba) vagy a White Stripesről szóló cikkben arról van kizárólag szó hogy dugnak e egymással vagy sem.Ennyi erővel Storyt is olvashatnál,abban is sok kép van és kábé annyira informatív mint a wan2.
Valójában csak arra akartam rámutatni hogy kritikaíráshoz elengedhetetlen a háttér alapos ismerete.Itt a cikkírónak láthatólag fogalma sincs a progresszív rockról csak annyi ugrik be neki az egészről hogy erre nem lehet dugni ami-lássuk be- elég szánalmas...
Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2006.10.14. 15:21:24
smalladam 2006.10.14. 19:32:35
Zampano: Igazad van, hogy kell alapokosság a kritikaírással. Meg abban sem tévedsz, hogy a wan2 nem szentség. Viszont az a sajnálatos hírem van, hogy azt a lapot, site-ot, ami kielégíti az igényeidet, még nem hozták létre és nem is fogják:)
Úgyhogy Te is inkább foglalkozz a dugással!
Sz Csaba 2006.10.15. 10:21:57
Ami a kritikát illeti, nekem is hasonló érzéseim vannak a Mars Volta zenéjével kapcsolatban, a dugós részt leszámítva :)
tsu-lee 2006.10.16. 17:25:15
Az agresszív fikázásnak semmi helye itt!
Az elfogultság kívülről igen szánalmasnak tűnik.
Bár még nem hallottam az új albumukat, de az előzők felszínes meghallgatása után hasonló érzésem támadt, mint az illető kritikaírónak.
Akár tízszer meg kell hallgatni, hogy igazán üssön, a progresszív-rocknak érnie kell benned, hogy igazán átadja magát.
Szóval próbálkozz, mert megéri!
Draconis 2006.10.18. 20:23:10
És akinek ez nem tetszik, annak pl. az Ephel Duathot se javaslom, az még egy fokkal becsavarodottabb zene (de az is állati jó, csak barátkozni kell vele. Azért a Painter's Palette albumot érdemes megvizsgálni, azon vannak még emészthetőbb darabok is, az újon már nem szerepel az énekes, csak a "stage animal":)).
Ezek ilyenek. Attól meg senki nem lesz hülye, hogy más az ízlése:)
Egyébként meg menjetek a francba, már jó ideje gondolkoztam rajta, hogy írok róla kritikát, most meg úgy fog kinézni, mintha erről jutott volna eszembe a dolog:)
zoli79 · http://panel.wplanet.hu 2006.10.19. 00:10:27
www.somethingawful.com/index.php?a=2869"
Pont ez járt a fejemben a cikk elolvasása után és a kommentek elolvasása elött. :D A Mars Voltát szerintem is kicsikét felülértékelik rajongóik... Ettől függetlenül én kellemes hallgatnivalónak tartom, néha azért kikapcsolom kisfiam, vagy feleségem jelenlétében. :)
Zampano: Pink Floyd mint giccs?! Azért ez elég erős, nem gondolod? A korai, kísérletező munkásságukat én nagyon távolra helyezem ettől a kategóriától. (A későbbieket se nevezném giccsnek, de hát én velük szemben vagyok elfogult. :) )
A Wan2 megítélésében viszont tökéletesen egyetértek veled. Ha elődjét ideszámítjuk, akkor azt hiszem sokáig sorolhatnánk tárgyi tévedéseiket. De ennél zavaróbb az a "mélység", amivel az amúgy érdekes témákkal foglalkoznak. Egy ideig zavart, de felfogtam, hogy nem az én igényeimnek készült.
Zampano 2006.10.19. 08:40:02
Ami a Pf-et illeti:az első album amit még Syd Barettel készítettek valóban érdekes,de nem különösebben fontos.A későbbi munkásságuk viszont beleértve az unalmas ,végtelenül patetikus animals albumot vagy a megalomán the wall-t meg a 50cd-s "lehúzni még egy bőrt a rókáról" kiadványaikat pedig nem lehet minősíteni annyirra vérlázítóan rossz.Valójában az egyetlen jó dolog amit a Floydnak köszönhetünk a Punk műfaj létrejötte amit deklaráltan az ő megashow-ik és pénzcsináló gépezetük felett érzett undor éltetett..
Szőrös 2006.10.19. 15:57:46
skreccsbarom prieger biztosan anyázik rád