Patrick Süskind Parfümje, amikor először megjelent és világsikert aratott 1985-ben, igazi friss fuvallatként tört be az európai irodalmi életbe. Úgy van megírva, mint a régi nagy francia fejlődési regények, de közben olyan érzéki botrányok és pszichológiai felismerések vannak beleírva, melyek egyértelműen a huszadik század tulajdonai. Szarik az avantgárdra meg a naturalizmusra: szórakoztató kalandregény egy különleges elmebetegről, akinek olyan fejlett a szaglószerve és a szag-gondolkodása, amilyen alulfejlett érzelmi világa. Az elmúlt huszonegy év alatt kicsit megkopott a bája, miután a különleges elmebetegekről szóló történetek nap mint nap felbukkannak a thrillerekben. Most, hogy már tizenkilencedszerre is kiadták és már kezdett nem olyan jól fogyni, a német sztár-rendező nekiveselkedett, hogy megfogalmazza filmben az azt hiszem Scorsese által megfilmesíthetetlennek tartott témát. Most meg mindenki odavan, hogy ez a fiatal német rendező megcsinálta azt, amit a nagy Scorsese nem. Azt kell mondjam, továbbra is Scorsesenek van igaza.

Mert persze lehet filmet csinálni ugyanolyan címmel, ugyanolyan nevű karakterekkel, meg a sztoriból, de a regény lényege, az, amitől lüktető, 3D-s izgalommá válik, az az illatok világának elkeseredetten intenzív bemutatása, amire a szöveg sokkal alkalmasabb, mint a kép, és ez már neuro-fizika, hogy miért van így. De így van. Mutatnak egy rózsát, látod piros. Leírnak egy rózsát és érzed az illatát.

Szóval nem szagos a film, csak színes, és ezért halványan unalmas is. De a könyv a régi. Gyorsan befalható érzéki élmény. Tökéletes társ egy pszichedélia nélküli nyaraláshoz.

Patrick Süskind: A parfüm
Fordította: Farkas Tünde
Partvonal Kiadó, Budapest, 2006
2690 Ft