Nehéz dolga van a recenzensnek, amikor egy vaskos könyv kerül elé, ami még ráadásul jónak is tűnik. Clézio Körforgása már az első oldalakon megtorpedózza a „gyorsan végiglapozom” verziót, és rövidesen elkezdi beosztani az ember napjait, hiszen legfőbb témája az idő – amire a cím is utal. És nem éppen a rohanó, zaklatott idő, hanem az önmagába körkörösen visszatérő, napszítta, végtelen idő. Egy unatkozó nizzai srác a hatvanas években iskola után naponta feljár vénséges vén, vak nagynénjéhez, aki még a gyarmati időkben született Mauritiuson. Catherine néni behunyt szemmel, háttal az ablakon beszűrődő késő-délutáni fénynek, végtelen folyamban mesél gyermekkorának elvesztett paradicsomáról. És ez a „csak ülök és mesélek” hangulat bármilyen elcsépelt, leveszi a lábáról az olvasót, mert tényleg annyira gazdag és édes, alkony-puha álmodozás, hogy az olvasó ábrándos sétákra indul fejben.
Az idő lényegét megragadni igyekvő elbeszélői struktúrák posztmodern versenyében ma már nem adnának túl sok pontot Clézio mester (a francia irodalom nagymestere) szerkezetére, melynek lényege, hogy egymás mellett olvassuk egy több száz éve családtörténet elejét és végét. A francia forradalom nagy honvédő háborújában harcoló, majd a jakobinus-diktatúra elől Mauritiusra menekülő ősapa, a becsületes, szálfaderekú Jean Eudes a káoszból a megtisztulásig vezető útja áll szemben a hatvanas évek utolsó kallódó Jeanjával, aki az algériai háború véres évei alatt züllik el Nizzában.
Az, hogy a struktúra nem lebilincselően bonyolult, önmagában persze még nem lenne baj, hiszen mondatokat írni Clézio nagyon jól tud – tájakat, tárgyakat, érzelmeket, időt kapunk gyakorlatilag ajándékba, és ezt nagyon lehet élvezni. Az egyetlen ára, hogy hosszú délutánokon át kell csendben olvasni.
Valahol félúton mégis kicsúszik a lábunk alól a talaj, és a Körforgás messze nem válik marquezi volumenű klasszikussá. Cléziónak sikerül elérnie, hogy ne számolgassuk az olvasással töltött időt, hogy hátradőljünk a kontinenseket és évszázadokat befogadó emlékezet karjaiba, de miután ezt elérte, elkezdi érdektelen naplójegyzetekkel, idegesítő ismételgetéssel, és giccses mellékszálakkal feltölteni a végtelen időt, melyek semerre nem viszik a regényt, az olvasó meg szédülés helyett egyszerűen unni kezdi a körforgást.
J.M.G. Le Clézio: Körforgás
Fordította: Vajda Lőrinc
Európa Kiadó, Budapest, 2006
2800 Ft
