Kedvenc helyünk idén a Zúzda színpad, mert a régi Szigetek hangulatát idézi, a háborús hadszíntérre emlékeztető, bombatölcsérekkel is ellátott nézőteret egy félig kész és egy félig leomlott ház öleli féltőn, a félbehagyott épület meg úgy nagyjából el is takarja az egészet az úton haladók kandi tekintete elől.
Itt lépett fel egymás után a Tizenhét és a Boogie Mamma, a magyar ska régi képviselői, úgyhogy egy kósza, hirtelen jött ötlettől vezéreltetve elkaptuk a két frontembert egy közös interjúra. Két alanyunk tehát Szalay Szabolcs, azaz Szasza a Tizenhétből (a felső képen a színpadon fekve látható) és Zubreczki Dávid, azaz Dá a Boogie Mammából (az alsó képen a színpad előtt, a földön fekve látható).
Mivel az interjú már azelőtt darabjaira hullott, hogy egyáltalán rendesen elkezdtük volna, elővettük a bennünk élő minimalista írót, és jegyzőkönyvszerűen közöljük a hangszalag tartalmát. Mivel az asztalnál még jópáran ültek, és a zajos felvételen legfeljebb törvényszéki szakértők tudnák beazonosítani, ki kicsoda, V-vel jelöltük a Valakit Az Asztaltól; V természetesen valójában legalább három ember, ha nem négy. A felvétel azzal kezdődik, hogy V fölolvas Dá telefonjából egy sms-t:
V: "Itt voltam, mint mindig, iszonyatosan édesek vagytok, vártam is a koncert után, mint egy igazi tinédzser rajongó, de sehol nem láttalak titeket. Évi."
Szasza: Dá, mit szólsz ehhez az egészhez?
Dá: Hát igazából nézd meg, hogy ez nem a bejövő sms-ek között van, hanem a koncert előtt írtam, mert mondtad, hogy interjú lesz.
Sz: Te írtad saját magadnak?
D: Á, nem, de most mit szólna a feleségem, hogy ilyen sms-eket kapok?
Sz: Akkor ezt ne adjátok le, jó?
Index: Milyen érzés volt a Sziget kloákájában játszani?
Sz: Én ilyen perverz kérdésekre nem válaszolok.
D: Figyelj, nekem az egész programom erről szólt. Csúcsgázsit kapunk egyébként, de erről ne beszéljünk.
Azt hittem, kedvtelésből csináljátok.
Sz: Kedvtelésből nem játszunk bazmeg, kőkemény pénzér bazmeg, ez az igazság. Én ebből élek bazmeg. Ha ez nem lenne, éhen halnék. Komolyan mondom. Elárulom neked, hogy a Tizenhéttel már kerestem háromezer forintot. Háromezret!
Ma vagy összesen?
Sz:Öt év alatt.
(Ováció az asztalnál.)
D: Visszatérve a kloákára, tényleg körülbelül úgy néz ki, mint a Rendőrakadémia 2-ben a punkok törzshelye. Egy nagy hibája van, hogy ez az egyetlen helyszín a Szigeten, ahol nincsen kocsma. Ez az ilyen antialkoholista HC-arcoknak jó, mert ők is a Zúzdában vannak, de a közönségnek ez visszatartó erő.
Sz: Az igazság az, én most elmondom: nagyon nehéz helyzetben voltunk, de helytálltunk mindannyian. És azt kivánom, mind nektek, mind a népnek, nehéz volt a döntés, hogy eljöjjünk ide, sokat vitatkoztunk.
Egy keresztkérdést szegeznék neked: miért?
Sz: Mert tudtuk, hogy itt lesz ez a félig készült ház. Te figyelj, ebből az interjúból össze tudsz hozni valamit? Beszéljünk valami értelmesről, tehát a skaélet Magyarországon egyre jobb...
D: Vedd elő a papírt, és olvasd föl, amit írtál, jó? Ez ilyen szocialista lenne, nem? Hogy felolvassa: "A skaélet Magyarországon egyre jobb..." Van egy ilyen interjú, hogy meséljen, mittudomén, Csingaléziáról. Hát igen, a csingaléz-magyar kapcsolatok egyre jobbak, gyümölcsözőbbek, meg a csingaléz diákok Magyarországon...
Gyakorlott interjúzóknak tűntök. Gyakran adtok interjút?
Sz: Nekem ez talán a harmadik.
V: Sokat adtál már Szasza, csak nem emlékszel.
Sz: Jó, akkor háromra emlékszem.
D: Adta, de nem vették. Én asszem utoljára tavaly adtam.
Ha valaki csinálna egy összeállítást a magyra skazenekarokról, szerintetek titeket megkeresnének?
D: Szerintem minket nem.
Meg vagy keseredve?
D: Nem, csak mi nem vagyunk annyira mozgalmárok, azt hiszem.
Sz: Énszerintem meg megkeresnének, mert olvastam, ami a punkról volt a Wan2-ban, és olyan zenekarokat is megkerestek, amire nem is számítottam. Szerintem beleférnénk, mert nincs annyi zenekar, hogy kitöltsön két oldalt.
D: Én azt érzem, hogy kicsit elhaladt mellettünk a színtér. De nektek is ez volt, nem? Hogy minden koncert előtt-után el kellett mondani, hogy mi az hogy ska. És közben kialakult a színtér, meg a rajongótábor, jó, persze mi is beletartozunk, már csak a korunknál fogva...
De például a Boogie Mammának vannak igazán elkötelezett rajongói, tudják, mi egy koncert koreográfiája, ilyesmi.
Sz: Előre tudják!
D: Igen, néha őket kérdezem meg, hogy mi jön most.
Szóval van Magyarországon ez a skahullám, megpróbáltatok-e ráülni?
D: Hát igen, bár hülyeség, hogy ráülni, kicsit inkább így alánkjött. Amikor mi elkezdtünk skát játszani, akkor nem volt még skaközönség.
Sz: Amit mi teremtettünk!
D: Akkor most átülnék oda, és szkanderban lejátszanám ezt a Szaszával.
Sz: Inkább legyen az, hogy dicsérjük egymást. Tehát a Boogie Mamma annyira jó, én láttam a koncertet, az énekes csávó meg, hát el voltam halva tőle.
D: Én meg akkor éreztem meg, hogy mi az a ska, amikor egyszer a Szaszát láttam a színpadon. De visszatérve: amikor én fiatal voltam, a kilencvenes évek elején, akkor a blues volt például egy underground menő műfaj, és a fesztiválokon mindenféle zenekar fellépett, volt, amelyik szinte hard rockot játszott, meg volt, ami Mississippi-delta-bluest, szóval megfértek még együtt ezek a stílusok, aztán ahogy egyre nagyobb lett a rajongótábor, egy idő után szétvált. És a skában is ugyanez van most. Lesz olyan, aki inkább a Last Minute-et vagy a Tizenhetet hallgatja, mert ő a második hullámos skát szereti, lesz, aki Kettő-Kettőre megy, mert szereti a jó szólókat, vagy akinek a szöveg fontos, meghallgatja a Boogie Mammát vagy a Malackát.
Eredetileg azzal akartam kezdeni az interjút, hogy olyan vicces srácok vagytok, mondjatok már valami vicceset! Vagy hogy: "Olyan viccesek vagytok a színpadon. Az életben is ilyen viccesek vagytok?" Szóval valami ilyesmivel. Aztán persze átfogalmaztam volna valami frappánsra.
Sz: Én az életben abszolút kiegyensúlyozott, magabiztos és komoly ember vagyok. És nem szeretem, ha odaköpnek a járdára. Dávid, mondjál valami vicceset! Szegény Dávid állandóan depressziós, és ezért nem tud válaszolni.
D: De tényleg. Én mániás-depressziós vagyok, de most komolyan.
V: A mániás depresszió azt jelenti, hogy nagyon depressziós. Ez a mániája.
Sz: Ja, ez egy hobbi.
V: Mánia!!!
Mindenki: Régi mániám...
D: ...depressziósnak lenni Amálián. Na figyelj, passzolnám a kérdést. Ez az életdolog nekem nem kenyerem. Én amúgy egy keserű csávó vagyok. Ez nem poén, most kiröhögtök, ez olyan, mint amikor a Karinthy írja, hogy mindenki kiröhögi, aztán a végén hasba lövik a fronton, és mindenki csak röhög. Ha én meghalnék a színpadon, tuti mindenki röhögne, aztán hazamennének, hogy mekkora show volt, és másnap olvasnák az Indexen, hogy "Színpadon halt meg az énekes". Egyébként nekem tényleg rossz a szívem. Föl voltam mentve tornából, gyógytornára jártam.
krsa 2006.08.12. 17:59:42
a ska történetnek is megvannak már a maga hősi halottai :)
bllgd 2006.08.12. 21:18:49
Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2006.08.13. 15:25:32
masszivzenekar.hu