Már hónapokkal a Sziget előtt azt mondogattam félve, hogy a Leningrad lesz az egy hét együttlét legkiemelkedőbb pillanata, most már belátom, igazam volt.

A koncert közben százszor is megbántam, hogy nem hallgattam orosztanárnőmre - aki nyolcadik végén azt javasolta, hogy ne hagyjam abba az orosztanulást, mert eljön még ennek a nyelvnek a reneszánsza -, mert bár az illegális fájlcserének köszönhetően hiába van meg hat Leningrad-album, csak ilyeneket tudtam kiabálni, hogy úlica meg ljubljom, miközben a körülöttem ugráló oroszok mindent kívülről fújtak.

Lehetetlen beszámolót írni a Leningrad-koncertről, mivel csak nagy pillanatai voltak, ezért mielőtt olvasás helyett a képek végigklikkelésére buzdítanám Önöket, annyi, hogy a vörös (húha!) zakós molett tag jelenléte a rocktörténelem legnagyobb színpadi újítása: neki annyi a dolga, hogy üljön középen, néha önmagára mutogasson, bólogasson, sátánvillázzon és félóránként egyszer körkörösen megrázza a fejét.