Kicsit féltem ettől az interjútól. Meg is mondom, miért: még Csala Berci barátom társaságában is nehéz szembenéznem egy olyan hús-vér figurával, aki kvázi élő legendaként foglal helyet az emlékeimben, tinédzserkorom egyik kedvenc lemezén rugdalja bőszen a kétlábdobot, emellett pedig híres arról, hogy egy vérbeli polihisztor, lelőhetetlen pörgőgép, aki általánban háromezer dologgal foglalkozik egyszerre. Amikor felpofátlankodtunk hozzá pár perc erejéig a nightlinerbe, épp valami Xbox-szerű konzolgéppel és egy Mac laptoppal baszakodott paralel, bősz homlokráncolások közepette; előbbi valami Half Life szerű játék villogott, pillanatmegállítva. Herrera viszont, termetét meghazudtolóan kedves figura, egy pillanatig sem érződik rajta, hogy legszívesebben fejest ugrana az Xboxba vissza, készségesen válaszolgat a rendelkezésünkre álló pár percben, és még arra is ügyel, hogy ne azon az urbánus gettóakcentussal beszéljen velünk, csóringer külföldiekkel, amit egyedül csak Los Angeles sötétebb utcáin értenek.
Tizenöt év nyomjátok a Fear Factoryval, mi hajt még mindig?
Nem teljesen tizenöt éve, de talán összesítésben meglehet, hogy annyi… (1990-ben alakult a Fear Factory, szóval van az már több is.) Tök jó csinálni ezt, érted, vannak sokkal szarabb melók is, mint a zenélés. Élvezzük, hogy majdnem minden este zenélhetünk, és ott vannak a rajongók, akik megőrülnek a zenénkért. Nem olyan szar ez, vágod?
Élvezed a turnézást?
Igazándiból jobban szeretek stúdiózni, mint turnézni, de megint csak azt tudom mondani, vannak a turnézásnál is szarabb munkák. Nem sajnáltatom magam.
A színpadokon és az öltözőkön kívül láttok mást is a turnékon?
Nem igazán. Amikor van szabadnapunk, talán. Ilyenkor szoktuk játszani a turistát; elmegyünk kirándulni, várost nézni, ilyesmi. De ez nem túl gyakran fordul elő.
Mi volt a gond Dino Cazares, (a Fear Factory szülőatyja, gitáros és kövér), és a zenekar közt?
Dino és Burton, az énekes nagyon nem jöttek ki egymással. Aztán odáig fajultak a dolgok, hogy választanunk kellett:: vagy az egyik, vagy a másik. A Fear Factory nem működne Burton nélkül, tehát meghoztuk a fájdalmas döntést, Dino nélkül megyünk tovább.
Milyen Dinóval mostanában a viszony?
Nem beszéltem vele vagy három éve.
Tudjuk, hogy megszállott számítógépes játékos vagy. Mik a legújabb kedvenceid?
A Hero 2, a Prey... ilyenek.
Van egy számítógépes játékokkal foglalkozó céged is, az 3volution Productions. Mivel foglalkoztok?
Ez a cég speciális effekteket és zenéket készít különéle számítógépes játékoknak. A zenéket többnyire a saját stúdiómban vesszük föl, a zenészek baráti zenekarokból jönnek besegíteni.
Érdekelt vagy az ex-Faith No More bőgős, Billy Gould lemezcégében, a legendás Kool Arrow Recordsban is.
Igen. Az én feladatom gondoskodni a zenészekről. Billy nagyon pörög itt Európában, fülig benne van az underground életben, nekem csak az a dolgom, hogy ellássam a zenekarokat minden jóval. (Itt rövid poénkodás következik azzal kapcsolatban, hogy jelen sorok írója pont egy Gould-interjút olvasván lett hatalmas rajongója a román BUG Mafia nevezetű, anyanyelven rappelő hiphop-zenekarnak, ami egyébként majdnem pontosan olyan, mint a mi klasszikus Megasound Systemünk. Amikor nekiszegezzük Herrerának a kérdést, hogy az egykori Faith No More zenész mégis hogy az istenbe' tud felfedezni egy román rapzenekart, kuncogva vonogatja a vállát, ami kábé annyit jelenthet nála, hogy: "Billy, bazmeg, az nem normális.")
Igen egyéni módon dobolsz; mi a titkod, mennyit gyakorolsz naponta?
Nem igazán szoktam gyakorolni. (Röhögünk.) Stúdiózóm szine minden nap (mivel otthon van stúdióm), csinálom a felvételeket, játszom. Eleinte valami mást akartam csinálni, mint az összes többi thrash-death dobos. Azt szerettem volna, hogy a dobok és a gitárok teljesen együtt szóljanak, egységet alkossanak. Ezt a fajta játékot megtanulni elég nehéz volt, beletelt jópár évbe, amíg magabiztosan tudtam hozni a dolgot.
A Fear Factory kvázi sztárnak számít metálkörökben. Meg tudtok élni ebből a zenéből?
Igen, bár azt hiszem, mindig lehetne nagyobbra és többre törekedni, de minek? Szeretem a pénzt, és el is tudom költeni. Mi élvezzük ezt az egészet, és azért meg is élünk belőle, ennél többet nem nagyon kívánhatok.
Sok projektben is érdekelt vagy a Fear Factory mellett, mi újság ezekkel?
Szeretem elfoglalni magam. A Fear Factoryn és a stúdiómon kívül van még a Killing Zone nevű zenekarom. Ez súlyos rockzenét játszik, bár nem annyira durva, mint a FF, de azért kemény. Most dolgozunk a bemutatkozó nagylemezen, jövőre valamikor talán meg is jelenik majd. Más állandó projektem nincs, a többi inkább alkalmi együttműködés baráti zenekarokkal a különféle játékokhoz írt zenékben. Például a Static X-szel, B-Reallel a Cypress Hillből, Everlasttel, vagy például Dj Lethallel a Limp Bizkitből.
No, és mi van a Brujeriával? (A Brujeriáról annyit érdemes tudni, hogy az unatkozó Cazares és Herrera sátánistás-gyilkosos szövegvilágú death metál projectje volt, és a két vicces kedvű muzsikus egészen sokáig elhitette a metálvilággal, hogy nekik bizony közük sincs a dologhoz, hanem a Brujeria a mexikói kábítószermaffia prominens tagjainak a zenekara, akik betoncsizmával fenyegették meg őket, hogyha nem kapnak az akkor már sikeresnek számító Fear Factory zenészeitől kellő hátszelet.)
Papíron kiszálltam onnan, 2002-ben, de lehet, hogy még egyszer visszatérek, és csinálunk egy kurva jó lemezt!
