Aki eddig nem szerette különösebben a Scissor Sisters pszichedelikus diszkóvarietéjét, azt ez az album sem fogja meggyőzni, viszont aki nyitottabb, vagy, khm, szívesen hord női ruhákat, annak kifejezetten tetszhet is a Ta-Dah.

A zenekar hozza a duplatapsos diszkóvonalat, kalapáló zongorára menetelhetünk behúzott seggel, kigomboljuk az ingünket, és nagyokat csattintunk a bőrszíjjal. Olyan felfokozott a hangulat végig, hogy pont ez válik idegesítővé, és az album végére úgy visszhangzik a fejem, mint huncut visítozás a medence mellett. Ha csak fele ennyire lenne poén az egész, sokkal hallgathatóbb lenne a lemez, így egybegyúrva viszont a sok potenciális sláger fejfájósan intenzív. Valószínűleg inkább egyesével lesznek ezek jó számok.

Zeneileg az album folyamatos utánérzés, az ének hasonlít a Bee Geesre és Elton Johnra, a legtöbb dallam pedig annyira idegesítően ismerős, hogy végig az öklömet rágom, hogy melyik is ez a szám. Ettől még nem rossz a zene, hiszen nem konkrétan lopnak valahonnan, hanem inkább úgy általában a popzenéből. Vicces stílusgyakorlat az egész, és megint csak az a baj, hogy kicsit túl sok a vicc egy albumra.

A Scissor Sistersben az a jó, hogy az egész buzitémát szórakoztató popzenévé gyúrják, amit ironikus cyberjunkie-k ugyanúgy meghallgatnak, mint tizennégy éves kislányok, akik összenevetnek a szüleikkel, hogy milyen mókásak ezek a kifestett mellbimbójú srácok.