Nem nagy kedvvel vágtam bele a Klétkába, már csak azért sem, mert azt hittem, hogy a cím egy női név, valami bennfentes magánmitológia részeként képzett aranyoskodó izé – pláne, hogy a borítón is egy félreismerhetetlenül női boka csattog. Aztán meg csodálkozva, fura szájízzel olvastam, hogy Bächer úgy ír a nyolcvanas évekről, olyan nosztalgiával vegyes elutasítással, hogy az már megfekszi az ember gyomrát. Tényleg néha olyan, mintha Cseh Tamást hallgatnánk, a koszlottságában és szűkösségében mégis varázslatos nyolcvanas évekről - ami persze sokaknak a fiatalságát jelentette –, és elszégyellem magam, amiért ez a beszédmód és ez a gondolatrendszer mégis olyan csábító, hogy nem tudom letenni a könyvet.

Mintha az ember képtelen lenne kikapcsolni a szüleitől örökölt Beatles kazettát, mert általa megnyílik egy ajtó a múltba, amelyen keresztül ők látszanak élesen és kicsiben, amint kézen fogva mennek, mondjuk az egyetemre, és alig egy hete laknak együtt, és még semmi sem biztos, a gyerek pláne nem.

Hozzájön ehhez még az a fura benyomás is, hogy az író hümmög. Krákog, meg folyton elhallgat és megismétli magát néhányszor. Aztán új történetbe kezd. Mintha annak elmondása, amit igazán szeretne elmondani, olyan súly volna, amihez még nem ivott eleget. Addig meg fizeted neki a köröket, és megpróbálod kitalálni, hogy miért csuklik el a hangja, miközben a szerelméről beszél, vagy a másik szerelméről, vagy a dicsőséges focizásokról, meg más kedvesen hétköznapi, de összetéveszthetetlenül nyolcvanas évekbeli dolgokról. Aztán egyszer csak kinyögi, és megérted. Akkor kéne pincért hívni, fizetni az egészet, és elhúzni, mielőtt túlságosan messzire magával visz ezen a pokolbéli tájon. Persze akkor már nem lehet. Menni kell vele nap, mint nap a kórházba, és csinálni kell vele mindazt, amit annak kell végigcsinálnia, akinek beteg lesz a felesége: konkrétan rákos. Akitől ez a tapasztalat távol van, az örüljön, aki látott már ilyet, az sírni fog. Sajnálom. A súlyos téma ellenére jó könyv. Nem tudtam otthagyni. A klétka pedig egyáltalán nem is női név, inkább valamiféle szimbólum, de ezt nem árulom el, csak annyit mondok: oroszul van.

Bächer Iván: Klétka
Ulpius-Ház Könyvkiadó, 2006
2580 Ft