Elhisszük azt az evidencia-számba menő állítást, hogy a térkép ábrázolja a világunkat? Mert ha igen, akkor ideje, hogy fellapozzuk A Térképek világtörténete című könyvet, és árnyaljuk meggyőződésünket, illetve belássuk, hogy a térkép nem más, mint világértelmezés, és a világ alakításának egyik legfontosabb eszköze. A térkép hatalom, a térkép költészet, a térkép kommunikáció. A pazar képanyaggal ellátott kiadvány a legősibb mentális-szakrális térképektől követi a térábrázolás hagyományát egészen a modern navigációs rendszerekig, és számtalan izgalmas példával, anekdotával és gyönyörű illusztrációval támasztja alá az előbbi állításokat. Mellesleg azt is megtudjuk, hogy a ragyogó színű papagájok Brazíliát jelzik, meg hogy merre volt János pap országa, meddig volt sziget Kalifornia, és hová tűnt Ausztráliából a Nagy Belső Tó.

Tudta-e, hogy a középkori térképek központjában a Szentföld állt, és a 16. századi flamand Mercator volt az első térképrajzoló, aki az északi féltekét a kép felső felére helyezte, és Európát annak is a közepére? Hogy a maorik három háborút is vívtak az angol térképészek ellen? Hogy Tibetet lezárták előlük, és csak csellel – zarándoknak öltözött indiaiak segítségével - tudták feltérképezni az országot? Hogy a negyvenes években az Arab-félsziget nomádok lakta tájain azért háborúztak össze a sivatagi hercegségek, mert az olajkoncessziókra vadászó angolok arra kényszerítették őket, hogy kijelöljék országaik határait? Mondhatnánk, hogy a modern kartográfia az európai imperializmussal és gyarmatosítással vállvetve fejlődött, de az igazság az, hogy inkább a fegyvere volt annak. A puskánál kevésbé ijesztő, ám annál hatásosabb. A fegyvertelen geodéta nyomában előbb vagy utóbb mindig megjelentek a hódító seregek.