Ambivalens érzelmeket gerjeszt a Nagyszínpad elé dömperezett homok: egyfelől ugye biztosítja az adekvát, kellemes tengerparti érzést, azonban éppúgy megnehezíti a járást, mint a tengerparti föveny, így az amúgy ruganyos, energikus lépteink félszeg cammogássá szelídülnek. (Itt meg kell említenünk, hogy miközben az internetsátorban posztoljuk ezt Önöknek, odakint egy női hang éppen a Száguldás, Porsche, szerelem című örökzöldet gyalázza a sárba, csak hogy miket kell kiállni.) A tengerparti érzés ellenére majdnem végignézzük a Therapy?-t, főleg az új lemezt erőltetik, ami nem baj, mert az új lemez jó, de játszanak régi slágereket is, a Troublegumról például, ha már az interjúban rákérdeztünk.
(Most az Élet a legjobb méreg mellé asszisztál csöndben egy bátortalan karaokézó, de az alap jó.) Azért csak majdnem végig néztük a Therapy?-t, mert belső kényszertől hajtva át kellett mennünk a Talentum színpadra, ahol a Last Minute nevű street-ska zenekar mutatkozik be, független szakértők szerint ők eddig a legjobbak. Még belehallgatunk az Eskabbe zkr. produkciójába, ők ún. ska&rollt játszanak, pont olyan, ahogy ez alapján elképzelik, szóval nem rossz. (Odakintről: Wherever I May Roam, Metallica.)
A Quimby- és a Franz Ferdinand-koncertről külön posztokra számíthatnak a kedves olvasók, itt még annyit említenénk meg, hogy Glen Matlock, aki ugye a Sex Pistols eredeti basszgitárosa volt, csak lecserélték a zenélni effektíve nem tudó, ám jól mutató Sid Viciousre, szóval Glen Matlock tisztességesen megnyitotta a Szigetet, a Pretty Vacant című Sex Pistols-számmal. Maga a koncert utána már nem volt annyira jó, de a tisztelet azért jár. (Kintről Californication, szerencsére az átlagos karaoke-színvonal fölött.)
