Egyhetes megfeszített edzésprogrammal készültünk a Prodigyre, elhajlott súlyzók, összetört tricepsz-manipulátorok szegélyezték az utunk a dühöngőbe, mert akármilyen visszafogottan is nyomtuk végig ezt a Szigetet, az utolsó pillanatnak meg kellett adni a módját.


Az is emberpróbáló feladat, hogy beküzdjük magunkat a forró hústömegbe, a közönség az Anima után óceánhullámzással szórakoztatja magát, és kacagva teszteli a gyengéket. Mire beindul a bélremegtető basszus, és elvakít a fejlámpa, már csak néhány millióan maradnak egymásba préselődve, és üvöltve követelik, hogy Keith Flint és Maxim Reality megadja a jelet a legszorosabb értelemben vett test-test elleni küzdelemre.

Lehetett félni, hogy negyven évvel a reneszánsz után van-e még erő a lakossági transzcendencia pápáiban, lehaknizzák-e az előre várhatót, de nem. Jöttek, és lebombáztak mindent, hogy ne maradjon élő a színpad előtt, csak a fülig hálásan vergődő iszamos massza. Ez a sötét oldal metálja, nem a Mayhem.

Az első szám után azt gondoltam, igazából bármit játszhatnak, csak legyen jó hangos, és legyenek ott azok a híres furcsa hangok, a közönség úgyis kivégzi magát csak a tudat miatt, hogy Prodigy van a nagyszínpadon. Viszont már a másodikra előhúzott Their Law-nál hallani, hogy nem ültek a számokon tíz évig, meg van keverve, össze van rakva minden úgy, hogy ne legyen unalmas, és lehetőleg mindkét fél élvezze a háborút.

Liam Howlett celebráló papként nyomkodja a gombokat, minden ministránsra szán egy karcos hangot, Flint firestarteri önmagához képest visszafogottan rohangál, olyan fejjel, mint a lesisakolt Darth Vader thaimasszázs után, aki még nem gondol a nyugdíjaskorra, csak a vasárnapi ebédnél. A legjobb mindenképpen Maxim, akinek gyermekkorában equalizert építettek az arcába, és vicsorba rántva tükrözi az arcán a zene minden rezdülését.

Semmiképpen sem volt olyan hangulata az egésznek, mint tavalyelőtt a gluglus Chemical Brothersen, ahol a szakadó esőben szétlézerezett tömeg egységbe forrt a fiúkkal, a Prodigy inkább oktatott, megmutatták, hogy nem hiába azok akik, a közönség pedig partner volt a végkimerülésig. Vidáman osztályoztuk a belassulásoknál a vesébe könyökölt horzsolásokat, aztán fejjel előre a márkás sportcipők alá, míg volt törhető lengőborda.