Mindig megkönnyebbülés, ha a sok netezés és motozás után az ember belemászhat egy masszív történelmi regénybe, melyből előreláthatólag napokig ki sem kell majd jönnie. A Vaskirály című regénnyel kezdődő Elátkozott Királyok regényfolyam a masszív történelmi regény alapesete, híres régi könyv, anyám állítólag ezt olvasta a kórházban, amikor engem szült. Én sem először vágtam neki, egyszer régen már olvastam, és úgy emlékeztem, hogy erős jellemek, szuperhumán figurák csapnak össze benne, aki jó, az mindig az marad, aki rossz, az meg feneketlenül az, de tévedtem, mert jó emberek nincsenek benne, mindenki rossz, vagy maximum jóképű érdekember, erkölcsi érzék nélkül.
Jó, feszes sztori, az összes szereplőt világos okok mozgatják, vagy örökösödési megfontolások, vagy bosszú, a bankárokat meg a pénz. A sok hivatalnok, nemes, koronás fő közt még ők a legszimpatikusabbak, a legokosabbak, őket ugyanis a pénz vezényli, és ez bármily cinikusan hangzik, még mindig sokkal rokonszenvesebb, mint a hatalomvágy vagy a bosszúvágy – legalábbis a mai olvasó számára. De nyilván így látta Druon is – aki 1973-74-ben francia művelődési miniszter volt. A regény úgy is olvasható, mint a szent királyok korának alkonya, a lovagság bukásának és a polgár felemelkedésének története.
Noha vannak benne intim pillanatok, szerelmi vallomások, pislákoló gyertyafényes tárgyalások, cselszövés, ördögimádat és erotika, a nagy pillanatok mégis a kivégzések. Ezek jelzik a szövevényes sztori nagy csomópontjait. Az első nagy kivégzés során a templomos rend négy nagymesterét égetik meg, hét év börtön után, köztük Jacques de Molay-t, aki mielőtt lángra kapna, egy medve hangján bődülve ártatlannak vallja magát, és hetedíziglen elátkozza elveszejtőit, a pápát, a francia királyt – a Vaskirályt -, és annak főpecsétőrét, az utolsó patkány Nogaret-t. Az említett családok első generációja már az első könyv végére kimúlik, az átok tehát fog – és, gondolom, hét köteten át fogni fog.
A másik kivégzés történelmileg nem ennyire jelentős, ám sokkal zaftosabb: két királylány két szép és fiatal szeretőjét kerekekre helyezik, kalapáccsal szétverik a csontjaikat, majd nagy cafatokban lehántják a bőrüket, kivágják a nemi szervüket, lecsapják a fejüket, és a hónaljuknál fogva felakasztják őket a bitófára. Olyasmiért, amit tulajdonképpen én is megtettem már – ha nem is olyan rossz helyen és rossz időben, mint ők. A kivégzések őrjöngő kegyetlensége korántsem öncélú hatásvadászat – semmi sem érzékelteti jobban a középkori hangulatot, mint a kínhalál látványa okozta tömegpszichózis, a madárfüttyös áprilisi hajnal és az égett hús szaga.
Maurice Druon: Az elátkozott királyok - A Vaskirály
Fordította: Gyáros Erzsébet
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006
2500 Ft
Lady Morgana 2007.08.18. 18:51:52
A legcoolabb karakter talán Robert d'Artois gróf. Nagyon bírtam, amit ez a fickó összekavart, de a méregkeverő nénikéje se semmi.