Amellett, hogy A Metamor Szent Könyve rettentően szövevényes regény, farkasemberekkel, rókanőkkel, drogozó orosz titkos ügynökökkel, olajbiznisszel és buddhista bölcseletekkel, nem kell bután néznünk, ha egy bulin valami tudálékos Pelevin-szakértővel akadnánk össze.

Egyszerűen csak fel kell idézni a szerző saját munkájáról fogalmazott áltanulmányát a könyv hetedik oldaláról. A fiktív irodalomtudós (és két társa, egy rendőr és egy tévés műsorvezető) azt írják: "A szöveg természetesen nem méltó komoly filológiai és kritikai elemzésre. Az a pszeudo-keleti popmetafizika, amelynek ismeretével nem tud nem elhencegni a szerző a hozzá hasonló lúzerek előtt, a komoly és az életben a helyüket megtaláló emberekből legfeljebb együtt érző mosolyt vált ki."

A vicces az, hogy Viktor Pelevin, a kortárs orosz irodalom nemzetközi világsztárja (lásd még: fenegyerek), a drogos szubkultúra, az ezoterikus juppik és a bohém értelmiség kedvence frappáns kritikát írt saját könyvéről.

A történetben ugyanis hemzsegnek a hajuknál fogva előrángatott keleti bölcsek, ezoterikus megmondók és kortárs konyhafilozófusok. Egymásra csúsznak a klasszikus keleti utalások a jelenlegi orosz valóság képeivel és a pszichologizáló gondolatmenetekkel.

A Metamor Szent Könyve egy metamor, azaz a róka és az ember közt (vagy inkább felett) álló lény visszaemlékezése elmúlt kétezer évéről, és jelenkori, moszkvai mindennapjairól. A furcsa lény nagyjából olyan, mint egy farkasember, csak kevésbé vérszomjas, viszont sokkal spirituálisabb. Fennmaradásához ráadásul nem vér kell, hanem kurválkodás útján nyert szellemi energia. A normális esetben külsőleg vonzó, fiatal nőnek tűnő rókametamorok ezért az energiáért azonban nem lefekszenek a kuncsfttal, hanem a szeretkezésnek csak az illúzióját keltik áldozatuk elméjében.

A sztori rugója éppen ez az illúziókeltés, mivel behozza Pelevin egyik vesszőparipáját, a buddhizmust. Az író másik vesszőparipája a korrupcióval, drogokkal és a nagy, orosz lélekkel kevert moszkvai jelen.

A közeg az író rajongótábora számára tehát nem új, a P generáció például ugyanebben az elvarázsolt kastélyban játszódik, amit a szerző azonban következetesen Oroszországnak nevez. A eredeti tőkefelhalmozás durva anyagiassága keveredik a legváratlanabb pillanatokban előbukkanó spiritualitással, hogy aztán együtt kenődjenek szét a posztszovjet kövezeten. Míg azonban a P generációban a reklámvilág, itt az olajbiznisz körül keringenek a szereplők.

A történet nagyon röviden: A főszereplő rókametamor testének illuzórikus áruba bocsátása közben beleszeret egy olajügyekért felelős titkosszolgálati ezredesbe, akiről kiderül később, hogy farkasember. A sztorinak ez még csak a kezdete, de az egyszerűség kedvéért itt meg is állunk, az egész ugyanis olyan szövevényes, mint egy brazil szappanopera első 3000 része.

És akkor még nem volt szó a kulturális referenciák sokaságáról. A megvilágosodást kereső rókametamor ókínai tapasztalatai, az orosz mesék pszichológiai elemzése, a buddhizmus, az ezotéria különböző fajtái, az alkímia és Pelevin popkulturális elméletei ugyanis több mint felét teszik ki a szövegnek.

Úgyhogy A Metamor Szent Könyvének olvasása leginkább a netezéshez hasonló. Az ember beleolvas mondjuk valami teozófiai szövegbe, onnan egy kattintással eljut egy századfordulós filozófushoz, majd az ópiumról talál valamit, és a végén a legújabb patdrogoknál találja magát. Szórakoztató lebegni ebben a kulturális termálfürdőben, és csak akkor tűnik fel, hogy blöff az egész, amikor az író a végén hosszadalmas, buddhista párbeszédet ad a róka és a farkas szájába.

Amikortól érezhető, hogy Pelevin most a saját meggyőződését fejti ki, mondvacsinálttá válnak addigi könnyed, szellemi trükkjei. A regény utolsó részében aztán az is kiderül, hogyan érhető el a boldogság. Úgy, hogy rájövünk, a világ illúzió, valójában minden és mindenki egy. Most boldog?

Viktor Pelevin - A Metamor Szent Könyve
Európa könykiadó, 2006
2700 Ft