Tényleg, mi a mágia? Tudományos alapokra helyezett varázslás? Vagy valami személyes erőtér? Vagy egy nyelv, mellyel a világ titokzatos energiáit irányíthatjuk? Vagy egy kommunikációs forma, amivel transzcendens lényeket irányíthatunk? Egyszerűen nem tudjuk, és még a Hollókirály című mágikus regény sem segít az eligazodásban. Sőt, mintha a Hollókirály szerzője maga is ezen a kérdésen morfondírozna, és annyira nem tudná eldönteni, hogy ír egy 800 oldalas regényt, és miután minden lehetőséget megcsillogtat, a választól még messzebb kerül, és azzal vigasztalja magát, hogy még a mágusok sem tudják a választ.

Megnézném magamnak azt, aki végigolvassa ezt a bontott-tégla méretű posztmodern fantazit. A cselekmény Angliában játszódik a napóleoni háborúk idején, amikor Angliában már csak elméleti mágusok tanulmányozzák a mágia tudományát, és ódzkodnak attól, hogy akár a legjelentéktelenebb varázslattal is próbát tegyenek. Aztán előkerül egy gyakorlati mágus, aki eltökéli magában, hogy visszaállítja a mágia régi nagy hírét, és Londonba költözik, hogy felajánlja segítségét az angol kormánynak a Napoleon ellen vívott háborúban. Londonban sajnos rengeteg társasági kötelezettsége támad, és az elfoglalt olvasó itt le is teheti a könyvet, vagy ugorhat egy száz oldalacskát, mert innen elmerülünk a kínos, vagy kellemes, komor vagy nevetséges, de mindenképp unalmas, Jane Austen-i szalon- és társaságkritika írásmódjában, melynek keretében megismerkedünk rengeteg unalmas és kisszerű arisztokratával és az ő gyengeségeikkel.

Azért lassan a mágia is beszivárog a terjengős, borzalmasan túlírt, ám nem annyira szellemes, archaizáló stílusparádéba. London utcái néha ősrengeteggé változnak, a francia hajókat egy esőből font hadiflotta káprázata tartja a kikötőikben, egy tál vízben távoli helyeket pillantunk meg, megidézünk egy bogáncshajú tündérkirályt, aki feltámaszt nekünk egy halott lányt, cserébe a lány fél életéért. De koherens gondolkodás nem folyik a mágia valódi mibenlétéről, csak, hát mondjuk ki: süketelés, mellébeszélés. A konkrét mágikus történések meg igencsak költőiek. Szép jelenések, vicces, morbid átváltozások, zúgó, táncoló eső, levegőben megdermedt hópelyhek, komor, földöntúli hangulat, csak semmi konkrétum.

Mrs. Clarke nem végezte el a könyv nagy feladatát, nem gondolta végig a mágia lehetőségeit, jelentőségét, megelégedett a mágikus hangulat megfogalmazásával, és az Angliában bőségesen rendelkezésre álló misztikus homály, meg a 800 oldalas hablaty segítségével megpróbálta olvasóit is beterelgetni ebbe az esős hangulatba, hogy ne keresgéljék már annyira a válaszokat, csak relaxáljanak és élvezzék a mágikus borzongást, a földöntúli dolgok közelségét. Nálam nem járt sikerrel. És noha a hátsó borítót betölti a könyvnek odaítélt díjak felsorolása, nem hiszem, hogy a kritikusokon kívül túl sok olvasót elvarázsolt volna, mert akik a mágiára kíváncsiak, azoknak nem sokat kínál a határozottan irodalmi feladatként megoldott hollókirályi misztikum, aki meg jól megírt, irodalmi kontextusban is értelmezhető könyvet szeretne olvasni, az valószínűleg eleve bele sem vág egy nyolcszáz oldalas fantaziba.

Susanna Clarke: A hollókirály
Fordította: Heinisch Mónika
Agave Könyvek, 2006, Budapest
3980 Ft