Kedvenc helyünk idén a Zúzda színpad, mert a régi Szigetek hangulatát idézi, a háborús hadszíntérre emlékeztető, bombatölcsérekkel is ellátott nézőteret egy félig kész és egy félig leomlott ház öleli féltőn, a félbehagyott épület meg úgy nagyjából el is takarja az egészet az úton haladók kandi tekintete elől.

Itt lépett fel egymás után a Tizenhét és a Boogie Mamma, a magyar ska régi képviselői, úgyhogy egy kósza, hirtelen jött ötlettől vezéreltetve elkaptuk a két frontembert egy közös interjúra. Két alanyunk tehát Szalay Szabolcs, azaz Szasza a Tizenhétből (a felső képen a színpadon fekve látható) és Zubreczki Dávid, azaz Dá a Boogie Mammából (az alsó képen a színpad előtt, a földön fekve látható).

Mivel az interjú már azelőtt darabjaira hullott, hogy egyáltalán rendesen elkezdtük volna, elővettük a bennünk élő minimalista írót, és jegyzőkönyvszerűen közöljük a hangszalag tartalmát. Mivel az asztalnál még jópáran ültek, és a zajos felvételen legfeljebb törvényszéki szakértők tudnák beazonosítani, ki kicsoda, V-vel jelöltük a Valakit Az Asztaltól; V természetesen valójában legalább három ember, ha nem négy. A felvétel azzal kezdődik, hogy V fölolvas Dá telefonjából egy sms-t:

V: "Itt voltam, mint mindig, iszonyatosan édesek vagytok, vártam is a koncert után, mint egy igazi tinédzser rajongó, de sehol nem láttalak titeket. Évi."

Szasza: Dá, mit szólsz ehhez az egészhez?

Dá: Hát igazából nézd meg, hogy ez nem a bejövő sms-ek között van, hanem a koncert előtt írtam, mert mondtad, hogy interjú lesz.

Sz: Te írtad saját magadnak?

D: Á, nem, de most mit szólna a feleségem, hogy ilyen sms-eket kapok?

Sz: Akkor ezt ne adjátok le, jó?

Index: Milyen érzés volt a Sziget kloákájában játszani?

Sz: Én ilyen perverz kérdésekre nem válaszolok.

D: Figyelj, nekem az egész programom erről szólt. Csúcsgázsit kapunk egyébként, de erről ne beszéljünk.

Azt hittem, kedvtelésből csináljátok.

Sz: Kedvtelésből nem játszunk bazmeg, kőkemény pénzér bazmeg, ez az igazság. Én ebből élek bazmeg. Ha ez nem lenne, éhen halnék. Komolyan mondom. Elárulom neked, hogy a Tizenhéttel már kerestem háromezer forintot. Háromezret!

Ma vagy összesen?

Sz:Öt év alatt.

(Ováció az asztalnál.)

D: Visszatérve a kloákára, tényleg körülbelül úgy néz ki, mint a Rendőrakadémia 2-ben a punkok törzshelye. Egy nagy hibája van, hogy ez az egyetlen helyszín a Szigeten, ahol nincsen kocsma. Ez az ilyen antialkoholista HC-arcoknak jó, mert ők is a Zúzdában vannak, de a közönségnek ez visszatartó erő.

Sz: Az igazság az, én most elmondom: nagyon nehéz helyzetben voltunk, de helytálltunk mindannyian. És azt kivánom, mind nektek, mind a népnek, nehéz volt a döntés, hogy eljöjjünk ide, sokat vitatkoztunk.

Egy keresztkérdést szegeznék neked: miért?

Sz: Mert tudtuk, hogy itt lesz ez a félig készült ház. Te figyelj, ebből az interjúból össze tudsz hozni valamit? Beszéljünk valami értelmesről, tehát a skaélet Magyarországon egyre jobb...

D: Vedd elő a papírt, és olvasd föl, amit írtál, jó? Ez ilyen szocialista lenne, nem? Hogy felolvassa: "A skaélet Magyarországon egyre jobb..." Van egy ilyen interjú, hogy meséljen, mittudomén, Csingaléziáról. Hát igen, a csingaléz-magyar kapcsolatok egyre jobbak, gyümölcsözőbbek, meg a csingaléz diákok Magyarországon...

Gyakorlott interjúzóknak tűntök. Gyakran adtok interjút?

Sz: Nekem ez talán a harmadik.

V: Sokat adtál már Szasza, csak nem emlékszel.

Sz: Jó, akkor háromra emlékszem.

D: Adta, de nem vették. Én asszem utoljára tavaly adtam.

Ha valaki csinálna egy összeállítást a magyra skazenekarokról, szerintetek titeket megkeresnének?

D: Szerintem minket nem.

Meg vagy keseredve?

D: Nem, csak mi nem vagyunk annyira mozgalmárok, azt hiszem.

Sz: Énszerintem meg megkeresnének, mert olvastam, ami a punkról volt a Wan2-ban, és olyan zenekarokat is megkerestek, amire nem is számítottam. Szerintem beleférnénk, mert nincs annyi zenekar, hogy kitöltsön két oldalt.

D: Én azt érzem, hogy kicsit elhaladt mellettünk a színtér. De nektek is ez volt, nem? Hogy minden koncert előtt-után el kellett mondani, hogy mi az hogy ska. És közben kialakult a színtér, meg a rajongótábor, jó, persze mi is beletartozunk, már csak a korunknál fogva...

De például a Boogie Mammának vannak igazán elkötelezett rajongói, tudják, mi egy koncert koreográfiája, ilyesmi.

Sz: Előre tudják!

D: Igen, néha őket kérdezem meg, hogy mi jön most.

Szóval van Magyarországon ez a skahullám, megpróbáltatok-e ráülni?

D: Hát igen, bár hülyeség, hogy ráülni, kicsit inkább így alánkjött. Amikor mi elkezdtünk skát játszani, akkor nem volt még skaközönség.

Sz: Amit mi teremtettünk!

D: Akkor most átülnék oda, és szkanderban lejátszanám ezt a Szaszával.

Sz: Inkább legyen az, hogy dicsérjük egymást. Tehát a Boogie Mamma annyira jó, én láttam a koncertet, az énekes csávó meg, hát el voltam halva tőle.

D: Én meg akkor éreztem meg, hogy mi az a ska, amikor egyszer a Szaszát láttam a színpadon. De visszatérve: amikor én fiatal voltam, a kilencvenes évek elején, akkor a blues volt például egy underground menő műfaj, és a fesztiválokon mindenféle zenekar fellépett, volt, amelyik szinte hard rockot játszott, meg volt, ami Mississippi-delta-bluest, szóval megfértek még együtt ezek a stílusok, aztán ahogy egyre nagyobb lett a rajongótábor, egy idő után szétvált. És a skában is ugyanez van most. Lesz olyan, aki inkább a Last Minute-et vagy a Tizenhetet hallgatja, mert ő a második hullámos skát szereti, lesz, aki Kettő-Kettőre megy, mert szereti a jó szólókat, vagy akinek a szöveg fontos, meghallgatja a Boogie Mammát vagy a Malackát.

Eredetileg azzal akartam kezdeni az interjút, hogy olyan vicces srácok vagytok, mondjatok már valami vicceset! Vagy hogy: "Olyan viccesek vagytok a színpadon. Az életben is ilyen viccesek vagytok?" Szóval valami ilyesmivel. Aztán persze átfogalmaztam volna valami frappánsra.

Sz: Én az életben abszolút kiegyensúlyozott, magabiztos és komoly ember vagyok. És nem szeretem, ha odaköpnek a járdára. Dávid, mondjál valami vicceset! Szegény Dávid állandóan depressziós, és ezért nem tud válaszolni.

D: De tényleg. Én mániás-depressziós vagyok, de most komolyan.

V: A mániás depresszió azt jelenti, hogy nagyon depressziós. Ez a mániája.

Sz: Ja, ez egy hobbi.

V: Mánia!!!

Mindenki: Régi mániám...

D: ...depressziósnak lenni Amálián. Na figyelj, passzolnám a kérdést. Ez az életdolog nekem nem kenyerem. Én amúgy egy keserű csávó vagyok. Ez nem poén, most kiröhögtök, ez olyan, mint amikor a Karinthy írja, hogy mindenki kiröhögi, aztán a végén hasba lövik a fronton, és mindenki csak röhög. Ha én meghalnék a színpadon, tuti mindenki röhögne, aztán hazamennének, hogy mekkora show volt, és másnap olvasnák az Indexen, hogy "Színpadon halt meg az énekes". Egyébként nekem tényleg rossz a szívem. Föl voltam mentve tornából, gyógytornára jártam.