Don Delillo tipikusan az a szerző, aki évek óta billeg az összműveltségi tudatküszöb határán, de képtelen áttörni rajta, viszont nem is csúszik vissza a teljes ismeretlenségbe, hála azoknak a befutottabb szerzőknek - Bret Easton Ellis, Jonathan Lethem -, akik folyton hivatkoznak rá, mint meghatározó élményre. Az Ulpius Ház most bevállalta, hogy magyarul is megcsinálja 1985-ös sikerkönyvét, a Fehér Zajt. Elek posztja következik.

Van az amerikai regényirodalomnak legalább két furcsasága: az egyik az, hogy kábé a háromnegyede társadalomszatíra (merthogy hová is fajult az amerikai álom), a másik furcsasága pedig az egyetemi regény. (Ez utóbbi általában valami professzorról szól, aki elkerül egy amerikai típusú, világtól elzárt egyetemre, és ott aztán belebonyolódik mindenféle szakmai és hatalmi kavarásokba, néha még szerelmes is lesz, közben pedig írja az értekezését valami egészen érdektelen kérdésről.) A Fehér zaj, Don Delillo 1985-ös, magyarul a minap megjelent kultuszregénye ez is meg az is: társadalomszatirikus egyetemi regény.

Főszereplője, Jack Gladney egyetemi oktató, aki az isten háta mögötti Iskolahegyen Hitler-tudományt tanít, egyrészt, mivel annak idején nem volt jobb ötlete, másrészt, mivel nagyon is van rá igény. Ezek után nem túlzottan meglepő, hogy időről-időre előveszi a halálfélelem. És a halálfélelem még testet is ölt: először egy vonatbaleset során elszabadult mérges felhőgomolyban, amelyről azt kell tudni, hogy aki érintkezésbe lép vele, az már egészen biztosan meg fog halni, csak azt nem tudni, hogy mikor, másodszor pedig egy gyógyszerben, amit Jack felesége a halálfélelem ellen dobál magába, és aminek az egyik lehetséges mellékhatása a hirtelen halál. A történet két fő szálát ennyiben össze lehet foglalni, de a könyvnek valójában nincs is igazán története. A szereplők, akik nem is igazán szereplők, inkább amolyan beszélő fejek, nem nagyon csinálnak semmit azon kívül, hogy ide-oda kocsikáznak, az exeikkel társalognak telefonon, naplementét néznek, motelekbe járnak félrelépni és hullatják a hajukat, ha pedig összetalálkoznak a kantinban vagy a tévé előtt vagy a szupermarketben, akkor vicces kiselőadásokat tartanak egymásnak, általában a posztmodern kultúra tárgykörében. Közben pedig rettegnek a haláltól, és ebben teljes mértékben igazuk van.

Don Delillo: Fehér Zaj
fordította: Bart István
Ulipus-Ház Könyvkiadó
2006, Budapest
3480 Ft