Tóth Krisztina Vonalkódjáról, és Csaplár Vilmos Igazságos Kádár Jánosáról már amúgy is akartunk írni, pláne, hogy mint minden lelkiismeretes hazafinak, nekünk is szívügyünk a Kádári világ helyrerakása, ami nemcsak kötelesség, de izgalmas memória-munka, értelmezési feladat satöbbi. A múlt heti ÉS Ex Librisében Sonnevend Júlia ezt helyettünk is megtette azzal, hogy feldobott négy friss könyvet, melyek így vagy úgy, de a Kádár-kor látszólag egyöntetű és döglött szürkeségét igyekeznek utólag is értelmezhető életjeleket mutató korszakként tételezni.

Jánossy Lajos Hamu és Ecet című regénye „humorosan ”vagány”, ám elsősorban lírai önvallomás”. Egyáltalán nem olvastuk, Sonnevend Júliától azonban annyit megtudtunk, hogy főképp a budai polgárság rendszerváltás előtti hétköznapjairól szól, arról, hogy az úri középosztály miként képtelen átörökíteni saját értékrendszerét, aminek amúgy ékes példája maga az író, aki a mai napig hosszú-hajú és rondán beszél. Miközben Sonnevend állítja, hogy „a szöveg nem vádol és nem védelmez”, felteszi a kérdést, hogy vajon „mennyiben releváns a sok tekintetben tipikus szülői ház elmélyült ábrázolása a felnőttkori tékozlás esztétikumának, bájának és keservének megjelenítéséhez.”

(Kalligram Kiadó, Pozsony, 2006, 2600 Ft)

Kukorelly Endre Rom. A komonizmus története színdarabja is hasonló személyességgel tárgyalja a korszak hétköznapjait, de – drámáról lévén szó - a fogalmazás talán kíméletlenebb, élesebb. Az érdekli, hogyan tudtak a kívül maradók saját bevallásuk szerint kívül maradni, és hogy hogyan vágták el saját lehetőségeiket ezzel a morális kívülmaradással, ami ugyanakkor korántsem kínálhatott sikerélményeket. Hiszen egyszer-egyszer nekik is ki kellett ejteniük azt a szót, hogy elvtárs. „… muszáj volt kiejtenie apukámnak azt a szót, hogy elvtárs. Elvtárs! Na még egyszer…” Mára ez már nem ilyen súlyos, az én apukám például gyakran mondogatja, hogy ilyen elvtárs, olyan elvtárs, de ez inkább a hullagyalázás és a döglött ló rugdosása kategóriába tartozik.

(Rom. A komonizmus története. Második, javított, bővített kiadás. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2006, 2200Ft)

Csaplár Vilmos Igazságos Kádár Jánosa komoly népszerűségnek örvend a szüleim korosztályában, ami nem csoda, hisz az ő kezükben is az irónia volt a legerősebb fegyver, amit a puhadiktatúra ellen be tudtak vetni. Csaplár pedig gyakorlatilag népmesei hőst farag Kádárból, ami főleg azért vicces, mert ezt az interpretációt nem ő találta ki, hanem maga Kádár, azaz Kádár bácsi. Aki szerény körülmények közt él, becsületes, mindenhol ott van, meghallgatja a nép panaszait, mint Mátyás Király, stb stb. Sonnevend Júlia kézzel foghatóan idegenkedik ettől az anekdotikus megközelítéstől: „a káposztás tészta apoteózisa, a házaspári modell felstilizálása … leginkább elborzasztott”.

(Harmadik kiadás, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2006, 2400 Ft)

A költő, Tóth Krisztina Vonalkód című első prózakötetét, melyben novellák vannak, már átlapozgattuk, de arra a következtetésre jutottunk, hogy verseinek sápadt, könnycsepp-a-mikroszkóp-alatt szépségéhez nem sokat tudnak hozzátenni, noha amúgy jó olvasni őket. Ebben a kötetben is megfogalmazódik az a lassan tragikusnak tűnő nemzedéki szakadék, ami Kádár kor hanyatlása alatt felnőtt nemzedéket szüleitől elválasztja. A novellák tűnődőek, megfigyelők elsősorban a Kádár-korszak mindennapjai és tárgyi világa képződik meg olvasói szemünk előtt. Melankolikus fotográfia: egy kislány felnő, Kádár bácsi meghal.

(Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2006, 1990Ft)