A Wir sind Helden koncertjét minden valószínűleg eleve a német közönségnek szervezték, és a szervezők jól is számoltak elnézve azt a maximum hat magyart, aki a Wan2 sátorban tartózkodott csütörtök éjjel. Így az együttes nem is erőlködött például angol konferálással, annyira egyértelmű volt három perc után, hogy felesleges. Valószínűleg ilyen lehet egy Kispál-koncert Berlinben, amire csak magyarok mennek el.

Az itthon teljesen ismeretlen Wir sind Helden koncertjének legérdekesebb részét a visszafogott német közönség képezte, akik ugyan szolidan, de magukévá tették a sátrat két órára. Egy megkérdezett bielefeldi pár például kifejezetten zavarba jött, amikor arról érdeklődtem, hogy miért vannak itt, egy berlini lány pedig különösen kellemetlennek érezte honfitársai ugrálását, amitől viccesen hullámzott az egész padló.

Az egyetlen felszabadultabb figura a bajor metálos, Oliver volt, akitől megtudtam, hogy már évek óta jár a Szigetre, mert ez bármelyik másik európai fesztivált lever, főleg azért mert itt még tudnak inni és bulizni az emberek, nem úgy, mint otthon, ahol még egy metálkoncert is üldögélősre sikerül. Ez ugyan ellentmond annak, amit én a német punkkoncertekről tudok, de nem volt kedvem Oliverrel vitatkozni.

Maga a koncert sok meglepetést nem tartogatott, a fülbemászó popdalok pont úgy szóltak, mint ahogy az autóban vagy a ruhásszekrény pakolása közben. Az énekesnő, Judith simogató hangjával és bájos kiejtésével képes kifejezetten szexire varázsolni a nem feltétlenül erről ismert német nyelvet. Egyébként meg teljesen mindegy, mit szólt ehhez egy magyar: nem ő volt a célcsoport.