Költözés közben találtam egy polcot, ami megakasztott a ritmusos könyvpakolásban, és még mielőtt dobozba rakhattam volna az első könyvet, elbizonytalanodtam, lelassult a kezem és óhatatlanul is elolvastam a címét. Vesztemre. Bálint György: Az állatok dicsérete. Ez mi, ezt én raktam el? Vagy nekem vették és ki se nyitottam? Vagy a kilencvenes évekbeli iskola-felszámolások idején elszaporodó iskolakönyvtár-kifosztó tivornyák egyikén ragadtam magamhoz? Ráadásul rémlett ez a név, ez nem az a bajuszos, joviális Bálint Gazda? Azt is így hívták. De az nem állatokkal foglalkozik, hanem növényekkel.
Ez tehát egy másik Bálint György, az utószóból ki is derül, hogy író, publicista, kritikus és műfordító, aki egy ukrajnai hadikórházban halt meg 1943-ban. A háború előtti széles-látókörű, europid értelmiségiek közé tartozott, de nem annyira a németes-angolos kultúrkörhöz, mint inkább az olaszos-franciáshoz, ez könnyed stílusából, bornírt témaválasztásából, és szabadon szárnyaló, szégyenkezés nélküli költőiségéből is megállapítható. Az Állatok dicsérete eleve nagyon vicces cím, mert már mért kéne dicsérni az állatokat, ezt senki nem fogja megköszönni a szerzőnek, de ezen kívül nem törekszik konkrét nevettetésre, inkább egyfajta negédes irónia, mosolygós báj és fárasztó moralizálás lengi be a kötet lapjait.
Az Európa kiadó 1986-os díszkiadása őszintén szólva lohasztó. A címlapot díszítő hanyag hajviseletű pingvinek még hagyján, de az, hogy a téglavörös kartonra arany tintával mélynyomott címsorok a szerző nevét álló kapitállal, a címet viszont dőlt kisbetűkkel írják, az kifejezetten zavarja a szemet. Az egészet kemény, átlátszó, barna dosszié-műanyag védőborító fedi, ami távoli kapcsolatban állhat Jeruzelski napszemüvegével – valahol a szocialista elegancia sötétüveges Volgáktól surrogó vadászmezein.
Az előszó figyelemre méltó tisztánlátással próbál rendet vágni az állatokkal kapcsolatban kialakult előítéletek, ideológiák kusza aljnövényzetében – az állat nem bűnösebb és mocskosabb az embernél, de nem is jobb és tisztább, az állatok között nincsenek szorgalmasak és lusták, fösvények és gavallérok, urak és parasztok, egyszóval nem helyes, hogy folyton az emberiség meghosszabbításának tekintjük az állatvilágot, mert az tulajdonképpen autonóm világ, saját törvényekkel. Az állat az állat és punktum. Sajnos, miután ezt megállapította, szerzőnk azonnal megjelöli kedvenc állati tulajdonságát: mégpedig azt, hogy „az állat őszinte, és „nem ad mást, csak mi lényege”.” És aztán minden egyes kis írásában fáradhatatlanul aggatja fel emberi tulajdonságokkal tárgyalt állatait, a sirályokban azt tiszteli, hogy tiszták és bölcsek tudnak maradni annyi magán- és középület között, a galambokat azért, mert diszkrétek, előkelőek és kimértek.
Bálint György eztán betéved kedvenc zsákutcánkba, és társadalomkritikai hangnemben kimondja a „sajnos” szócskát, ráadásul azt sajnálja, hogy az emberek nem olyan őszinték egymással, mint az állatok, és nem csak azt adják, mi lényegük, hanem ki tudja, mi mindent, mellékes dolgokat.
Tulajdonképpen kedves gondolat tárcafűzért közreadni az állatokról, pár évtizedenként meg is teszik. Sajnos, Bálint Györgyé egyszerűen gyenge: sorra veszi az állatos közhelyeket, nagy beleéléssel előadja őket, és miközben az egekbe dicséri az oktalan barmot, nemes pártatlanságnak álcázott fantáziátlansággal bírálja szegény, huszadik századi embertársait. Kezdőmondat-írásban nagyon erős, de a szövegek mindig lapos moralizálásba, vagy elvetélt költőieskedésbe torkollanak. De a kezdőmondatok tényleg ütnek:
„Éjfél után bejött a kutya” (Kutya)
vagy:
„Természetük, hogy folyton pörög” (Egerek)
vagy
„A körúton találkoztam a reménytelenséggel” (Mókus)
vagy
„A liba jó” (Liba)
Végre sikerül dobozba raknom a kétes eredetű könyvet, és máris újabb meghökkentő darab következik: Dr. Muray Jenőné Szy Éva: Versek. Folyt köv.
Bálint György: Az állatok dicsérete
Európa Könyvkiadó, 1986, Budapest
25 Ft
toronyőr 2006.09.25. 17:12:47
A kisbetű-nagybetű zagyvaság.
Be kéne íratkozni a MUOSZ Bálint Görgy újságító iskolába.
Itt tanítanak typográfiát is.
100 éve született Bálint György. Elegáns megemlékezés!
Csillag Vera (1909 - 1997)
CSILLAG Vera
tervezőgrafikus, könyvművész
(Budapest, 1909. december 5. – Sydney [AUS],, 1997. április 29.)
1925-29: Jaschik Álmos magániskolája; 1930-31: Bortnyik Sándor Műhelye. 1929: az 1930-ban rendezett budapesti Nemzetközi Építészkongresszus plakátpályázatának I. díja; 1932: Kaliment plakátpályázat első díja; 1954, 1957, 1959, 1960, 1961, 1963: A szép magyar könyv verseny díja; 1959: Munkácsy-díj. 1933-tól készítette első munkáit a könyvművészet terén, illusztrációkat, könyvborítókat a Franklin, a Révai, a Cserépfalvi és a Pantheon Kiadónak. 1937-38 között a Tükör magazin rajzolója volt. 1945 után a Szikra és a Szépművészeti Kiadó munkatársa lett. A 60-as években kivándorolt Ausztráliába. Könyvművészetében magas fokon kamatoztatta, amit mestereitől, Jaschiktól és Bortnyiktól tanult. Találó egyszerűség, mégis fantáziagazdagság jellemzi rajzait. Technikája kezdetben a festékszóró és a szárazecset, később a könnyed tollrajz, majd a betű mint absztrakt kompozíciós elem használata jelenik meg munkáin. Ha a téma úgy kívánja, szívesen él stílusidézetekkel a perzsa miniatúrák, a görög vázafestészet, a kínai lakkfestések formavilágából.
Mesterei: Jaschik Álmos, Bortnyik Sándor
9-én 100 éve született Bálint György író, újságíró, kritikus, a két világháború közti publicisztika etalonja. 1924-től tizenöt éven át az Est-lapok munkatársa. 1941-től munkaszolgálat követ munkaszolgálatot. Tokaj, Újverbász, Gödöllő. Aztán a végállomás: Ukrajna. Sztarij Nyikolszkoje kórházában hal meg 1943. jan. 21-én. Aki esetleg megzavarodik a politika (bármilyen politika) verbális önelégültségétől, tombolásától, kerítse elő A toronyőr visszapillant című gyűjteményét, hogy értse, mi van. Mindig mi van. "Szépen élni mostanában nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Szépen meghalni néha még lehet" - mondja. Azután: "Legyetek igazságosak: ne mérjetek egyenlő mértékkel." Azután: "Az egyes műveket egyes írók írják - az irodalmat a kor írja." Az irodalomról: "Proust regénye, bár sznobok rajongnak érte, mégis remekmű." És elköszönve: "Besötétedett, hűvösen lebben a szél. Most kellene menekülni, ki tudja, lehet-e még, mire megint világos lesz. Maradok" Maradt. Az aknamezőn kellett a munkáskéz a II. Magyar Hadseregnek
TonyCaviar 2006.10.07. 20:17:31
A bunkóság dicsérete
2006.09.19., 2006. évfolyam, 37. szám
szerző: Föld S. Péter • forrás: 168óra
cimke: vélemény
Költözik az Index szerkesztősége, és az internetes újság munkatársai kis színesekben teszik közkinccsé korábbi munkahelyükkel kapcsolatos emlékeiket. Így tett a TonyCaviar fedőnéven alkotó szerző is – megszokásból kis híján kollégát írtam –, aki pakolás közben talált egy polcot, amely végül is megakasztotta őt a ritmusos könyvpakolásban.
A megakasztásnak igen prózai oka volt: TonyCaviarnak – ahogyan ő fogalmazta, vesztére – kezébe akadt Bálint György Az állatok dicsérete című könyve.
Hősünk akkor – megint csak tőle kell idéznünk – némiképp elbizonytalanodott. Ráadásul, ahogyan írja, még a keze is lelassult. Ez mi? – tette fel magának a költői kérdést. „Én raktam el? Vagy nekem vették, és ki se nyitottam?”
De azért dicséretére legyen mondva, rémlett neki a név, arra gondolt, talán a bajuszos, joviális Bálint gazda rejlik Az állatok dicséretének írója mögött. Azt (sic!) is így hívták, folytatja a magvas gondolatmenetet TonyCaviar. De az (sic!) nem állatokkal foglalkozik, hanem növényekkel.
A fentiekből a kiváló TonyCaviar arra a következtetésre jutott, hogy a kis könyv szerzője nem a „növényes”, hanem egy másik Bálint György. Beleolvasott az utószóba, ahonnan egyet-mást meg is tudott az „állatos” névrokonról. Még idézett is belőle, azóta ő is tudja, hogy az „állatos” Bálint György író volt és publicista, aki egy ukrajnai hadikórházban halt meg 1943-ban.
Szerzőnk nem érte be anynyival, hogy lelassult a keze, bele is olvasott a kis kötetbe. Ezt onnan tudni, hogy kritikát írt róla, s finoman fogalmazva nem volt túl nagy véleménnyel a könyvről. Egyedül a kezdőmondatokkal elégedett (a kezdőmondatok tényleg ütnek – írja a szerző), de a szövegek mindig lapos moralizálásba vagy elítélt költőieskedésbe torkollanak.
Szerencsére a könyv olvasása nem okozott helyrehozhatatlan sérüléseket TonyCaviar személyiségében. Végre sikerült dobozba raknia a kétes eredetű könyvet (TonyCaviar fogalmazása), bár nem sokáig pihenhetett, mert – mint írja – újabb meghökkentő darab következik.
Nem hinném, hogy Bálint Györgyöt bárkivel szemben is meg kellene védenem. Különösen TonyCaviarral szemben nincs szüksége ilyen segítségre a száz éve született írónak, újságírónak. És azt sem gondolom, hogy a régmúlt idők írói, festői vagy, teszem azt, zeneszerzői minden műve előtt az utókornak ájultan, kritikátlanul kellene elalélnia.
Nem is ezzel van bajom. TonyCaviarnak nem tetszik Az állatok dicsérete című kötet. Szíve joga, lelke rajta.
Hanem hát nagyon nehéz lehet elképzelni egy futballistát, aki ne tudná, kicsoda Puskás Ferenc. Vagy egy zeneszerzőt, aki soha ne hallott volna Bartókról. (Tényleg, ez a Bartók nem az a csaj a Megasztárból, aki a Caramellel kavar?)
De – tegyük fel – TonyCaviar úgy lett újságíró (?), hogy soha nem hallott még Bálint Györgyről (csak a bajuszosról, de az meg ugye növényekkel foglalkozik). Feltehetőleg valamilyen újságíró-tanfolyamot is elvégzett, bár jó okunk van feltételezni, hogy nem a MÚOSZ Bálint Györgyről elnevezett iskolájának hallgatója volt.
Vajon az Index szerkesztői közül miért nem tűnt fel senkinek ez a tahóság? Korrektor, olvasószerkesztő, főszerkesztő – látta valaki TonyCaviar remekét?
Bálint György jelentőségét talán úgy lehetne egyetlen rövid mondatban megfogalmazni, hogy a mai közírók, publicisták döntő többsége mind az ő köpönyegéből bújt elő. Vagyis tőle tanultunk világlátást, mértéket és méltóságot, emberséget, toleranciát, egyszóval szakmát.
Nekem az egyik legkedvesebb olvasmányom Az állatok dicsérete című könyv. Nem véletlen, hogy a polcomon díszhelyen áll, közvetlenül Radnóti Miklós Ikrek hava című, ugyancsak vékony kötete mellett.
Ha TonyCaviar netán nem tudná, kicsoda Radnóti, azt is szívesen elmagyarázom. (Egy Bálint Györggyel nagyjából egyidős muksó, akinek szintén igen használható kezdőmondatai voltak.)