Mindennél jobban bírom az olyan világvége sztorikat, amikor vírus, bomba, vagy bármi miatt az emberiség nagy része kihal, a városok kiürülnek és magukra maradt főhőseink a posztkulturális tájon bolyonganak, delejes rémálmok közepette mentik a bőrüket a zombik, a sugárzás vagy az emberevő, motoros szabadcsapatok elől, vagy ki mit tud kitalálni: a lényeg a fortélyos félelem. Most a legbejáratottabb horror-brandnek számító Stephen King is ezt a jól bevált receptet alkalmazta Mobil című új regényében. De mintha a horrornagypapa már nem is akarna igazán jót írni: ezzel a pongyola-pszichologizáló híg amerikai fossal futott be, most már minek ficánkoljon, csak hülyének néznék.

Szóval azon kívül, hogy világvégés-menekülős az új könyv, jórészt ragaszkodik a régi bevált kingi receptekhez, legelőször is ahhoz, hogy egy technikai kütyübe, az ember egyik alapvető, elektronikus használati tárgyába bújik bele az ördög. Ha jól emlékszem túl vagyunk már azon, hogy az autó őrül meg, volt már, hogy fényképezőgép és printer - most, amint azt már a borító alapján is sejteni lehet, a mobiltelefon lesz a főgonosz. Hajaj, pedig mi is mennyit mobilozunk. És el is nyerjük majd méltó büntetésünket. Engem különösen zavar, hogy úgy érzem, akkor tudna rám úgy igazából hatni King e remeke, ha valahol mélyen lelkiismeret-furdalásom lenne amiatt, hogy mobiltelefont használok, és egyfajta kárhozott borzongást éreznék, amikor azt látom, hogy Boston, sőt Amerika népe vérnősző zombivá válik, csak attól, hogy telefonál.

Merthogy ez már az első oldalakon megtörténik: aki telefonál, az megőrül és agresszív, gyilkos ámokfutásba kezd. És akkor minden autó összeütközik, egy öltönyös üzletember foggal letépi egy kutya fülét, turistabuszok rohannak a hotelek előterébe, belek bugyognak elő, benzinkutak robbannak, szárnyavesztett magánrepülőgépek pörögnek lángolva a sétálóutcán – ez tehát felettébb szórakoztató, mindent-bele világvége, amit elég átlagos zombulás követ, és dögletes amerikai érzelgősködés, pont olyan rosszul megírt dialógusokkal, mintha csak valami nagyköltségvetésű katasztrófa-filmet néznénk. És a fordítás is legalább olyan vacak; kórosan túltengnek benne a lefordítatlan amerikanizmusok: azt például, hogy „You don’t want to see it” – jobb, ha nem tudod -, úgy fordítja, hogy „Te nem akarod látni ezt”. Kétoldalanként nagykezdőbetűs személynévképződések vannak (jön egy nő Bibliával a kezében, megismerkedünk vele, onnantól ő a Bibliával Blablázó Berta, valaki tököt eszik, onnantól ő a Tökevő George), meg kötőjelekkel képzett szóhalmok, melyek csak angolul hangzanak jól („Eléggé aligátor-a-szennyvízcsatornában íze volt a történetnek”).

De azért meg kell hagyni, szépen beindul és végig gusztusosan rotyog a kingi horror-motor, mereven bámuló zombicsoportok gyülekeznek főhőseink köré, az amerikai észak önmagában is félelmetes lepusztultsága, amerikai reáliák új, véres kontextusba helyezése, repkedő végtagok, elrabolt beszédhang, telepátia, de mindenekelőtt iszonyú erejű robbanások, melyek mindig egy kicsit továbblökik a cselekményt.

Stephen King: A mobil 
Fordította: Bihari György
Európa Könyvkiadó, 2006, Budapest
2400 Ft