Bréking nyúz: megkerült állandó levelezőnk, Madafaka, aki kint ragadt három napra a NagySkaland fesztiválon, így most ömlesztve olvashatják impozáns méretű beszámolóját a második, harmadik és negyedik napról. Extrák: hasznos tanácsok fesztivállátogatóknak, egyindulós gulyásfőzőverseny, "Mit akarok az életben?"-lista, szerelem első látásra, igazoltatás, random elalvások különböző kiemelt helyszíneken. Olvassák szeretettel! 

Hiábano. Elragadott a fesztiválhangulat, és egész egyszerűen kinn ragadtam. Ez van, ha nem esik az eső, és az embernek van hol aludnia.

A második napot jó fesztivállátogató szokás szerint egy Adambraunnal nyitottam meg az Árpád híd pesti hídfőjénél a villamosmegállóban, ahol is összefutottam a Masszív basszusgitárosával, aki tudomásomra hozta, hogy a billentyűsük, Taxis Pityu (igazából nem ez a neve, de szerintem nagyon skás) kocsival be tudna vinni, és én kapva kaptam az alkalmon. Az előző napi esőnek köszönhetően számos zenekar elmaradt (apró adalék, hogy én meg itthon áztam be, de nem az esőtől), de az Escape úgy gondolta, hogy ha már feljöttek székesfővárosunkba, hát mindenképpen játszani is fognak. Így esett, hogy ők kezdték a második napot, amikoris nem esett (vagy legalábbis keveset). Az Escape számomra olyan, mint a spenót. Eleinte nem szereti az ember, de annyit adják neki, hogy előbb-utóbb megeszi. És akkor már emészthető is, ráadásul nagyon egészséges.

Őket a Masszív követte, amit jó szokásomhoz híven az első sorban táncoltam végig, merthogy annyira, de annyira szeretem. Ehhez kapcsolódik egy utolsó napi történet, mikoris csupán mérhetetlen birkatürelmemnek köszönhető, hogy nem folyt patakokban a vér, amiért SkaPetinek volt képe azt kérdezni, hogy láttam-e őket, holott én voltam az aktív nézőközönség 30 százaléka legalább. Az ő koncertjükön tudtam meg, hogy eltűnt Szasza kispárnája, valamint az est folyamán derült arra fény, hogy bizonyos Orsi fényképezőjének is lába kélt. Ennek kapcsán intenzív vitafórum alakult ki az egyes emberek táborozási élményit tekintve, és a közgyűlés arra a következtetésre jutott, hogy semmiféle lakattal nem szabad lezárni a sátrakat, mivel az azonnal feltűnik a szarkáknak és tuti, hogy felvágják. Mint ahogy az ezen a fesztiválon is megtörtént szintén a második nap éjjelén. Na nem az előbb nevezett két áldozattal.

Nade térjünk vissza még egy pillanatra a Masszívhoz. A koncertjük alatt kiástam egy csigaházat a sárból, valamint született egy új számuk is Rugós Macska címmel, ami a másnaposság témáját boncolgatja jól. Őket a Yellow Spots követte, melyet a színpad szélén ülve, majd néha fölmenve, hogy Márk söréből fogyasszak, hallgattam végig. Itt-ott besegítve Gyurinak a refrénnél. A következő két zenekar (Skambulance és Re-G) számomra teljesen érthetetlen okokból, de kimaradt. Kihasználva ezt a soha vissza nem térő alkalmat itt mondanám el, hogy az első naphoz képest a konyhán valami csodálatos változás következett be, hisz a húsok megkapták azt a fűszerezést, amit megérdemelnek, továbbá minden tiszteletem a takarító személyzeté, akik hősiesen végezték munkájukat, és így példának okáért a WC mindig tiszta volt és amúgyse jártunk a mocsokban. Maximális respect, de tényleg.

És jött a Tigris. Intróval, ami elég döcögős volt, és népes közönséggel. A Sensimilia alatt szerettem volna, ha megy a pogó, de erre csak egy Alvin-pólós gyereket tudtam rávenni, meg még két embert. És elég hülyén mutattunk ennélfogva a sok lötyögős hippi között, úgyhogy én ki is szálltam. Legalább nekik jó volt azért. Ennek örülök. A Varázsszőnyeg alatt azonban ment a vonatozás ezerrel, majd következett a Boogie Mamma, amiben a dobost a Yellow Spots-os Sleki helyettesítette, és így az amúgy természetesen nagyszerű produkció fő vonalát az ő szivatása tette ki. Őket az általam egyáltalán nem látott Nemérdekes, majd a Ska Hecc követte. Ezután újra a színpadnál voltam, mert jött a PASO, azt hallottam, hogy a Zöld Pardonban elég jók voltak, és itt is. Bár sajnos olyan szinten erőt vett rajtam az álmosság, hogy először a színpad hátsó sarkában dőltem ki, majd gondoltam egyet, és visszamentem a kocsmába (naivan azt hittem, hogy szabad a kanapé, de nem volt az így..), ahol is a kanapé falának dőlve szunnyadtam egy cseppet, hogy aztán újult erővel csapjak bele az éjszakába, és lemaradjak a Squid 58 névre keresztelt angol csapatról, majd az Irie Maffia Soundsystemről, ami állítólag nem olyan jó, mint maga a zenekar. Ehelyett inkább kocsmáztam, mert az mindennél jobb buli és amúgyis ott történnek az izgalmas dolgok. A nap folyamán meleg étel gyanánt gulyáslevest fogyasztottam, hisz volt főzőverseny, amin csupán egy csapat vett részt, de én úgy éreztem, hogy bármennyien is indultak volna, tuti ők nyernek. Ettem is két tányérral, és nagyon flash volt, hogy az első közben cigarettáztam is, merthogy sose csináltam ilyet. Ehhez a naphoz kötődik még a "Mit akarok az életben?" tervgyűjtemény felállítása is, miszerint:
1. A KOC valamely koncertjét Boros Lajos konferálja fel
2. Egy ruházati ellátó egységnek én legyek a reklámarca
3. Játszhassak egy esküvőn.

És van még kettő, ami momentán nem jut az eszembe, pedig volt, hogy hat pontot is kreáltam. Ja igen, asszem megvan. Az volt, hogy akarok egy naggyon antirasszista számot, plusz egyet a fű legalizálásáról, mert ezekre nagyon vevők a népek. És ebből ki is alakult, hogy lehetne valami űroperafélét is forgatni ebben a témában. De amit legjobban szeretnék, az egy keresztény skazenekar lenne, amivel ki tudnám szorítani a koreaiakat a Nyugati aluljáróból, mert erre sokkalta nagyobb lenne az érdeklődés véleményem szerint.

Aztán hajnaltájt felszabadult a kanapé, és én belefészkeltem magam. Még ehhez a naphoz fűződik, hogy megkaptam az első visszajelzést az első napi beszámolómról egy akkor még számomra ismeretlen arctól (bizonyos Gábor), és ez ráadásul pozitív is volt, ami mérhetetlenül jól esett. Továbbá hála az első napon beszerzett csípéseimnek (melynek nyomaival mindenkit rémisztgettem), ezúttal hosszú nadrágban mentem ki, ami meglehetősen szerencsés választás volt. Yellow Spots alatt ismerkedtem meg egy Zsófi nevű lánnyal (aki a fent nevezett Orsi húga), és mivel hasonlítok egy Bobó nevű fiatalemberre, bár erre csak másnap derült fény, el is neveztek Bibinek.

És el is érkeztünk a harmadik naphoz, mikor is arra ébredek, hogy nem vagyok egyedül, körülöttem emberek, és be vagyok takarva két-három szórólappal. Rolytól megtudom, hogy Gyuri a színpad mögött alszik valahol, úgyhogy odatámolygok, hogy ne legyen egyedül, szerzek neki algopirint, majd újra elalszom a fűben. Aztán rájövök, hogy nincs egy vasam sem, úgyhogy elballagok a piacig (nem is tudtam, hogy Békás központjához ennyire közel van a tábor), majd mikor visszaérek, Gyurinak már csak a hűlt helyét találom. Ja igen! Felügyeletem fő oka az volt, hogy a biztonsági őrök karszalag-ellenőrzést tartottak, és akinek nem volt aznapi, azt felszólították a jegyvásárlásra, illetve a távozásra. Gyurival nem volt ilyen probléma, mivel ismerték. Nade ki ne ismerné a híres Aberrált Atyát, nem igaz? Egészen vicces volt, ahogy a sátrakat rázzák. Mint azt meg is jegyeztem egy arra járó fiatalembernek: "Ez engem kísértetiesen emlékeztet arra, mikor gimnáziumi éveim alatt mikor sulidiszkót rendeztünk, én voltam a mozgó járőr, és razziáztam a vécékben dohányosok után kutatva." Egyébként a biztonságiak hihetetlen jófejek voltak, szóval most már akár ki is jelenthetem: nagyon jó kis személyzet gyűlt össze ezen a remek helyen. Azt hiszem ekkortájt láttam meg először Orsit, akibe egycsapásra beleszerettem, és véleményem szerint ez az érzés kölcsönös.

Képtelen voltam hazajönni, így iszogatással, punnyadással telt a nap. Többen meccsnézésre adták a fejüket, amit én mélységesen lenéztem. Ennek hangot is adtam, sok barátra téve szert ezáltal. Az angol-portugálon például többször megkérdeztem, hogy mi az istent néznek rajta, hisz nem történik semmi, de a tizenegyeseket már én is végignéztem, buzdítva az angol válogatottat a győzelemre (merthogy skaszínekben pompáztak), ám sajnos végül kiesett a csapat. Ekkor nagyon elkeseredtem. Zenekari szempontból az első fellépő a Skafunderz volt, akivel bemondattam a két holmi eltűnését, majd a Kettő Kettő, aminek meg csak a végét láttam. Feltehetőleg azért, mert a brazilok elejét néztem, hogy ez hátha izgalmasabb lesz, mint az előző mérkőzés, de nem. A Kabinet Rt-t meg akartam nézni és vagy fél percet meg is csíptem belőle valahogy. A következő időszakot jótékony homály fedi, majd jött a PASO's Roots Rockers. Nézőhelyszínként a már jól bevált színpad jobb első sarkát jelöltem ki, ahol is eufórikus álomba ringattam magam, amire igazából csak az események visszaforgatása után jöttem rá. Én szentül meg voltam róla győződve, hogy az egészet láttam. A brazilok időközben kikaptak. Viszont a PASO ezen projectje fergetegesen jó volt, hiába aludtam el. Egy pillanatra se éreztem úgy, hogy bármiről lemaradok. Aztán mikor elkezdődött a Wood in di Fire, az első gondolatom az volt, hogy ennek a koncertnek 5 perce lett vége.

Újabb csavargás következett, mely hol máshol érhetett volna véget, mint a kocsmarésznél. Megbeszéltük Szaszával (Tizenhét-Masszív énekes), hogy majd jól berúgunk és akkor majd berontunk minden sátorba a kispárnát kutatva, de ebből a tervből is csak az első fele valósult meg, Hajnalig ment a tánc és a tivornya, Krsától (PASO-énekes) kölcsön is kellett kérnem, majd másnap Vincétől is (PASO-basszer), merthogy a kanapében úgy éreztem, hogy én ebből a táborból ma se jutok ki. Egyébként arra ébredtem, hogy az egyik csaposlány valami eszméletlen szépen énekel, majd ezt követően egy ott összeállt zenei formáció szórakoztatta magát, a biztonságiakat, a csaposokat, valamint még néhány látogatót. A felállás egy gitárból, egy kongából, egy csörgőszirszarból, és egy fából készült szalámirúdból állt, amin lehetett egy botot húzogatni, merthogy rácsos. A produkció néhol kiegészült egy, illetve két trombitával, egy énekkel, továbbá egy hamutartóval. Úgy éreztem, hogy ha ez a nap is ilyen lesz, nekem muszáj végigélnem, de nem így lett. A látogatók nagy része úgy volt vele, hogy a ma estét már otthon tölti. Nem mondom. Az én fejemben is ez motoszkált minduntalan.

Mikor kimentünk kajáért (na meg pénzt levenni, hogy törlesszek, meg magamnak csakúgy) erősen elfogott a honvágy, de bizonytalan voltam, aminek az lett a vége, hogy este kilenc magasságába hazajöttem így nem tudhattam meg hogy sikerült Copy Con koncertje. Viszont igazoltattak az Árpád hídnál, meg kipakoltatták a zsebeim. Sose történt velem ilyen, és nagyon élveztem. Már csak ezért is érdemes volt három napig kinn maradnom, hogy autentikus legyen a külsőm. A meccsnézés eredményeképp csúnyán berekedtem, de legalább újra tudok járni, mert már nem fájnak a csípések.