Régóta hiányzik már a könyvespolcomról az a fekete-fehér Sid Vicious-kép, amin a gitárjával a néző szeme közé lő. Ebben a képben van kraft és báj, ahogy a könyvben is, mert tök jó kis kemény, vastag, fekete cucc, kész ajándéktárgy. Nyilván az is, angolul „coffee-table book”, magyarul mondjuk nézegetnivaló vagy „asztali könyv”. Persze a lemezborítókon, énekesfotókon túl szöveg is van benne, de az nem éppen revelatív. Nem törekszik semmiféle kiforrott kulturális-zenei tétel körülrajzolására, még azt sem lehet mondani, hogy a kiválasztott 1001 lemez az 1001 „legjobb” lemez egy bizonyos szubkultúrákon felülemelkedni képes esztétikai ítélet szerint. De az sem igaz, hogy a száz legsikeresebb lemezzel ismerkedhetnénk meg. Az összeállítást angol popújságírók válogatták zenei és nem zenei szempontok alapján; én személy szerint nem örülök, hogy Britney Spears is egy egész oldalt kapott.

De hát így megy ez: a Sid Vicious-képnek örülök, de oldalra fordítom a könyvet, és látom, hogy a gerincen (ha egyszer felkerül a polcra, jó eséllyel ez fog látszani) Elton John vigyorog, selyemzakóban, hogy vinné el az ördög. Ami csak azt bizonyítja, hogy nem vagyok az a szubkultúrák fölé emelkedni képes zenei fapofa, aki hűvös, kerek mondatokban méltatja a legkirívóbb takonyhercegek popkulturális jelentőségét. Azt gondolnám, ehhez hasonló stílusban kellene lezajlania egy ilyen könyvnek, mint ez az 1001 lemez…, de nem jön be a számításom, egyrészt egy csomó érdekes dolog van benne, ami jó eséllyel tágítja majd a zenei horizontomat, másrészt helyenként korántsem fapofájú a szöveg, inkább idétlen, hisztérikus, jópofázó, egyszóval idegesítő, de ez nem meglepő, ha belegondolunk, hogy legalább hatvan szerzője és vagy tíz magyar fordítója van. Leonard Cohen Songs from a Roomjáról például azt olvashatjuk: „ez a kissé túlzottan is érzelgős anyag a mindannyiunkban benne rejlő embergyűlölő hajlam inspirációja”. Dögöljek meg, ha értem, mit akar. De Loretta Lynn (country-énekesnő a hatvanas évek Amerikájából) sem jár jobban, akinek híres „Don’t Come Home A Drinking (With Lovin’ On Your Mind)” című slágerének – a családon belüli erőszakról szóló – sorait a következőképp sikerült lefordítani: „Inkább ne gyere haza alkohollal a gyomrodban, miközben a szerelmen jár az eszed”

Összességében azért jó érzés, hogy megvan ez a könyv: tele van színes képekkel, órákig lehet lapozgatni, sopánkodni a nyolcvanas évek ízléstelen lemezborítóin, kicsit művelődni az ötvenes, hatvanas évekből, ami a mi generációnknak már óhatatlanul homályos, és lehet rácsodálkozni a rengeteg ismeretlen szerzőre. Aztán, ha a leírás alapján valami gusztának tűnik, akkor lehet menni a Google-ra, és keresni a torrenteket. A végét egy kicsit elrontja a könyv koncepciójában eleve kódolt hiba, konkrétan az, hogy a jelen is benne van. Hiszen Elvis meg a Beatles nyilván helyet kap a Panteonban, végül is ötven év alatt elválik a szar a víztől, de miért mondják nekem, hogy a White Stripestól két album is kell ide, és mit csinálnak itt a következők: The Zutons, The Killers, The Streets, Liars, Cee-Lo Green vagy Tv On The Radio, Arcade Fire, The Icarus Line és még sorolhatnám?

Robert Dimery: 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz
Fordították: sokan
Gabo kiadó, Budapest, 2006
9999 Ft