A görögökből sosem elég. Szerintem évente jelenik meg egy könyv Az ókori görögök címmel. Ennek a könyvnek is az a címe, hogy Az ókori görögök, de kisbetűvel az is ott áll, hogy a régészek szemével, így számíthatunk az alaposságra, a részletességre, és eleve nem afféle képeskönyvet várunk. A könyv továbbá azzal is megkülönbözteti magát a hasontémájú könyvek fősodrától, hogy a címlapján nem egy haldokló katona vagy egy diszkoszvető vagy Athéné szobra látható, és nem is a jellegzetes spártai bronzsisak, hanem egy Athén közelében kiásott Kúrosz szobra, aki keleties arcvonásaival, hieratikus testtartásával nem igazán emlékeztet a klasszikus görög művészet fennkölt közhelyeire. Sőt, első ránézésre inkább perzsának tűnik, és könyvből megtudhatjuk, hogy egyiptomi mintát utánzott a görög szobrász.
Ez számomra azt sugallta, hogy az ismeretterjesztés nem áll meg a görög kultúra magasztalásánál – hogy mennyi mindent köszönhetünk nekik, meg hogy ők találták fel a demokráciát, és hogy tényleg, gondoljunk csak bele, micsoda virágzó, civilizált városokat építettek, pedig milyen régen éltek –, hanem képes lesz a görög kultúrát a Mediterráneum fejlődése szerves részének tekinteni intenciók és titkos érdekek nélkül a régészeti eredmények tükrében. Jöttek valahonnan, és eltűntek valahová, az emlékük meg fennmaradt, de leginkább azt kell megérteni, hogy ők sem lehettek azonosak önmagukkal, hiszen „az ókori görögök” címke egy hatalmas régió évezredét jelenti, melyben több tucat nép élt, és ezek számtalan nyelvet beszéltek. És elenyészően kevés volt köztük a szuperhős, és még azok közt is voltak büdös szájúak.
És amúgy nem is csalódom, a könyv tudatosan és érzékenyen nekiáll dekonstruálni a címéül szolgáló durván egyszerűsítő cégért, úgy térben, mint időben, de mivel tankönyvszerűen alapos és lelkiismeretes, óhatatlanul sok benne az ismétlés. Amúgy ilyenkor sem unatkozom, mert noha csak kevés színes oldal van a könyvben, dekoratív és informatív illusztrációból annál több: nemcsak szobrok, vázák, de rekonstrukciós rajzok és városalaprajzok is. A régészeti szempontokat pedig a szerzők főképp a keretes írásokban érvényesítették, melyek a legfrissebb régészeti leletekről, köztük az uluburuni hajóroncs, a verginai sírok, és az alexandriai víz alatti ásatásokról mesélnek, vagy éppen bizonyos anyagok, eljárások, tárgyak fejlődését, vándorútját mesélik el. Nem érzéki képeskönyv, nem célja, hogy reprodukálja az antik szalonok vagy kikötők hangulatát, de tárgyilagos és alapos, akár egy rommező – megfejtve.
