Gimnáziumi duplaórába fulladt a "100 éves az elektronikus zene" fesztivál a Művészetek Palotájában. Szombat este újra megszólalt néhány oldschool analóg elektronikus hangszer (bigup, respekt, satöbbi), csak sajnos a házigazda ismertetői kis híján több időt emésztettek fel a performanszból, mint a külföldről drága pénzért idehurcolt előadóművészek és privát gyűjteményekből összeszedett hangszereik.


Pedig ígéretesnek indult. Minden széken minőségi prospektus várta a közönséget a hardverek és feltalálóik történetével, amit mazsolázhattak, amíg fel nem csendült a Theremin szellemhangja. Aztán el is hallgatott. A koncepció ugyanis az volt, hogy a túlvilági etűdök előtt és után mesedélutánt tartott Mandel Róbert, az est szervezője, s ezek az előadások az idő előrehaladtával egyre hosszabbak és hosszabbak lettek.

A projektort egyedül a sztorizgatások alatt izzitották be, de akkor is csak diavetítésre. Ha pl a zene alatt háttérben képek, neadjisten videók alatt infobarban futott volna az infó (amit amúgyis mindenki megkapott nyomtatásban), akár koncert is kerekedhetett volna az eseményből. De nem.


Kajaszünet előtt ("ennyi elektronika után jöjjön egy kis pihenő" - Mandel nyilvánvalóan nem volt még goapartin) a Theremin, az Ondes Martenot és a Hammond orgona bírt megszólalni, amit a Fender-Rhodes Electric Piano, a Mellotron, és a Moog C3 követett. Az örökzöld savfürdőre a zseniális Kaltenecker Trió hatásszünet nélkül kontrázott Clavia szintijével, így először dőlhetett hátra a közönség 15 percnél tovább az este, amit eksztatikus vastapssal nyugtázott.

Záráskor Mandel folytatással fenyegetőzött, amit javasolnánk a Jövő Házában megtartani, hogy legalább ki lehessen próbálni a hangszereket, ha már zenébe süppedni nincs idő.