Amikor annak idején, jópár éve megjelent a Marabu-album, nem kis mértékben a dodók miatt vettem (rendeltem) meg, mert valami személyiségfejlődési rendellenesség miatt a Kreténben ezek a párkockások voltak a kedvenceim. Életem egyik legnagyobb csalódása volt, hogy a Marabu-albumban nem találtam egyet se. Viszont most megjelent egy könyv, amiben csak dodó van, az idő tehát végül igazságot szolgáltatott.

Ha valaki még nem találkozott volna velük, a képregények szereplői amolyan bugyuta kis rovarféleségek, fajtájukat és őket magukat is dodónak, illetve Dodónak hívják, és általában azzal vannak elfoglalva, hogy nem értenek valamit, pontosabban úgy általában semmit, hülyeségeket beszélnek, illetve a morcosabbja morcosan néz. 

Általában minden párkockás képregényre igaz, hogy mértékkel érdemes olvasni, egyszerre csak egyet-kettőt (jó, a három még belefér), a dodósokra meg különösen, úgyhogy erre figyeljünk. Egyébként meg nem véletlenül Marabu az egyik (ha nem a) legnépszerűbb karikaturista ma Magyarországon, merthogy jó, ilyen fejeket nem mindenki tud rajzolni.

Ja még valami: ha boltban nem találják a könyvet (állítólag több nagy könyváruház visszautasította, arra hivatkozva, hogy képregénnyel nem foglalkoznak), a Kreténtől megrendelhető.